Mozgásban

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival a magyar utakon

Idén tavasszal újra felbukkannak a magyar utakon a Google Utcakép autói.

A következő hónapokban az ország számos pontját, köztük Sopront, Szekszárdot, Mezőtúrt, Szentest, Tapolcát, Karcagot, Baját és Miskolcot is érinteni fogják. Az idei bejárás fő célja a Google Utcakép városokról és azokat összekötő utakról készített fotóinak frissítése a Google Térképen.

A Google Utcaképnek köszönhetően a felhasználók virtuálisan bárhonnan felkereshetik a magyar városok többségét, ezzel együtt pedig meglátogathatnak számos kulturális nevezetességet, például kastélyt és várat, illetve közelebbről is megtekinthetik az országban található nemzeti parkokat és egyéb természeti csodákat. A Google tisztában van azzal, hogy a települések és az őket összekötő utak infrastruktúrája folyamatosan változik, ezért  képeit rendszeresen frissíti, ezzel segítve az embereket a biztonságos és pontos tájékozódásban.

Magyarországon a Google Utcakép szolgáltatása 2013 óta érhető el, azóta a helyi képanyagot rendszeresen frissítik, hogy az a lehető legpontosabban tükrözze a valóságot. Az autók mellett gyalogosan, valamint biciklivel kezdték el bejárni az ország különleges pontjait. Az indulás óta az utcák és utak mellett több gyalogos zónát is rögzítettek. Ennek köszönhetően megtekinthető többek között a Tihanyi Rév, a szegedi Dóm tér vagy épp a Börzsöny. A vállalat az Utcaképen keresztül olyan népszerű hazai látványosságokat is felfedezhet, mint az Országház, a Halászbástya, a Budai Vár és a Hősök tere.

A Google kiemelten elkötelezett a személyes adatok védelme iránt. A személyes adatok védelméhez való jogok érvényesülése érdekében a közzétételt megelőzően speciális eljárás alá vetik a képeket, amely elhomályosítja az emberek arcát, illetve a rendszámokat, így azok nem lesznek beazonosíthatók. Az Utcakép lehetőséget kínál a felvételek közzétételét követően is további részletek (egyének, házak, autók, stb.) elhomályosítására, ezt a képek jobb alsó sarkában található „Hiba bejelentése” gombra kattintva lehet igényelni.

A Google Térkép népszerű funkciója az Utcakép, amely több mint 220 milliárd képet tartalmaz a világ minden tájáról beleértve az Antarktiszt és az Északi-sarkvidéket is. Elérhető asztali és mobileszközökön, valamint a Google Earth programban.

Az autók március 9-én indulnak útnak Magyarországon. További információ az Utcaképről, valamint a frissíteni tervezett hazai helyszínekről, útvonalról itt található.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss