Mozgásban

Téli gumivásárlás – már augusztusban érdemes megvásárolni a téli szettet

Kép forrása: pixabay.com

Bár még tart a nyár, de az autósoknak már most érdemes gondolni a téli gumikra, illetve arra, hogy szükség lesz-e új téli szettre vagy sem. Amennyiben igen, akkor nem érdemes novemberig várni a vásárlással.

A téli gumik felrakására még hónapokat kell várni, ugyanakkor a megvásárlásukra nem érdemes ennyit. Bár sokan furcsállják, de a téli abroncsokat már augusztusban érdemes megvásárolni. Érdekes kérdés persze, hogy miért? Vannak, akik a cserével is sokáig várnak, addig, amíg leesik az első hó, tehát akár decemberre is időzíthetik a cserét, és sokszor a vásárlás is addig várat magára. Ilyenkor persze még nem késő, lesz téli abroncs még a kereskedések valós és virtuális polcain, ugyanakkor, ha valóban széles kínálatra vágyunk, és persze kedvező árakra is, akkor célszerű előbb lépnünk, és már a nyári szezon végén nézegetni a téli gumik kínálatát.

De miért is van ez így? A következőkben utána járunk, hogy miért jobb a nyár végén téli gumit vásárolni, és persze annak is, hogy milyen árak és kínálat vár minket, ha egészen a főszezon végéig várunk.

Mikor jön el az új szett vásárlásának ideje?

Mielőtt azonban rátérnénk a téli gumik vásárlására, nem árt, ha tudjuk, hogy mikor is van itt ennek az ideje pontosan, tehát milyen állapotban kell lennie a guminak, hogy cserében gondolkodjunk. A mai modern gumik már akár 5-6 évig is bírhatják, ugyanakkor sok függ attól, hogy hogyan és hol közlekedünk. Célszerű tehát nem az éveket számolni, hanem a profilmélységet mérni. Jellemzően a gumiszervizben, amikor a cserére sor kerül, akkor a szakemberek szokták jelezni az autótulajdonosoknak, hogy kibír-e még egy szezont az abroncsuk vagy sem.

A szervizben jellemzően azt szokták javasolni, hogy 4 mm-es profilmélység alatt már célszerű lecserélni az abroncsot egy újra. A törvényi szabályozás persze megengedőbb, a hatályos jogszabályok értelmében 1,6 mm-es mélységig nem kell lecserélni a gumit. Nem árt azonban tudni, hogy 4 mm alatt már balesetveszélyes a közlekedés, hosszabb lesz a fékút, és romlik a tapadás, így jobban járunk, ha a szerviz javaslatát követjük.

Mikor érdemes megvásárolni az új téli gumit?

Most, hogy tudjuk, mikor érett meg a gumi a cserére, érdemes azzal is tisztában lenni, hogy mikorra érdemes időzíteni a vásárlást. Az előszezon már július közepén megkezdődik, és egészen szeptember közepéig tart. Ilyenkor töltik fel a készleteket a kereskedős, és a nagykerek ebben az időszakban kedvező kondíciókat állítanak össze számukra, így ők is jó árakat tudnak a vevőknek biztosítani. És nemcsak az árak kedvezőek, de raktáron is sokkal több abroncs van ilyenkor.

A legtöbb autós azonban ilyenkor még nem gondol a téli gumicserére, hanem ősszel, pont az előszezon végén kezdenek el keresgélni, és októbertől már beindul a szezon, többen vásárolnak. Ilyenkor azonban már magasabbak az árak, és ahogy haladunk előre az őszben, úgy csökken a készlet is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy novemberben vagy decemberben ne találnák megfelelő gumit az autónkra, inkább csak azt, hogy a készlet a nyár végén a legnagyobb.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss