Connect with us

Mozgásban

A Kia EV9 a WWCOTY 2024 abszolút győztese

Az öt kontinens 52 országából érkezett 75 autós újságíró nőből álló zsűri megválasztotta 2024 legjobb új autóját. A bejelentést éppen a nemzetközi nőnapra időzítették.

A Női Világ Év Autója díj (WWCOTY) kizárólag autós újságíró hölgyekből álló zsűrije a Kia EV9-et választotta 2024 legjobb autójának. A testület a bejelentést éppen a nemzetközi nőnapra időzítette.

A szavazás előtt a világ 52 országát képviselő 75 zsűritag alaposan tesztelte valamennyi jelöltet. A 63 induló közül az első szavazási körben az egyes kategóriák győzteseit választották ki.

„Az idei szavazási folyamat különösen összetett volt, főleg a kiváló jelöltek miatt. – mondta Marta Garcia, a zsűri elnöke. Minden döntős több szempont alapján is megérdemelte volna a fődíjat, a Kia EV9 főleg azzal emelkedett versenytársai fölé, hogy sokféle vásárló sokféle igényét képes kielégíteni.” 

A tesztek és a szavazási fordulók után a Kia elsősége egyértelművé vált. Az elektromos SUV modellek mezőnyének első hétülésese tekintélyes, 5 m-es hossza ellenére kiválóan teljesít az aerodinamika területén is. Formaterve kifinomult, technológiai töltete fejlett, és kétirányú, valamint nagyteljesítményű ultragyors töltésre is alkalmas.

Íme, néhány zsűritag véleménye:

“A Kia EV9 alapjaiban átrendezte a villanyautók mezőnyét. Elég csak ránézni, hogy lássuk: az elektromos autók immár nem csak elérhetők és felhasználóbarátok, de kívánatosak is. A Kia a márkák közül egyedüliként vállalata a kockázatot, és bátran kitágította a formatervi és műszaki határokat.”

– Tanya Gazdik, USA

„A Kia elektromos SUV-ja kiemelkedik áramvonalasságával, innovatív megjelenésével, és magasszintű technológiáival, hiszen akár 3-as szintű önvezetésre képes. Ráadásul kétirányú, és ultragyors töltésre is alkalmas.”

– Sara Soria, Spanyolország.

“Az elektromos autózás elterjedésében kulcsfontosságú, hogy minden kategóriában és szegmensben legyen megfelelő kínálat. A Kia EV9 utastere családbarát, ráadásul vezetési élménye is közel áll a benzinesekéhez. Így sok olyan vásárlót is meggyőzhet, akik ma még idegenkednek az elektromos hajtásoktól.”

– Jil McIntosh, Kanada

“Különösen kifinomult, elegáns, tágas, sokoldalú és elektromos. Összkerékhajtásával szinte legyőzhetetlen, és kapcsolható menetmódjai révén kiválóan teljesít az északi téli időjárásban is. Én -25 fok alatti hőmérsékleten is vezettem, és az EV9 úgy viselkedett, mint egy igazi luxusautó: gyorsan felmelegítette az utasteret, miközben a hideg alig befolyásolta a hatótávolságát. Nagyszerű munkát végeztek a koreai mérnökök.” 

– Ylle Rajasaar, Észtország.

“A Kia EV9 megoldásai a piac legfejlettebbjei: LED-ekkel kivilágított első maszk, és 180 fokban elfordítható ülésekkel nappalivá alakítható utastér. Heten is kényelmesen utazhatnak vele, a két villanymotor pedig akár 384 LE leadására is képes. Ez elég meggyőző teljesítmény.”

–  Isadora Carvalho, Brazília.

“Nagyon megbízhatóan kiszámítható viselkedésű, mindig azt teszi, amire kéred, vagy utasítod. Időnként el is feledkeztem róla, milyen nagy is az utastér mögöttem, és úgy gondolom ez az autó komoly érdeme. Az EV9 jövőálló, nem csak a család bővülését várja felkészülten, de technikai jellemzőivel is előre mutat.”

– Rowan Peperkamp, Hollandia.

“Az EV9 megmutatja milyenek is lehetnek a jövő sokcélú és sokoldalú villanyautói. Nem könnyű elhinni, hogy ennek a nagy és kényelmes autónak nincs benzintankja.”

– Liz Swanton, Ausztrália.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Mozgásban

Öt csapat is Bridgestone abroncsokon száguld a „motorsport Le Mans-jának” számító FIM Endurance Világbajnokságon

A Bridgestone 2025-ben is csúcskategóriás Bridgestone BATTLAX motorkerékpár-abroncsokkal szereli fel csapatait a FIM Endurance World Championship (EWC) versenysorozatában.

A világ legnagyobb endurance, azaz hosszútávú motorversenyének idei szezonjában a vállalat immár öt csapat kizárólagos abroncspartnere lesz, köztük a BMW MOTORRAD WORLD ENDURANCE TEAM és a Kawasaki Webike Trickstar csapaté is.

A Bridgestone elkötelezetten támogatja a motorsportkultúrát világszerte, a professzionális versenysorozatoktól a helyi amatőr futamokig. A vállalat 2017 óta biztosítja csúcstechnológiás versenyabroncsait az EWC teljes szezonjára nevező csapatok számára, amelyek nagyfokú tapadást, tartósságot és kiváló kezelhetőséget kínálnak. A Bridgestone által támogatott Yoshimura SERT Motul csapat 2024-es bajnoki győzelme már zsinórban a negyedik, összesen pedig az ötödik alkalom, amikor Bridgestone abroncsokkal versenyző csapat nyerte az EWC-t. 2025-ben a vállalat a következő öt lelkes csapat kizárólagos partnere:

  • F.C.C. TSR Honda France – Az első japán csapat, amely elnyerte az FIM Endurance Világbajnoki címet a 2017–2018-as szezonban. 2025-ben Alan Techer korábbi EWC-bajnok, a Supersport versenyeken kiemelkedő sebességéről ismert Corentin Perolari, valamint a feltörekvő japán tehetség, Taiga Hada alkotja a csapatot.
  • YART YAMAHA Official EWC Team – Az osztrák központú csapat évek óta az endurance versenyek élmezőnyébe tartozik. 2025-ben Marvin Fritz és Karel Hanika, tapasztalt versenyzők mellett Jason O’Halloran, a British Superbike Championship mezőnyéből érkező újonc is csatlakozik a csapathoz.
  • Yoshimura SERT Motul – A francia–japán együttműködésben működő csapat többszörös bajnokként vág neki a következő szezonnak. 2025-ben is Gregg Black, Étienne Masson és Dan Linfoot képviseli a csapatot, míg Cocoro Atsumi tartalékos versenyzőként áll készenlétben.
  • BMW MOTORRAD WORLD ENDURANCE TEAM – A 2019 óta versenyző csapat gyorsan a bajnokság meghatározó szereplőjévé vált. 2025-ben Markus Reiterberger, Superbike-világbajnok Sylvain Guintoli, a dél-afrikai endurance specialista Steven Odendaal és az észt motoros, Hannes Soomer alkotja a csapatot.
  • Kawasaki Webike Trickstar – A japán csapat az ázsiai motorsport egyik meghatározó szereplője, különösen az Asia Road Racing Championship és a Suzuka 8 órás versenyen. 2025-ben Christian Gamarino mellett az endurance versenyek tapasztalt pilótája, Mike Di Meglio, a többszörös Bol d’Or győztes Gregory Leblanc és a különböző motoros kategóriákban bizonyított Roman Ramos erősíti a csapatot.

„A Bridgestone mélyen elkötelezett a motorsportok iránt, az FIM Endurance Világbajnokság pedig az abroncsteljesítmény, a tartósság és az innováció legmagasabb szintű próbatétele”

– mondta el Nico Thuy, a Bridgestone EMEA motorkerékpár-részlegének igazgatója.

„Büszkék vagyunk rá, hogy 2025-ben tovább bővíthetjük támogatásunka. Három kiváló csapattal folytatjuk a meglévő együttműködést, további kettőt, a BMW-t és a Kawasakit pedig immár a Bridgestone családjában üdvözölhetjük. Hiszünk benne, hogy versenyabroncsaink ismét kulcsszerepet játszanak majd a kitartás és teljesítmény határainak feszegetésében.”

A Bridgestone számára a motorsport nem csupán kihívás, hanem egyben a kiválóságra való törekvés és a jövő innovációinak táptalaja is. A „Passion to Turn the World” üzenetük révén a vállalat az endurance versenyeket mozgó laboratóriumként kezeli, ahol extrém körülmények között tökéletesíti technológiáit, majd ezeket az újításokat a „Versenypályáról az utcára” („From Circuit to Street”) koncepció mentén az utcai abroncsok fejlesztésébe is átülteti. A Bridgestone elkötelezett a fenntartható mobilitás támogatása mellett, miközben prémium márkáját tovább építi a motorsportok világában.

Extrém körülmények, maximális teljesítmény

A FIM EWC a versenyző és a gép végső próbatétele, a 8–24 órás versenyek óriási terhelést jelentenek a gumiabroncsoknak, és kivételes tartósságot követelnek meg.

Mivel a Bridgestone versenyabroncsok ilyen szélsőséges körülményeknek vannak kitéve, fejlett technológiával és anyagokkal tervezték őket, hogy maximális tapadást, kezelhetőséget és tartósságot biztosítsanak, lehetővé téve a csapatok számára, hogy a verseny teljes időtartama alatt a legjobb teljesítményt nyújtsák. A Bridgestone versenyabroncsokat úgy tervezték, hogy a különböző időjárási körülmények között is kiválóan megállják a helyüket, hogy a versenyzők magabiztosan feszegethessék határaikat.

2025-ös FIM EWC versenynaptár:

  • 2025. április 19–20.: 24 Heures Motos, Le Mans, Franciaország
  • 2025. június 7.: 8 Hours of Spa Motos, Circuit de Spa-Francorchamps, Belgium
  • 2025. augusztus 3.: Suzuka 8 Hours, Suzuka versenypálya, Japán
  • 2025. szeptember 20–21.: Bol d’Or, Circuit Paul Ricard, Franciaország

További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

A HERE 3D-ben térképezi fel Magyarországot

here 3d térképezés
kép: Freepik

A HERE, a helyalapú felhőszolgáltató, júliustól rendkívül pontosan, 3D-ben térképezi fel Magyarország egy részét, hogy a világ legfejletteb térképét biztosítsa.

A HERE azzal kezdi, hogy a legújabb technikával felszerelt autókkal járják be az utakat, és nagy pontossággal rögzítik az útadatokat, így az útburkolati jeleket és a KRESZtáblákat egyaránt. Az egyértelműen azonosítható HERE autók 3D-ben is rögzítenek, valamint utcaszintű képeket hoznak létre a látványosságokról, az üzletekről, benzinkutakról és éttermekről.

Az információkat egy részletgazdag Magyarország-térképen fogják használni, melyet az önvezető autókhoz és egyéb fejlett szolgáltatásokhoz terveztek, amik növelik a közlekedésbiztonságot, enyhítik a forgalmi dugókat és megkönnyítik a városi navigációt.

A következő hetekben a HERE autói az ország összes fontosabb útját bejárják. A felmérés nem zavarja a rendes forgalom menetét.

A HERE elkötelezett a magánszféra tiszteletben tartása iránt. A rögzített képek csak az autóban tárolódnak, majd később, titkosított formában kerülnek át egy biztonságos tárhelyre. Ezután elkezdődik a feldolgozásuk az iparágban vezető szoftver és egy fejlett algoritmus segítségével. A képek csak az után lesznek elérhetőek, hogy az arcokat és rendszámokat elhomályosították.

Abban a ritka esetben, ha a képen látható személy vagy rendszám felismerhető maradt, bárki egyszerűen jelentheti ezt a HERE felé. Nézze meg az online képet, majd kattintson a térképen a “Report Image” linkre a bal alsó sarokban.

További információkért, kérjük, látogassa meg a https://here.com/en/drive-schedule weboldalt, ahol megtudhatja, hogy a HERE, hogyan óvja magánéletét.


A HERE-ről

A HERE Technologies, a helyalapú felhőszolgáltató, valós idejű navigációs szolgáltatást nyújt a hétköznapi emberek, a közlekedési eszközök, a vállalkozások és városok számára. A HERE mögött a vezető autóipari cégek konzorciuma áll. Ha szeretne rólunk többet megtudni, látogassa meg weboldalunkat: http://360.here.com.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! A cikkben partnerünk volt az instant.co.hu. Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Mozgásban

Út a vadonba: igazi porfelhőt kavarnak a Hankook abroncsai

A 2025-ös FIA Rally Világbajnokság (WRC) harmadik fordulóját, a legendás Szafari Rally-t március 20. és 23. között rendezik meg a kenyai Naivasha és Nakuru megyék területén.

A prémium gumiabroncsokat gyártó Hankook a WRC hivatalos abroncsszállítójaként támogatja a világ legjobb rallycsapatait, akik ezen a hétvégén a WRC versenynaptár egyik legkeményebb megmérettetésével néznek szembe.

A végeláthatatlan, vadregényes tájakon zajló Szafari Rally híres arról, hogy a végsőkig próbára teszi mind a versenyzőket, mind a rallyautókat. A kimerítő sziklás utak, a mély homokrétegek, a perzselő hőség, a hirtelen esőzések és a vadon élő állatok kiszámíthatatlansága mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a verseny – közel 385 kilométeres versenytávval és 21 szakasszal – a kitartás, az irányítás és a teljesítmény igazi próbája legyen.

A Hankook a kenyai Szafari Rally-n a csapatokat az extrém terepre készült rallyabroncsával, a Dynapro R213-mal látja el. Az abroncsot kifejezetten úgy tervezték, hogy a burkolatlan útfelületeken is csillapítsa az ütéseket, miközben kiemelkedő élettartamot és tapadást biztosít extrém körülmények között is. Megerősített szerkezete ellenáll a vágásoknak és a defekteknek, míg az optimalizált tapadás és a precíz kezelhetőség a kiszámíthatatlan terepen is nagy magabiztosságot nyújt a pilótáknak. A rally extrém körülményeihez igazodva a Dynapro R213 két változatban érhető el: lágy és kemény gumikeverékben, biztosítva a legjobb teljesítményt a különböző utakon és hőmérsékleti viszonyok között.

A Hankook 2023 óta működik együtt az FIA-val és a résztvevő gyártókkal, így több mint 2000 kilométernyi valós körülmények közötti tesztelést végzett a nagy teljesítményű rallyabroncsok fejlesztése és minősítése érdekében. Ez az intenzív fejlesztési folyamat biztosítja, hogy a pilóták a Hankook prémium abroncstechnológiájára támaszkodhassanak a kenyai Szafari Rally zord körülményei között is.

A Rally Sweden-en szerzett győzelmüket követően a bajnoki tabellán jelenleg Elfyn Evans és navigátora, Scott Martin (Toyota GAZOO Racing World Rally Team) vezet 61 ponttal.

A Hankook a WRC mellett jelenleg mintegy 70 globális motorsporteseményre szállít versenyabroncsokat, és számos csapatot támogat. A versenyekről érkező adatok felhasználásával a vállalat folyamatosan fejleszti abroncstechnológiáját, és az így szerzett kulcsfontosságú ismereteket mind a nagy teljesítményű versenyabroncsok, mind a fogyasztói abroncsok fejlesztésében alkalmazza, biztosítva az iparágvezető minőséget és teljesítményt.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Friss