Connect with us

Mozgásban

Keresik az Év Futó Fotóját!

Kezdő, haladó és hobbifutók jelentkezését is várják

Hagyományteremtő céllal hirdették meg az Év Futó Fotója promóciót azok számára, akik akár arra büszkék, hogy elkezdtek futni, akár arra, hogy rendszeresen falják a kilométereket vagy éppen csak tervezik, hogy futócipőt húznak és a megfelelő alkalomra vártak. Most mindenkinek érdemes egy futó fotót kattintani, a nevezőkre ugyanis értékes nyeremények várnak.

A futás tagadhatatlanul az egyik legnépszerűbb kardió mozgásforma, ráadásul a szabadban futás a jó idő beköszöntével még egészségesebb. Akik rendszeresen vagy akár hobbi szinten futnak, gyakran fotózzák kocogás közben a napfelkeltét, a napnyugtát vagy a gyönyörű tájat, most azonban egy hiánypótló és a maga nemében egyedülálló kezdeményezés kedvéért magukról is érdemes kattintani egy képet futás közben. A sport népszerűsítése érdekében ugyanis egy hagyományteremtő kezdeményezés indult.

„Egyértelmű célkitűzésünk, hogy megmutassuk, milyen színes hazánk futó közössége. Mennyire különbözőek korban, alkatban és akár megtett kilométerben. Hiszen úgysem ez a lényeg, hanem a sport szeretete, és hogy legyenek büszkék a teljesítményükre, akár egy, akár tíz, vagy éppen száz kilométert futnak. Egy a lényeg, hogy várjuk a futók futó fotóit!”

– tájékoztatott Korondán Gábor, a MERU Sportcare brand managere.

A futást népszerűsítik a megmérettetéssel a szervezők

Korondán Gábor azt is kiemelte, a kezdeményezéssel az a céljuk, hogy a futók fotóival népszerűsítsék a sportot és megmutassák, hogy ezt a sportot szinte bárki, bármikor és testalkattól vagy kortól függetlenül elkezdheti.

„Futni jó. Ez az a sport, amit – nyilván az egészségi állapot figyelembevétele mellett- bárki, bárhol végezhet. Saját magaddal versenyzel és az eredmény futásról futásra kézzel fogható, mérhető. Szabadságot ad, hiszen bármikor végezhető, amikor be tudod időzíteni a napodba. Célunk, hogy a futó fotókon keresztül népszerűsítsük ezt a mozgásformát, és éltessük azokat, akik belevágnak az edzésbe. Reméljük, hogy a profi futók mellett a kezdők is küldenek be nekünk futó fotót. Ha pedig lesznek olyanok, akik emiatt kezdik el a futást, akkor már nem dolgoztunk hiába”

– tette hozzá a brand manager.

A megmérettetés 2023. május 22-től június 30-ig tart és a MERU Sportcare jelentkezési űrlapjával lehet jelentkezni a promócióra. A beérkezett fotók a MERU Sportcare hivatalos Facebook oldalára kerülnek majd ki, itt lehet gyűjteni a szavazatokat is a követők mozgósításával. A szervezők azt is elárulták, hogy az idei, első promóciót terveik szerint több is követi majd.

„Ha szeretik a futók a kezdeményezésünket és lesz rá igény, akkor mi örömmel megteremtjük jövőre is a módját és a lehetőségét annak, hogy megmutassák magukat hazánk futói!”

– mondta el Korondán Gábor.

Az Év Futó Fotója promócióban nem csak kalóriát veszíthetnek a futók, de értékes nyereményekkel is gazdagabbak lehetnek, az első 3 helyezett ugyanis értékes sportkrémcsomagokat vihet haza.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

Elektromos gokarthoz fejlesztett intelligens hajtásláncot a Széchenyi István Egyetem kutatói által alapított cég

Intelligens, többcélú elektromos hajtásláncot és akkumulátormenedzsment-rendszert fejlesztett ki gokartokhoz a győri Széchenyi István Egyetemen, az intézmény kutatói által alapított Quatic Technologies Kft. A 2021-1.1.4-GYORSÍTÓSÁV-2022-00002 azonosítószámú innovációs projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával valósult meg 2023 februárjától idén júliusig.

A vállalkozás 148,74 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el, míg a teljes költség 214,31 millió forintot tett ki.

A projekt keretében két összeszerelt prototípus- és nyolc előszériás hajtásrendszer készült el. A kutatók kiemelt figyelmet fordítottak az energiahatékonyságra, valamint a biztonságos és felhasználóbarát üzemeltetésre. A saját fejlesztésű akkumulátormenedzsment-rendszer precíz töltöttségbecslést és optimális energiafelhasználást biztosít.

A hajtáslánc komponensei laboratóriumi és valós környezetben, intenzív teszteléseken estek át, amelyek során változatos üzemi körülmények között ellenőrizték a megbízhatóságot. A létrehozott diagnosztikai rendszer révén könnyen meghatározható a komponensek karbantartási igénye, de segítséget nyújt az élettartam-előrejelzésben is.

A megvalósításban összesen 13 kutató és fejlesztő vett részt. Az elért eredményeket több hazai fórumon és egy tudományos publikációban mutatták be.

Az új technológia nemcsak a gokartsportban alkalmazható, hanem elektromos kerékpárok, rollerek, városi mopedautók vagy akár kishajók hajtásrendszereiként is széles körben hasznosítható kisebb adaptációval. A Quatic Technologies Kft. célja, hogy mindezzel hozzájáruljon a gokartsport fenntarthatóvá tételéhez, valamint versenyképes, környezetbarát alternatívát biztosítson a piaci szereplők számára.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Innováció a sportban: neves szakemberekkel indít technikaisport-menedzser szakot a Széchenyi István Egyetem

A győri Széchenyi István Egyetem technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzést indít szeptembertől.

A szakot sikeresen elvégzők versenypályák üzemeltetésében, nemzetközi versenyek lebonyolításában és a versenyzők karrierútjának építésében vállalhatnak szerepet. A hallgatók a két félév során olyan neves szakemberektől tanulhatnak majd, mint Talmácsi Gábor, Kiss Norbert, Szujó Zoltán vagy Wéber Gábor. A jelentkezési határidő augusztus 31.

A Széchenyi István Egyetem nemcsak a járműmérnökképzésben és a mobilitással kapcsolatos kutatás-fejlesztési és innovációs területeken rendelkezik jelentős hagyományokkal, de az autó- és motorsport világának is egyre meghatározóbb szereplője. Az intézmény hallgatói olyan, a világ élvonalába tartozó csapatokban szerezhetnek gyakorlati tapasztalatot, mint a többszörös világcsúcstartó SZEnergy Team, vagy a Formula Studentben sikeresen szereplő Arrabona Racing Team. Közülük később többen neves versenycsapatok szakembereiként kamatoztatják tudásukat. Van, aki már egyetemi évei alatt Forma–1-es csapat gyakornokaként tevékenykedik, míg a győri egyetem Közép-Európában egyedülálló motorsportmérnök mesterképzésén több, a Forma–1 világában nevet szerzett személyiség is oktat. A technikai sporthoz egyre erősebben kötődő intézménynek saját motorsportszakosztálya van, és jelentős sikereket ér el Uni Győr WMS gokartcsapata is. Az intézmény e területen nemzetközi szintű kutatás-fejlesztési tevékenységet is folytat.

A színes képzési paletta szeptembertől egy újabb elemmel, a technikaisport-menedzser szakirányú továbbképzéssel bővül. A kurzus jelentkezési feltétele bármely képzési területen szerzett, minimum BSc, BA vagy ezzel egyenértékű főiskolai, illetve egyetemi diploma.

„A képzés célja azoknak a szakembereknek a felkészítése, akik segítséget nyújtanak a technikai sportokban versenyzőknek a sportkarrierjük építésében, képesek rentábilisan működtetni a versenypályákat, valamint különféle egyéb infrastruktúrákat, létesítményeket, továbbá sikeres technikai sport – ezen belül autó- és motorsport – rendezvények szervezését, lebonyolítását menedzselik”

– fogalmazott Radics János, a Széchenyi-egyetem Felnőttképzési és Kompetenciafejlesztési Központjának képzési szakreferense.

Mint mondta, a hallgatók a terület kiemelkedő személyiségeitől tanulhatnak, hiszen az oktatói gárdát erősíti többek között Talmácsi Gábor gyorsaságimotoros világbajnok, Kiss Norbert hatszoros kamion-Európa-bajnok autóversenyző (Révész Racing Team), aki a Széchenyi István Egyetem profi szimulátorcsapatának is tagja, Matics Zsolt, a Fit4Race alapítója, Nagy Dani autóversenyző, szakkommentátor, Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke és Wéber Gábor autóversenyző, televíziós szakkommentátor is.

A budapesti helyszínen megvalósuló képzés szakfelelőse dr. Kovács Barnabás címzetes egyetemi docens, volt barcelonai főkonzul, aki az intézmény nagy népszerűségnek örvendő sportdiplomáciai szaktanácsadói képzésének felelőse is.

„A hallgatóknak a két félév alatt összesen 60 kreditnyi tantárgyat kell teljesíteniük, amelyek a technikai sportok menedzsmentjére, közgazdaságtanára, kommunikációjára, szabályrendszereire és történetére fókuszálnak, valamint projektmunkát is tartalmaznak. A választható tantárgyak három specializációt ölelnek fel: versenyzőmenedzser, sportrendezvény- és létesítményüzemeltető menedzser

– fogalmazott.

Kiemelte: a sportdiplomácia, a marketing, a sportpszichológia és a technikai sportok területéről érkező oktatók örömmel álltak a program mellé, széles körű szakmai tapasztalatukkal biztosítva a magas színvonalat. A szakfelelős elárulta, hogy a képzés részismereti ágaiba már az érettségivel rendelkezők is bekapcsolódhatnak, akik így tanúsítványt szerezhetnek azok elvégzéséről.

A képzésre augusztus 31-ig lehet jelentkezni ezen a felületen.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Kátyúk, hőség, teli csomagtartó: Így tegye rendbe autóját a nyári stresszteszt után

Az augusztus a nyári szezon csúcspontja és a nagy hazatérések időszaka.

Több ezer kilométernyi autópálya, forró aszfalt, szerpentines hegyi utak és tengerparti murvás bekötők után az autók és utasaik élményekkel feltöltődve érkeznek haza. De mi a helyzet az utazás csendes hőseivel, az abroncsokkal? A Hankook, a világ egyik vezető abroncsgyártója biztonságunk érdekében egy gyors, 5 perces átvizsgálást ajánl, amely sokat elárulhat autónk állapotáról és segíthet a jövőbeli tudatos abroncsválasztásban is.

A nyári családi nyaralás valóságos stresszteszt az abroncsok számára. A teljes terhelés (család és csomagok), a tartósan magas sebesség az autópályán és az akár 50-60 Celsius-fokosra hevült aszfalt mind extrém igénybevételt jelentenek. Még ha útközben minden rendben is volt a gépjárművel, a hazaérkezés után érdemes egy pillantást vetni a gumikra, hogy a hétköznapi közlekedés is gondtalan maradhasson.

Gondoljunk az abroncsokra úgy, mint egy jó túracipőre egy hosszú hegyi túra után. Lehet, hogy semmi baja, de egy alapos tisztítás és átvizsgálás után derül csak ki, hogy bírni fogja-e a következő kihívást. A nyaralás utáni ellenőrzés nem ördöngösség, bárki elvégezheti a garázsban vagy a következő tankolásnál. Az első és legfontosabb a guminyomás. Nyaralás előtt, a megpakolt autóhoz ideális, magasabb nyomásértéket hazaérkezés után állítsuk vissza a jármű B-oszlopán vagy a tanksapka ajtaján feltüntetett normál értékre. Ezzel nemcsak az üzemanyag-fogyasztásunk lesz kedvezőbb a hétköznapokban, de az abroncsok egyenletes kopását is biztosítjuk

– mondta el Tomin István, a Hankook Tire Budapest Kft. műszaki vevőszolgálatának vezetője.

A szakértő mindemellett egy gyors vizuális ellenőrzést is javasol, amely sokat elárulhat az abroncsok állapotáról.

Vizsgáljuk meg alaposan az abroncsokat! Keressünk apró vágásokat, dudorokat vagy a futófelületbe ékelődött idegen tárgyakat, például kavicsokat vagy üvegszilánkokat. Különösen figyeljünk a rendellenes, féloldalas kopásra! Ha a gumiabroncs valamelyik oldala kopottabb a másiknál, az a futómű hibás beállítására utalhat, amit egy-egy rosszabb minőségű úton összeszedett kátyú is okozhatott. Egy ilyen apró jel időben történő felismerése komolyabb kiadásoktól kímélheti meg a gépjármű tulajdonosokat

– tette hozzá Tomin István.

A jövőre nézve pedig a nyaralás tapasztalatai lehetnek a legjobb iránymutatók. Mennyire volt zajos az abroncs az autópályán? Hogyan viselkedett egy hirtelen jött nyári záporban? Stabilnak éreztük az autót a kanyargós utakon? Ezek a személyes tapasztalatok segítenek legközelebb olyan abroncsot választani, amely tökéletesen illeszkedik a vezetési stílusunkhoz és szokásainkhoz, legyen szó akár a csendes suhanásról, akár a sportos teljesítményről. A Hankook széles termékkínálatában minden autós megtalálhatja a számára ideális, a nyári kihívásokra kifejlesztett, megbízható társat.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss