Mozgásban

Egy többéves jogsi még nem garantál balesetmentességet

Főként, ha az a fiókban pihent évekig – legtöbbeknek ezeket a hibákat kell javítani.

Első helyen a helytelen kuplunghasználat, de a nem megfelelő sebességi fokozat választása is felkerült a tipikus vezetéstechnikai hibák toplistájára – számolnak be a Cristo autós alkalmazás megbízásából a VezessJol szakértői, akik zömében újrakezdő sofőrökkel dolgoznak együtt. 10-ből 9 rutint vesztett sofőr az emelkedőn való elindulástól fél, 80%-ukat pedig a feszült vezetés miatti kapkodás jellemzi. A szakértők most összegyűjtötték a legtipikusabb hibákat, és hogy miért is érdemes ezekkel foglalkozni – még a legjobbaknak is.

Sokan több éves kihagyás után kezdik újra a vezetést – a VezessJol gyakorlóvezetéssel foglalkozó iskolánál a tanulók közel 70%-a több mint tíz éve szerezte meg a jogosítványát, és azóta egyáltalán nem, vagy csak ritkán ült volán mögé. A szakértők beszámolója szerint van néhány olyan vezetéstechnikai hiba, vagy gyakorlat, ami általánosságban jellemző erre a közegre, például a helytelen kuplunghasználat 90%-ukra igaz, de ugyanilyen arányban félnek például az emelkedőn való elindulástól, lefulladástól, majd visszagurulástól, 80%-ukat pedig egy feszült lelkiállapot jellemzi vezetés alatt, ami kapkodáshoz vezet.

Bányai László ügyvezető beszámolója szerint a pandémiát követően ugrásszerűen nőtt meg az újrakezdő sofőrök száma, akik vélhetően tömegközlekedés helyett szerettek volna azonnal saját autóba ülni, ehhez viszont újból rutint kellett szerezniük.

„Alapvetően ezen hibák kiküszöbölése szakember, vagy nagyon rutinos barát, a legritkább esetben pedig egy családtag mellett, sok-sok gyakorlással lehetséges. Ezek technikai részét elméletben nem lehet megtanítani, gyakorlás nélkül nem lehet elsajátítani”

– tette hozzá Bányai László, a VezessJol ügyvezetője és trénere.

A szakértő hozzátette, egyes vezetéstechnikai hibák még a gyakorlottabb sofőrök esetében is gyakran elfordulnak: ilyenek a nem megfelelő ívben megtett kanyarodás, a jobbkezes utcák, vagy a 90 fokos kanyarok előtt nem jól megválasztott sebesség. További érdekesség, hogy sokan tévesen megítélt tudással vezetnek túl nagy sebességgel az adott útviszonyokhoz, illetve időjárási viszonyokhoz képest, ami szintén gondot jelent, és komolyabb következményekkel is járhat, ha ezzel nem foglalkoznak időben.

„Akár a rutint vesztett, akár a gyakorlottabb sofőrök esetében, azért érdemes gyakorlóórát is igénybe venni, mert egy külső szakember mindig pontosabban képes rálátni a helyzetünkre és fel tudja tárni a hibás mechanizmusokat, amiket aztán hatékonyan segít kijavítani is. Érdemes ilyen jellegű készségfejlesztésbe befektetni, hiszen akár egy baleset is megelőzhető lehet az órán elsajátított, valós élethelyzetben gyakorolt technikák által– például ilyen a parkolás, vagy emelkedőn történő elindulás, de az autópályán történő biztonságos vezetés is.”

– tette hozzá a szakember, aki számos olyan visszajelzésről számolt be, miszerint volt „tanulók” sok esetben az elsajátított technikáknak és tanácsoknak köszönhetően kerülték el a balesetet, vagy egy-egy kritikus helyzetben sem estek pánikba.

A szakértők kitértek a friss jogosítvánnyal rendelkezők legtipikusabb hibáira is: a legégetőbb problémák a tapasztalatok szerint, a nem megfelelő kuplunghasználat, a visszapillantótükrök nem használata, a táblák, vagy jobbkezes utcák figyelmen kívül hagyása. Gyakran előfordul még, hogy kikanyarodást követően nem veszik fel a forgalom tempóját, illetve az is, hogy figyelmeztetni kell őket, gyorsítsanak a megfelelő sebességre. A kezdő vezetők figyelme sávváltáskor hosszan a tükörben marad és ezáltal nem érzékelik az előttük történő dolgokat, például egy fékező autót. Arról nem is beszélve, hogy a friss jogsisok a legtöbb esetben túlságosan feszültek, idegesek, melynek következménye a túl lassú manőverek végrehajtása, illetve a másik véglet, a kapkodás.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a technikai fejlődéshez számos esetben elengedhetetlen az önbizalom növelése is, ezért az ilyen alkalmak során fontos, hogy a megfelelő hozzáállás mellett megfelelő lelkiállapot mellett hajtsák végre a kapott tanácsok mentén a technikai feladatokat – ehhez pedig szükség lehet a szakember segítsége.

A top 5 vezetéstechnikai hiba, a VezessJol tapasztalata szerint (zömében újrakezdő sofőrök esetén)

1.         Helytelen kuplunghasználat

2.         A nem megfelelő követési távolság tartása

3.         Fékezési és gyorsítási hibák

4.         Rossz ütemű sávváltás

5.         A sebességi fokozatok helytelenül, nem a megfelelő időben történő váltása

A Cristo autós alkalmazás, a vezetési statisztikák mellett vezetéselemzés funkciójával segíti a hazai autósokat, valamint a gyakorlóórát tartó trénereket, a tanulóknak történő megfelelő visszajelzés nyújtásában:

„Alapvető célunk, hogy egy tudatos hazai autós közösséget építsünk, éppen ezért felhasználóink folyamatos visszajelzéseket kapnak a vezetési stílusukra, hogy még felelősségteljesebb és gyakorlottabb sofőrök lehessenek”

– mondta el Szota Szabolcs, a Cristo alkalmazást fejlesztő és üzemeltető Smartsurance Technologies ügyvezetője, majd kifejtette:

„A telemetriai eszközünknek köszönhetően felhasználóink minden megtett út után egy vezetési pontszámot kapnak, valamint vissza tudják nézni a hirtelen gyorsítások, lassítások, vagy kanyarok számát, így a következő útra már  tudatosabban indulhatnak el, hiszen látják, hol érdemes javítaniuk”.

– zárta gondolatait Szota Szabolcs.

Friss