Okoseszközök

Casio órákkal vágnak neki Klein Dávidék a K2-es csúcsnak

A magyar hegymászókat a legfejlettebb G-Shock karórák fogják segíteni

Klein Dávid és Suhajda Szilárd holnap indulnak útnak a budapesti Liszt Ferenc repülőtérről a pakisztáni Iszlámábádba, ezzel kezdetét veszi a Magyar K2 Expedíció. A hegymászók célja, hogy a 8611 méteres csúcsra oxigénpalack és teherhordók nélkül jussanak fel.

A különleges expedíció sikeres megvalósítását a Casio hazai forgalmazója, a Fast Hungary is támogatja két, extrém strapabíró G-Shock Rangeman karórával.

A K2-es csúcs a Föld második legmagasabb pontja, amely a Himalája térségében, Karakorumban található, Pakisztán és Kína határán.

„A himalájai csúcsokkal ellentétben ez a hegy leginkább a nyári időszakban mászható, hiszen a Himalája vonulata a monszunnal érkező csapadékot felfogja, így annak hatása a Karakorumban már nem igazán érzékelhető”

– jegyezte meg Suhajda Szilárd.

A tervek szerint a két magyar hegymászó június 20-án éri el az alaptábort, ez követően kezdetét veszi a magashegyi akklimatizáció, valamint a táborlánc kiépítése. Klein Dávid és Suhajda Szilárd az egyes akklimatizációs körök során kisebb táborokat épít ki annak érdekében, hogy szervezetüket hozzászoktassák a ritkább légkörhöz. A magyar hegymászók várhatóan 3-4 akklimatizációs kört hajtanak végre, a csúcsmászás napján pedig a legfelső táborból indulnak el, később pedig ugyanoda, vagy egy alsóbb táborba térnek vissza. Az expedíció sikeréhez két Casio G-Shock Rangeman (GPR B1000-1E, GPR B1000-1B) is hozzájárul majd.

„Az expedíció akkor nevezhető sikeresnek, ha le is jövünk a hegyről, ebben pedig kulcsszerepet fog játszani a megfelelő tájékozódás. A Casio G-Shock Rangeman karóráknak köszönhetően az akklimatizáció során akkor is meg tudjuk majd találni a táborokat, ha a sátrainkat esetleg betemeti a hó”

– emelte ki Klein Dávid. Mindez az órában lévő fényenergiával működő navigációnak köszönhető, amely lehetővé teszi, hogy viselője meghatározott, úgynevezett viszonyítási pontokat mentsen el, melyek később akár az okostelefonos alkalmazás térképén is megjeleníthetők.

A pontos koordináták alapján elmentett tájékozódási pontok, más néven „logok” pedig akár speciális védelmet is kaphatnak. A Rangeman-ben ugyanis négy koordinációs pontot felülírás elleni védelemmel lehet ellátni, azaz nem fognak automatikusan törlődni, ha a memóriában elfogy a hely. Az elmentett pontokhoz pedig az okostelefonos alkalmazás segítségével képeket is lehet társítani.

„A magyar hegymászók a G-Shock Connected applikáció segítségével akár előre meghatározott túraútvonalat is készíthetnek, amelyet azután továbbíthatnak a karórák memóriáiba. A beépített navigáció pedig az előre megadott útvonalat követi majd”

– hívta fel a figyelmet Nagy Sándor, a Casio termékmenedzsere.

A Casio G-Shock Rangeman karórák több hasznos funkcióval, így például légnyomásmérővel, magasságmérővel, hőmérővel, valamint digitális iránytűvel segítik a magyar hegymászókat. „Ezeket a karórákat extrém igénybevételre tervezték. Fokozottan víz-, ütés- és sárálló tokkal, fokozottan karcálló zafír kristályüveggel, valamint szakadásálló szénszálas szíjjal rendelkeznek” – jegyezte meg a Casio termékmenedzsere. Hozzátette: a Casio Rangeman akár funkciói akár -20 fokos hidegben is megbízhatóan működnek.

A magyar hegymászók augusztus elejére tervezik a csúcsmászást. Az expedíció fontosabb állomásai a G-Shock Hungary Facebook-oldalán is elérhetők lesznek, illetve az expedíció összefoglaló filmjét a TV2 Csoporthoz tartozó Spíler1 műsorán láthatják majd a nézők.

Friss