Mozgásban
Az Opel bemutatta következő generációs Grandland SUV modelljét
Stílusos és dinamikus, tágas és sokoldalú, tisztán elektromos hajtáslánccal – ez az új Opel Grandland, a rüsselsheimi központú autógyár ma bemutatott modellje.
Több, az Opel Experimental koncepcióautón látott dizájnelem ezen a sorozatgyártásban készülő autón jelenik meg először. Ezek közé tartozik a 3D Vizor a középen markánsan megjelenő, megvilágított Blitz logóval, és a folyamatosan megvilágított hátsó “OPEL” márkafelirat. Újdonság az akkumulátoros-elektromos STLA közepes padlólemez, az új, alacsony beépítésű 98 kWh kapacitású akkucsomag valamint a több mint 50,000 szegmensből álló Intelli-Lux Pixel HD fényszórórendszer. A Grandland Electric akár 700 kilométeres lokálisan károsanyag-kibocsátás mentes elektromos hatótávot kínál (WLTP).
“Az új Grandland mérföldkövet jelent az Opel történetében. Immár kivétel nélkül minden modellünk elérhető elektromos kivitelben, ez óriási előrelépés villamosítási offenzívánkban. Az új Grandlandot Rüsselsheimben terveztük és fejlesztettük és Eisenachban gyártjuk majd. Az autó kapcsolatát az Opel Experimental koncepcióval nem lehet nem észrevenni. Olyan innovációkat kínál a Grandland, amelyeket először ebben a különleges koncepcióautóban mutattunk meg. Az új Grandland emiatt is tovább fogja erősíteni pozíciónkat az oly fontos C-SUV szegmensben,”
– mondta Florian Huettl, az Opel vezérigazgatója.
Az akkumulátoros-elektromos modellekhez fejlesztett platform használatával elérhető az akár 700 km-es tisztán elektromos hatótáv (WLTP1)
Az új generációs Grandland óriási lépést jelent az Opel márka azon törekvésében, hogy az elektomos mobilitást még vonzóbbá tegye. Ez az első Opel modell, amely a Stellantis STLA közepes akkumulátoros-elektromos platformjára épül. Az akár 98 kWh-s akkumulátorok alacsony beépítésének, az új generációs elektromos motornak, és az energiát megtakarító funkcióknak -mint a hőszivattyú- köszönhetően az új Grandland Electric akár 700 kilométeres lokális károsanyag-kibocsátás nélküli elektromos hatótávot WLTP1 biztosít. Ráadásul a gyors töltés is garantált, köztéri gyorstöltőkön az akkumulátor kb. 26 perc alatt 80%-ra telíthető.
3D Vizor, megvilágított Blitz logó, Edge Light technológia és Intelli-Lux Pixel Matrix HD fényszóró rendszer
Az új alapok egyedülálló lehetőségeket biztosítottak a tervezőknek, az új Grandland lenyűgöző kiállása az első pillanatban feltűnik. Az elődjéhez képest 173 mm-rel nagyobb hosszúságnak, 19 mm-rel nagyobb magasságnak és a 64 mm plusz szélességnek köszönhetően az új modell határozottságot és magabiztosságot sugároz (hosszúság: 4650 mm, szélesség: 1905 mm, magasság: 1660 mm). Mindez, az akár 20 colos könnyűfém keréktárcsákkal együtt azt jelenti, hogy a modell megérdemelten foglalja el az Opel SUV palettájának csúcsát. A kivételes megjelenést tovább erősíti az Opel márkaarcának új megmutatkozása: a 3D Vizor. Ez a megvilágított Opel Blitz logóval együtt jelenik meg, amelyet az Edge Light technológia tesz még feltűnőbbé. Az új Grandlandon jelenik meg az a továbbfejlesztett “Opel Compass” formaterv amely az Experimental koncepcióautón volt először látható. A középső él a vertikális tengely, minden funkció vízszintesen helyezkedik el és középpontjukban áll a “villamosított Blitz” logó.
A megvilágított logó mellett egy új, a rüsselsheimi mérnökök által kifejlesztett iparági vezető világítási innováció, az Intelli-Lux Pixel Matrix HD rendszer is bemutatkozik. A HD fényminőséget biztosító rendszer több mint 50,000 szegmensből áll (pontosabban 51,200 szegmensből, 25,600 darab mindkét oldalon) és ebben a modellben ünnepelhetjük megjelenését. Az adott forgalmi szituációban felbukkanó járműveket és tárgyakat kamera érzékeli, az Intelli-Lux Pixel Matrix HD rendszer pedig a hagyományos Matrix Light technológiánál pontosabban takarja ki ezeket, emellett sokkal világosabb és homogénebb fénymintázatot ad, mindezt úgy, hogy a közlekedés többi résztvevőjét nem vakítja el. Emellett, a jármű előtt megjelenő kísérőfények, a köszöntő és búcsúzó grafikus animációk már a jövőbeni lehetőségekbe is bepillantást nyújtanak.
A kéttónusú tető és a kontrasztos karosszéria vizuálisan egyedi és elegáns megjelenést biztosít. A jármű kialakítása rendezett és struktúrált, mindeközben formája áramvonalas és organikus. A határozott kerékív vonalak végigfutnak az autón és vizuálisan kiemelik a kerekek formatervét. Mindez a karosszéria alsó részén levő burkolt elemek robosztusságával egészül ki. A 2,784 mm-es hosszú tengelytávolság és a meredek csomagtérajtó kiemeli az utastér és a csomagtartó megnövekedett tágasságát. A hátsó ülések 40:20:40 arányban lehajthatóak, így a csomagtér 1,641 literesre bővíthető.
A hátul elhelyezett, megvilágított Compass része a szintén megvilágított “OPEL” felirat, ebben a formában ez is először jelenik meg sorozatgyártású modellen. Emellett, az Opel Greenovation megközelítéssel összhangban, amely takarékosan kezeli az autókhoz felhasznált forrásokat és eszközöket, a modell neve nem krómozott betűkkel jelenik meg, hanem kidomborítva a csomagtér ajtaján.
Tágas belső tér, 16 colos központi kijelző, AGR ülések és okos tárolási megoldások
Az új Grandland belső terében az utasokat merész és letisztult részletek valamint kellemes, meleg hangulat fogadja. A kialakítás a horizontális térérzetet erősíti, a műszerfalon keresztül az ajtók felé futó vonalak fokozzák a szélesség és a tágasság érzetét, a finoman a vezető felé fordított 16 colos központi kijelző és a magas középkonzol sportos érzetet biztosít. A kormánykerék mögött elegáns, széles és teljesen digitális műszerfal jeleníti meg a fontos információkat, lehetővé téve, hogy a vezető az autózás élményét élvezhesse, az Intelli-HUD head-up display pedig segíti, hogy tekintete mindig az úton maradhasson. A vezető manuálisan vagy automatikusan is aktiválhatja az úgynevezett Pure működési módot. Ez csökkenti a kijelzőkön megjelenő információmennyiséget, nem vonja el a vezető figyelmét esti vagy esős időben történő vezetéskor sem. Az Opel hagyományt megőrizve, a gyakran használt funkciók, mint pl. a klímaszabályozás, továbbra is intuitív módon, fizikai gombok segítségével manuálisan állíthatóak.
Az oldalsó szellőzőnyílások az ajtókba vannak beépítve, ez a megoldás vizuálisan megnöveli a műszerfal szélességét. Az attraktív műszerfal felső része kétféle felületre oszlik, ezzel is igazodva a modell egészének formatervéhez. Az ez alatt megjelenő “élfény” ugyanazzal a technológiával működik mint a Vizor, finom üvegszerű hatást adva a színeknek és a fényeknek. A beltér különleges hangulatát tovább erősítik a műszerfali hangulatfények és az ajtóbetétek. A műszerfal középső része szövettel borított, ez vizuálisan kapcsolódik az ajtókárpithoz, így esztétikus, finom érintésű egységgé válik a vezetőtér.
A belső térben még egy, a vezetési élményt fokozó elem található: az Opel díjnyertes ergonomikus AGR ülései a hagyományokat megőrizve az új Grandland modellben is elérhetőek. Az “Aktion Gesunder Rücken e. V.” (“Egészséges Hát Munkacsoport) minősítésű üléseken új kényelmi funkció mutatkozik be: az elektromos oldaltámasz. Ez a funkció nagyban segíti az oldalkényelem kialakítását, beállítását, a háttámla oldalain található két pneumatikus zsebnek köszönhetően. Az üléseken a masszázs és szellőzés funkció is működik. Emellett a hátsó üléseknél az elődmodellhez képest 20 mm-rel nagyobb a lábtér. Alapfelszereltség az első ülések szabadalmaztatott Intelli-Seat funkciója -amely csökkenti a farokcsontra nehezedő nyomást és kiemelkedő kényelmet biztosít a hosszú, autópályán történő utazások során is. Fontos információ, hogy a belső térben használt minden kárpit újrahasznosított anyagból készül!
Mivel családi autóról van szó, a tervezők nagy hangsúlyt fektettek a belső tér sokoldalúságára is. A cél nem csak annyi volt, hogy sok tároló legyen a járműben, hanem olyan innovatív megoldások alkotása és alkalmazása, amelyek megkönnyítik az utasok életét és növelik kényelmüket. Az okos megoldások egyik kiemelkedő eleme a Pixel Box. A megvilágított áttetsző üveg és a konzolt körülvevő szövet borítás nemcsak esztétikusabbá teszi a konzol megjelenését, hanem hasznos funkciója is van. A vezeték nélküli okostelefon-töltő az üvegfal mögött helyezkedik el, így a készülék biztonságosan tárolható töltés közben. Az, hogy a telefon mindig látható, segít abban, hogy a felhasználó kiszálláskor ne felejtse a készüléket az autóban. Összesen 35 liter belső pakolóhely található a Grandland belső terében – a Pixel Boxtól kezdve az első ülések háttámláján lévő telefontartó zsebeken át a középkonzol alatti nagy tárolóhelyig, ahol megtalálható a 12 V-os csatlakozó aljzat is.
További hajtásláncok, frekvenciaszelektív lengéscsillapítási technológia, vezetőtámogató rendszerek
Nem csak a tisztán elektromos hajtásláncot kereső vezetők találják meg a nekik való kivitelt az immár teljesen villamosított portfólióban. Az új Grandland plug-in hibrid lokális zéró károsanyag kibocsátással 85 km-es hatótávot (WLTP) kínál, a Grandland hibrid pedig 48 V-os hibrid rendszerével nyújt kivételes vezetési élményt, egyben kisebb fogyasztást és CO2 kibocsátást.
Miközben az új Grandland károsanyag-kibocsátása alacsonyabb, az autó továbbra is kényelmes és dinamikus vezetési élményt nyújt. Ezt többek között a frekvencia-szelektív lengéscsillapító rendszert használó futómű teszi lehetővé. Ez az egyedülálló technológia egy második hidraulikus kört hoz létre a lengéscsillapító hengerben, amely mechanikusan igazítja a csillapító erőt a rezgéshez. A közlekedési szituációtól, az útfelület állapotától és a vezetési stílustól függően különböző, egyedi csillapítási karakterisztikát alakít ki a kényelmes utazás érdekében, nagy ütéseknél – pl. macskakövön vagy csatornafedélen- csakúgy, mint kisebb rezgéseknél. A frekvencia-szelektív lengéscsillapító rendszer a sportos vezetési stílushoz is alklamazkodik, közvetlenebb, erősebb tapadást tesz lehetővé. A Grandland azonnal és közvetlenül reagál a vezető utasításaira, és az Opel modellekre jellemző módon stabil marad fékezéskor, kanyarodáskor és autópályán történő gyors haladás közben is.
Az Opel új, csúcskategóriás SUV modellje által kínált vonzó csomagot vezetőtámogató rendszerek széles skálája teszi teljessé, melyeknek része a Stop & Go funkcióval működő automata sebességtartó, az intelligens közúti jelzőtábla felismerés, intelligens sebességadaptáció, és a másodlagos ütközést megakadályozó fékrendszer; mindegyik funkció alapfelszereltség. Opcionálisan elérhető az Intelli-Drive 2.0 rendszer, amelyben számos elektromos asszisztens integráltan dolgozik és az ajánlott sebességhatárhoz történő igazodással valamint a félautomata sávváltás-asszisztenssel kombinálva működik. Amennyiben a megcélzott sáv szabad, az asszisztens kis kormánymanőverekkel odakormányozza az autót. Az adott sebességhatárhoz igazodás biztosítja, hogy
– amennyiben a vezető azt jóváhagyja – a Grandland az adott értékhez igazodva csökkentse vagy a sebességhatárig növelje sebességét. Az Intelli-Drive 2.0 a szenzorokon kívül felhőből nyert információkat is használ. A parkolást és a manőverezést elöl és hátul is parkolássegítő könnyíti meg, a hátsó kamerán automata tisztító funkció és 360 fokos Intelli-Vision kamera működik.
A korszerű új platformnak, az innovatív új technológiáknak és az először az Opel Experimental koncepcióautón látott dizájnelemeknek köszönhetően az új Grandland megérdemelten áll az Opel SUV palettájának csúcsán, új szintet jelent a márka folyamatosan fejlődő villamosítási, az elektromos autózás szabadságát hirdető stratégiájában.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Mobilitás mindenkinek: a Hankook a jövő biztonságos és fenntartható közlekedésén dolgozik
A 2026-os Európai Mobilitási Hét szeptember 16-22. között a „Mobilitás mindenkinek” témája köré szerveződik, és arra hívja fel a figyelmet, hogyan alakíthatók ki olyan közlekedési rendszerek, amelyek minden korosztály – a gyermekek, a fiatalok, felnőttek és az idősebbek – számára egyaránt hozzáférhetők, biztonságosak és fenntarthatók.
Prémium gumiabroncs-gyártóként a Hankook jövőképe is jól illeszkedik ehhez a koncepcióhoz. A vállalat folyamatosan azon dolgozik, hogy mindenki számára a legmagasabb színvonalú, megbízható és innovatív mobilitási megoldásokat biztosítsa.
Az Európai Mobilitási Hét az Európai Bizottság 2002-ben indult, évente megrendezett kampánya, amely a mobilitás sokszínűségére hívja fel a figyelmet. Egy gyermek számára a mobilitás azt jelenti, hogy önállóan eljut az iskolába. Egy fiatalnak az első munkahely elérését, egy szülőnek a család biztonságos utazását, egy idősebb embernek pedig azt, hogy akár vezetés nélkül is elboldoguljon. A mobilitásban ezért sokkal több rejlik, mint elsőre gondolnánk: a gyaloglás, a kerékpározás, a közösségi közlekedés egyaránt egy komplex rendszer fontos elemei.
A technológia alkalmazkodik az új mobilitási igényekhez
Ahogy változnak közlekedési szokásaink, úgy változnak az abroncsokkal szemben támasztott elvárások is. A Hankook ezért nem csupán a jelen mobilitási kihívásaira fejleszt megoldásokat, hanem aktívan formálja a jövőt is – az elektromobilitástól az intelligens gyártásig. Jó példa erre a vállalat kifejezetten elektromos és hibrid járművekhez fejlesztett iON abroncscsaládja, amelynek legújabb tagja, az iON GT már 77 százalékban fenntartható anyagok felhasználásával készül, vagy éppen a levegőmentes, úgynevezett Non-Pneumatic Tyre (NPT) abroncsok.
Az innováció nem ér véget a termékfejlesztésnél: a Hankook a gyártási folyamatokat is rendszeresen újragondolja. A rácalmási üzem 2026-os, mintegy 540 millió eurós fejlesztése során a digitalizáció és az automatizáció mellett már a mesterséges intelligencia és a tervezett 3D fémnyomtatás is nagyobb szerepet kap, tovább erősítve a vállalat technológiai és gyártási képességeit. A Hankook számára a motorsport is fontos fejlesztési platform: a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) kialakított globális partnerség révén a versenypályákon születő innovációk és tapasztalatok a jövő mobilitási megoldásaiban is hasznosulhatnak.
A mobilitás jövőjét nemcsak maguk a termékek és fejlesztések határozzák meg, hanem az is, hogyan készülnek a közlekedéshez szükséges technológiák és milyen hatással vannak környezetünkre. A Hankook számára ennek fontos mérföldköve volt, hogy rácalmási gyára 2023-ban elnyerte az ISCC PLUS minősítést, amely a bioalapú és újrahasznosított alapanyagok fenntartható alkalmazását, valamint az ellátási lánc nyomon követhetőségét ismeri el. A magyarországi üzemben már megvalósult a 45 százalékban megújuló és újrahasznosított alapanyagokat tartalmazó abroncsok tömeggyártása.
Amikor nem mi ülünk a volán mögött
Mobilitásról beszélünk akkor is, amikor a busz elvisz minket az iskolába, az áru eljut az üzletekbe, vagy egy város infrastruktúrája működőképes marad. A Hankook kiemelt figyelmet fordít a tömegközlekedésre is: a kifejezetten városi autóbuszokra tervezett Hankook SmartCity széria prémium abroncsai hazai és európai helyi járatokon is gondoskodnak az utasbiztonságról, míg a zöldítést szolgáló, kifejezetten elektromos buszokhoz gyártott e-Smart City AU56 modell – amely 37 százalékban tartalmaz fenntartható anyagokat – alacsony zajszintet és jobb futásteljesítményt biztosít a járműveknek. Ezt tetézi, hogy a rácalmási gyárban 2026-ban induló tehergépjármű- és buszabroncs-gyártás révén a vállalat sokkal gyorsabban és rugalmasabban tudja majd kiszolgálni a piacot.
A Hankook felelősségvállalása emellett azokra is kiterjed, akik a társadalom számára kulcsfontosságú munkát végeznek. A vállalat az idén tizenötödik alkalommal meghirdetett Abroncsadományozási Programján keresztül ismét prémium gumiabroncsokkal segítette a közhasznú szervezetek, köztük a mentőszolgálatok és a betegszállítók biztonságos és üzembiztos közlekedését.
Szeptember 22.: Autómentes Nap
Az Európai Mobilitási Hét szeptember 22-i zárónapja, az Autómentes Nap, arra emlékeztet, hogy nem minden utazáshoz kell kocsiba szállni, hiszen a mobilitás szabadsága éppen azt jelenti, hogy többféle lehetőség közül választhatunk. A Hankook számára az autómentes nap annak a gondolatnak a része, hogy a jövő mobilitásának sokféle közlekedési módot és embert kell kiszolgálnia, éppen ezért a személygépjárműveken túl a buszok, teherautók és a közösségi szolgálatot végző járművek fejlesztéseit is szem előtt tartja, melyek egyre inkább az elektromos, autonóm és fenntartható megoldások felé mutatnak. A cél az, hogy minden generáció számára legyen biztonságos, hozzáférhető és fenntartható választási lehetőség.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
Szenvedély a mobiltárcában: McLaren F1 Team Mastercard kártya az OTP Bank kibocsátásában
Új, McLaren F1 Team Mastercard kártyával jelentkezik az OTP Bank és a Mastercard: a mobiltárcákban megjelenő két új kártyakép a digitális fizetést, az innovációt és a sport iránti rajongást kapcsolja össze a mindennapi fizetésekben.
Az újdonságot népszerűsítő promóciós játék 10 legjobban teljesítő résztvevője Angilába, a McLaren technológiai központjába is eljuthat.
Július közepe óta elérhető az OTP Bank Mastercard kártyabirtokosai számára a McLaren tematikájú két digitális kártyakép; a második tematikus design, amelyet az OTP Bank és a Mastercard közösen bocsát ki a magyar piacon.
„Örömmel kapcsolódunk olyan együttműködésekhez, amelyek egyszerre kínálnak innovatív megoldásokat és különleges élményeket ügyfeleink számára. A McLaren Mastercard Forma 1 Team által inspirált új kártyaképek egyedi megjelenést adnak digitális kártyáinknak, a játék fődíja pedig valódi kuriózum: látogatás a McLaren Mastercard Formula-1-es csapat székhelyére. Ez teszi igazán különlegessé ezt a közös kezdeményezést”
– nyilatkozta Máriás Endre, az OTP Bank bankkapcsolati területének vezetője.
A digitális kártyaképet kiegészíti az OTP Bank a Mastercarddal együttműködésben indított Ultimate McLaren Mastercard F1® Team Kvíz, amely az OTP MobilBank alkalmazásban érhető el. Az OTP Bank által kibocsátott Mastercard kártyák birtokosai a mobilalkalmazásban regisztrálhatnak, ha részt kívánnak venni a promóciós játékban: a kártyás vásárlások után (a virtuális kártya esetén duplán) járó pontgyűjtés során 60 pontot kell összegyűjteni, majd egy rövid kvíz kitöltése után máris indulhatnak a játékosok a fődíjért, egy angliai utazásért. A program a repülőút mellett tartalmaz egy páros belépési lehetőséget a McLaren Technology Centre-be, a műszaki innováció egyik globális csúcslaborjába, és egy vacsorát a McLaren Mastercard Formula 1® csapat székhelyén.
„A Mastercardnál elkötelezettek vagyunk amellett, hogy közelebb hozzuk az embereket azokhoz az élményekhez és szenvedélyekhez, amelyek igazán fontosak számukra. A McLaren Forma–1-es csapattal kialakított partnerségünk révén új lehetőségeket kínálunk a rajongóknak arra, hogy még intenzívebben kapcsolódjanak a motorsport világához. Az OTP Bankkal közösen olyan digitális megoldásokat alkotunk, amelyek a technológiai innovációt emlékezetes élményekkel ötvözve ezt a szenvedélyt a mindennapi fizetés részévé teszik”
– fogalmazott Márkus Gergely, a Mastercard country managere.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Mozgásban
A Hankook bemutatja sorozatgyártás előtti első haszongépjármű gumiabroncsát az új magyarországi gyártósorról
A Hankook prémium gumiabroncsgyártó bővítette üzemét Rácalmáson, és októbertől kezdi meg a tehergépkocsi- és autóbuszabroncsok gyártását Európában.
A vállalat 540 millió eurót fektetett a gyár bővítésébe. Az újonnan épített gyáregység éves termelési kapacitása meghaladja a 800 000 darabot. Az IAA Transportation kiállításon a Hankook hivatalosan is bemutatta az új európai teherautó- és buszabroncs-gyártó létesítményeiben előállított első, sorozatgyártás előtti abroncsot.
Jongho Park, a Hankook Tire Europe elnöke és operatív igazgatója kiemelte az új gyár stratégiai jelentőségét a Hankook európai tevékenysége szempontjából:
„Európai gyárunk tehergépkocsi- és autóbuszabroncs-gyártással történő bővítése újabb mérföldkő a Hankook számára Európában. A magyarországi frekventált elhelyezkedés és az európai kulcspiacok közelsége nagy előnyt jelent. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy európai ügyfeleinket még megbízhatóbban és gyorsabban lássuk el prémium haszongépjármű-abroncsokkal, és a lehető legnagyobb rugalmassággal reagáljunk igényeikre.”
Rövidebb távolságok, gyorsabb szállítási idők
A Hankook eddig kizárólag Koreában és Kínában gyártotta az európai piacra szánt tehergépkocsi- és autóbuszabroncsait. A magyarországi gyártással a Hankook jelentősen lerövidíti a szállítási útvonalak egy részét. Ez növeli az ellátásbiztonságot és lerövidíti a szállítási időket. Ezzel egyidejűleg csökken a logisztika CO₂-kibocsátása, mivel részben megszűnik az Ázsiából történő szállítás. A helyi gyártás nagyobb függetlenséget biztosít a Hankook számára a szállítási költségek és a változó nemzetközi kereskedelmi feltételek tekintetében.
540 millió euró az egyik legfontosabb piacra
Európa a Hankook egyik legfontosabb értékesítési piaca, amely a vállalat globális árbevételének mintegy 45 százalékát adja. A Hankook 2007 óta három bővítési ütemben mintegy 856 millió eurót fektetett a magyarországi gyártóüzembe. A harmadik ütem 2015 tavaszán fejeződött be. Jelenleg a rácalmási gyár éves kapacitása 17 millió személygépkocsi-, SUV- és könnyű haszongépjármű-gumiabroncs gyártását teszi lehetővé. A negyedik bővítési ütem az új tehergépkocsi- és autóbuszabroncs-gyártósort foglalja magában 540 millió eurós beruházással. 2024 óta a bővítési projekt részeként mintegy 66 000 négyzetméternyi új gyártó- és kiszolgálóépület épült.
Az új gyártósorral a Hankook több mint 450 új munkahelyet teremt a térségben. A Hankook világszerte nyolc gyártóüzemet működtet, amelyek együttes kapacitása évente akár 100 millió gumiabroncs, és mintegy 20 000 munkavállalót foglalkoztat.
„A bővítési projekt az egyik legnagyobb ipari fejlesztési projekt volt, amelyet valaha a magyarországi telephelyen megvalósítottak”
– mondta Ho Taek Lim, alelnök, a rácalmási gyár ügyvezető igazgatója.
„Az új tehergépkocsi- és autóbuszabroncs-gyártás az üzemet egy lényegesen összetettebb és magasabb automatizáltsági szintű gyártóüzemmé fejleszti.”
Magas szintű automatizálás és fenntartható gyártás
Az új gyártóüzemet magas fokon automatizált létesítményként alakították ki. Automatizált logisztikai rendszerek támogatják a teljes folyamatot a félkész termékektől a gumiabroncsok raktározásáig. Az automatikusan vezérelt szállítórendszerek (AGV-k), valamint a logisztikai menedzsment- és valós idejű nyomonkövetési rendszerek irányítják az anyagáramlást és a raktározást. Az automatizált ellenőrző rendszerek állandó termékminőséget és magas gyártási hatékonyságot biztosítanak.
A fenntarthatóság központi követelmény volt az új gyártósor tervezése és üzemeltetése során. Az üzem energiahatékony berendezéseket, optimalizált ellátórendszereket és korszerű folyamatirányítási rendszereket alkalmaz az energia- és vízfogyasztás csökkentése érdekében. A rácalmási gyár már 2023-ban megszerezte az ISCC PLUS (International Sustainability & Carbon Certification) tanúsítványt.
A gyártás 22,5 colos gumiabroncsokkal indul
Az új gyártás 22,5 colos tehergépkocsi- és autóbuszabroncsokkal indul. A kapacitás növekedésével és további specifikációk jóváhagyásával a Hankook fokozatosan bővíti gyártási portfólióját, így a haszongépjármű-típusok és az ügyféligények szélesebb körét fedi le.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
Megszűnik az új lakások 5 százalékos áfája, még sincs ok aggodalomra
-
Gazdaság2 hét ago
A logisztika ma már nem A-ból B-be szállítás: kockázatkezelés
-
Ipar2 hét ago
15 éve fejleszti CO₂-alapú hűtéstechnológiáját a Panasonic
-
Gazdaság2 hét ago
Már a pénzügyeinkről is az AI-t kérdezzük?
-
Gazdaság2 hét ago
Az LG az IFA 2026 kiállításon bemutatta teljes prémium RGB-termékcsaládját
-
Okoseszközök2 hét ago
Ezt tudja az iRobot Roomba Max 775 Combo
-
Zöld2 hét ago
Négyszer több áram megy hűtésre, ötször több fűtésre
-
Mozgásban2 hét ago
Az iskola előtti 100 méter a mamataxi legveszélyesebb szakasza








