Mozgásban

BYD SEAL: Megérkezett a Tesla Model 3 kínai konkurenciája!

A BYD tavaly bejelentette, hogy Magyarországon is elérhetővé teszi az autóit. Az elmúlt években a kínai EV-k előretörését láthattuk a nyugati piacokon is, és látszik, hogy a csúcstechnológiás, ár-érték arányban is kiemelkedő villanyautók bizony meg tudják szorongatni a nyugati gyártókat. Remek példa erre a BYD SEAL sportszedán, amely méltó kihívója a Tesla Model 3-nak. Mit is érdemes tudni erről az impozáns járgányról?

Éllovas az éllovasok között

Ahhoz, hogy tisztán lássuk a SEAL kvalitásait, érdemes első körben egy pillantást vetni a BYD-re magára. A BYD név (magyar kiejtés: bí-váj-dí), bár kínai eredetű, a „Build Your Dreams” szlogennel lett felöltöztetve, amely egyébként több autójuk hátulján is ott virít. Lássuk mit érdemes tudni a vállalatról, amely a jelenleg is egyre dominánsabb kínai EV-szegmens egyik, ha nem legnagyobb szereplője:

  • 1995-ben indultak, ehhez képest 40 országban van leányvállalatuk.
  • Nagyságrendileg 300 ezer embert foglalkoztatnak.
  • Piaci kapitalizáció alapján a világ második(!) legnagyobb elektromos járműveket gyártó vállalata.
  • EV-k mellett gyártanak IoT eszközöket, napelemeket, tárolórendszereket, elektronikai megoldásokat is.
  • A világ egyik legnagyobb akkumulátorgyártó cége, amely innovációban is éllovas.
  • Néhány alkatrész kivételével (gumi, szélvédő) mindent házon belül gyártanak le a mikrochipektől kezdve a karosszérián át az elektromotorig.

Ezt tudja a BYD SEAL

Most, hogy némi képet kaptunk a léptékről, térjünk is át a BYD SEAL sportszedánra! Miben egyedi ez az autó? Nos, kezdjük azzal, hogy gyönyörű. Ezt többek között annak köszönheti, hogy a BYD leigazolta a német designzsenit, Wolfgang Eggert, aki az összes autó formatervezésének fő motorja volt. Látszik: a SEAL-re öröm ránézni!

Ezzel együtt természetesen teljesítményben is felveszi a versenyt a Tesla Model 3-mal. Az erősebb kivitelű SEAL két motorja együtt 530 lóerőt tud, amely 3,8 másodperc alatt repíti fel 100 km/órára. Az akkumulátor pedig a megbízhatóságáról és nagyon alacsony degradációjáról, illetve innovatív kialakításáról ismert Blade, amit egyedülálló módon szerkezeti elemként építettek be a SEAL-be, növelve a szedán torziós rigiditását. A 82,5 kWh-s akkucsomag 570 km-es WLTP-hatótávnak feleltethető meg, amely a hosszabb utazásokhoz is bőven elég.

Persze belül is fantasztikus autó a SEAL. Hatalmas, 15,6 colos forgatható kijelző, panorámatető, fantasztikus hangrendszer… Egy szó mint száz, a Tesla Model 3 méltó kihívójára akadt!

Immár a Schiller Autó Család Zrt-nél is!

Aki követte a híreket, értesülhetett róla, hogy két versenytársát követően harmadikként a Schiller Autó Család Zrt. is partneri megállapodást kötött a BYD-val. Az immár majdnem 30 éve a magyar piacon tevékenykedő családi vállalkozás január 11-én írta alá a megállapodást, és február 1-jén nyitotta meg a BYD Schiller autókereskedést Budapesten. (A márkakereskedéshez természetesen BYD márkaszerviz is társul.) És természetesen a SEAL-t is forgalmazzák: akit érdekel ez a lenyűgöző sportszedán, természetesen kipróbálhatja!


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss