Okoseszközök

Használt iPhone-t vennél? Ezeket feltétlenül ellenőrizd vásárlás előtt!

Az Apple által gyártott okostelefonok évek óta olyan árkategóriát képviselnek a piacon, ami sokak számára nehezen megfizethető.

Emiatt rengetegen döntenek úgy, hogy új készülék helyett inkább használt iPhone-t vesznek maguknak, amivel bár technológiailag nincsenek mindig a csúcson, ellenben elérhetőbb áron férhetnek hozzá egy a gyártó által garantált megbízható, stabil és biztonságos eszközhöz.

A használt iPhone-vásárlásnak van azonban egy másik hátulütője is: az ember sokszor nem ismeri a készülék előzménytörténetét. Lehet, hogy egy nagy becsben tartott, még a széltől is óvott készülékhez jutunk hozzá, ami éveken át hű társunk lesz, de előfordulhat, hogy a kiszemelt okostelefon már az utolsókat rúgja, és pár hét használat után vihetjük is a szervizbe. Bár ezen a problémán felülemelkedhetünk, ha egy kifejezetten használt iPhone-értékesítésre koncentráló üzletből vásároljuk a következő készülékünket – ahol ellenőrzik, bevizsgálják, frissítik és garanciát is vállalnak rá –, ha viszont feltétlenül magánkézből szeretnénk vásárolni, akkor nekünk kell ellenőriznünk az eszköz minden lehetséges hibáját. Hogy mire kell figyelnünk ilyenkor? Az iSamurai csapata összeszedte nekünk a legfontosabb teendőket.

Ellenőrizzük a gombokat

Ennek fényében fontos lesz, hogy legalább egyszer ki- majd bekapcsoljuk a készüléket, de alaposan vegyük szemügyre a Home gombot is, hogy mindenre reagál-e, amit papíron előírt neki az Apple. Mivel könnyen meghibásodnak, ezért a hangerő szabályozóit is próbáljuk ki, méghozzá lehetőleg zenehallgatás közben, amivel a csatlakozók és a hangszóró szintén azonnal tesztelhető. Itt érdemes rögtön üzembe helyezni a jack aljzatot is – ha van még a készüléken –, hogy a bedugott füles forgatásra és mozgatásra nem recseg, nem halkul el és megfelelő hangminőségben szól.

Ha olyan modellt választunk, amely némító gombbal is rendelkezik, érdemes szintén tenni vele egy próbát, és figyeljünk oda arra, hogy a működéskor enyhe vibrálást kell érzékelnünk a zene elhallgatásán felül. Amennyiben a kiválasztott iPhone már Touch ID-t használ, próbáljuk ki az ujjlenyomat-olvasót úgy, hogy hozzáadjuk a saját biológiai azonosítónkat. Erre azért lesz szükség, mert a Touch ID csak összetartozó alaplappal és Home gombbal működik, ha tehát valamelyiket cserélték korábban, de el akarják hallgatni, azt rögtön észrevehetjük ezzel a kis trükkel.

Csatlakoztassuk egy laptophoz

Leendő telefonunkat nem elég felületesen megvizsgálni, érdemes lehet egy laptophoz is csatlakoztatni, amivel szintén több dolgot ellenőrizhetünk egyszerre. A csatlakozással ugyanis rögtön kiszűrhető, hogy működik-e a dokkoló, de a töltő, sőt az akkumulátor állapotát is felmérhetjük, ha elhúzzuk pár percig az ellenőrzést. Amiért azonban a legfontosabb ez a művelet, hogy kiszűrjük: nem hamisítványt akarnak-e eladni nekünk? Egy laptopra dugott iPhone-nak ugyanis csatlakoznia kell az iTunes-hoz, ellenben a hamis készülékekkel, melyeket nem ismer fel a rendszer.

A hálózatokról se feledkezzünk meg

Egy okostelefont a legtöbben internetezésre és hívások lebonyolítására használnak, vagyis rendkívül fontos, hogy ellenőrizzük használt iPhone-készülékünk esetén a WiFi működését, illetve lebonyolítsunk vele legalább egy telefonhívást. A vezeték nélküli hálózatok ma már szinte mindenhol elérhetők, így ha a készülékkel látunk forrásokat, tudunk csatlakozni hozzájuk, hovatovább az internet is működik, akkor minden rendben van. Amennyiben nem látunk egyetlen WiFi-jelet sem, a hálózati beállítások törlésével megpróbálhatjuk orvosolni a problémát, de ha ez sem hoz eredményt, a készülék jeladójával komoly gond van.

Soha ne vegyünk mindemellett úgy telefont, hogy azt nem próbáltunk ki SIM kártyával. Ilyenkor nemcsak a mobilinternet működését ellenőrizhetjük, hanem azt is, hogy hívás közben minden működik-e majd az eszközzel. Telefonáljunk róla egy ismerősünket, és teszteljük a jelvétel minőségét, a mikrofont, a hangszórót, sőt a kihangosításról se feledkezzünk meg. Ha ezen a téren sem találunk problémát, az utolsó ellenőrzőpontra léphetünk.

Próbáljuk ki a kamerákat is

Sokan hajlamosak megfeledkezni róla, hogy egy használt iPhone megvásárlásakor ellenőrizzék a készülék kameráit. Márpedig a közösségi oldalak világában meglepően gyakran használjuk fotózásra is okostelefonjainkat, és mivel az elő- és hátlapi kamerák szintén elromolhatnak, ezért mindig próbáljuk ki őket. Ne csak fotózzunk egyet, hanem nézzük meg, hogy fókuszál-e megfelelően a kamera, de ne feledkezzünk el a videó rögzítéséről sem, aminek visszajátszásával ismét tesztelhetjük a mikrofont és a hangszórót. Ami lényeges még a kamerák kapcsán, az a vaku, amit nemcsak fotózással, hanem a zseblámpa funkció aktiválásával is kipróbálhatunk.

Amennyiben a fentieket ellenőriztük, leendő készülékünk legtöbb kritikus pontját megvizsgáltuk, ezáltal ha minden működött, akkor bátran beruházhatunk rá, de fontos kiemelni, hogy így is találkozhatunk olyan rejtett vagy nehezen reprodukálható hibával – például utángyártott kijelző vagy megfáradt akkumulátor esetén –, ami miatt rövidesen szakszervizbe kell vinnünk a telefont., hiszen ez használt eszköznél gyakorlatilag elkerülhetetlen.

Friss