Gazdaság

Robotpókot küldenek a britek a Holdra

A robotpók a világ legkisebb holdjárója lesz, és az első, ami lábakon jár.

2021-ben indulhat a Holdra Nagy-Britannia első holdjárója. A szerkezet az eddigi legkisebb holdjármű lesz, és nem kerekek, hanem lábak segítségével közlekedik. A gép tömege csupán másfél kilogramm. Tudományos műszerek mellett két kamerát tartalmaz, és mínusz 130 foktól 130 fokig terjedő tartományban működőképes. Küldetése tíz napra szól, ezután örökre elhallgat.

A pókkal a britek lehetnek a negyedik nemzet, akiknek sikerül holdjárót juttatni az égitestre; az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Kína után.

A robotot a SpaceBit nevű cég építi. Fő célja, hogy a holdbéli lávajáratokba jusson el. Ezek a geológiai képződmények az egykori vulkanikus tevékenység után maradt, metróalagút-szerű csövek. Jelentőségük, hogy az ezekben berendezett holdbázisokon az emberek a kozmikus sugárzástól védve lennének.

A robotpók a NASA Peregrine nevű leszállóegységén jut majd a Holdra.

A holdjárónak egyelőre nincs neve. A fejlesztők ugyanis azt szeretnék, ha a brit gyerekek találnának neki megfelelő elnevezést.

 

Robotpók a Földön

Nem kell ilyen messze utaznunk, már a Földön is találkozhatunk bionikus állatokkal, robotokkal.

Az MM Műszaki Magazin írt részletesebben a Festo cég bionikus állatairól, így például bionikus pókról, a repülőkutyáról, ebben a cikkben további részleteket olvashat.

A bionikus pók és a repülőkutya

Tavaly a Bionic Learning Network új projekteket mutatott be, a bionikus pók és a repülőkutya modelleket.

A bionikus pók modellül szolgáló pók (Cebrennus Rechenbergi) a Szahara szélén, az Erg Chebbi sivatagban él. Nevét, az őt felfedező Ingo Rechenberg-ről, a TU Berlin bionika professzoráról kapta, különlegessége pedig abban rejlik, hogy képes magát a levegőbe lökni, majd cigánykerekező, bukfencező mozdulatokkal haladni. Ez a pók tehát adaptálódott környezetéhez, hiszen egyenes talajon kétszer olyan gyorsan – de még egyenetlen talajon is gyorsabban – tud haladni ezzel a módszerrel, mintha normálisan járna.

Így a sivatagban, ahol minden tereptípus megtalálható, biztonságosan és hatékonyan képes mozogni. Amióta felfedezte a pókot, Rechenberg professzor azon dolgozik, hogy a mozgásformát műszaki területen is használhassa. Az állat viselkedésének, mozgásának tanulmányozása különböző robotok tervezéséhez vezetett, melyek nehéz terepen is jól mozoghatnak. A berlini tudós végül a Festo bionika csapatával közösen fejlesztette ki a bionikus pók, a BionicWheelBot kinematikai és meghajtási koncepcióját.

Így a sivatagban, ahol minden tereptípus megtalálható, biztonságosan és hatékonyan képes mozogni. Amióta felfedezte a pókot, Rechenberg professzor azon dolgozik, hogy a mozgásformát műszaki területen is használhassa. Az állat viselkedésének, mozgásának tanulmányozása különböző robotok tervezéséhez vezetett, melyek nehéz terepen is jól mozoghatnak. A berlini tudós végül a Festo bionika csapatával közösen fejlesztette ki a bionikus pók, a BionicWheelBot kinematikai és meghajtási koncepcióját.

Átalakulás gördülő üzemmódba

Hogy gördülni tudjon, a bionikus pók (BionicWheelBot) három pár karját behajlítja a test jobb és bal oldalán, ezzel pedig egy kereket formáz. A pók maradék két lába sétálás közben be van húzva a testéhez, de amikor a lábak kereket alkotnak, ez a két behajlított végtag kinyúlik és folyamatosan löki, gurítja előre a robotot. Ez biztosítja a robot haladását akkor is, ha az esetleg valami akadályba ütközne, lehetővé téve, hogy nehezebb terepen is közlekedhessen. Gördülő üzemmódban a mesterséges pók, akárcsak természetes modellje, sokkal gyorsabb, mint gyaloglásnál és akár 5%-os emelkedőre is képes felmenni. További részletek a Műszaki Magazin cikkében.

(forrás: HVG, Independent)

Friss