Connect with us
Hirdetés

Okoseszközök

Hatalmasat nőtt a HONOR a viselhető okoseszközök kategóriájában

A HONOR három díjban is részesült a CES 2020 során

A Honor nemzetközi okostelefon és okoszeszköz márka 2019-ben jelentős növekedésről számolt be a Kínán kívüli piacokon.

Az év első három negyedévében 21 százalékos növekedést ért el a leszállított okostelefonok darabszámát illetően, az előző év ugyanazen időszakához képest. Jövőbe mutató, 1+8+N stratégiájának is köszönhetően pedig 1333 százalékkal nőtt a leszállított viselhető okoseszközök száma ugyanebben az időszakban. A márka tovább erősítette jelenlétét a kulcspiacokon, Oroszországban 25 százalékos piacrészesedéssel bír.

A Honor viselhető okoseszközeinek további sikereit az új Honor MagicWatch 2 is támogatja, amelyet több elismeréssel díjazták a CES 2020 alatt. A díjak méltatták a márka termékekeit, stabil üzleti teljesítményét, fejlesztéseit és nemzetközi ismertségének növekedését.

A CES 2020 legjobb terméke díjat a Honor MagicWatch 2 kapta. A márka második generációs okoseszköze olyan nemzetközi szakmai médiumoktól kapta az elismerést, mint az Android Headlines, a PocketNow és az Ubergizmo. A Honor Band 5 okoskarkötő pedig bekerült az Android Authority által legjobbnak ítélt, CES-en bemutatott termékek közé.

Mindezek mellett a Honort az IDG beválasztotta a top 15 nemzetközi okostelefon márka közé, többek között a márka 5G okostelefonok terén folytatott fejlesztéseinek köszönhetően.

“Rendkívül sokat jelent számunkra, hogy az IDG a legjobb márkák közé sorolta a Honort. Ez az elismerés alátámasztja 1+8+N stratégiánk sikerét, melynek célja egy integrált okoseszközökből álló ökoszisztéma kiépítése. A Honor továbbra is fontos szerepet kíván betölteni az innováció, az 5G technológia elterjesztése és az okosotthon elősegítése terén.”

– mondta el George Zhao, a Honor elnöke.

Okoseszközök

5 kihívás a banki digitális kommunikációban – a Rakuten Viber tanácsai

A pénzügyi szektor egyre aktívabban használja a digitális kommunikációs csatornákat: a Rakuten Viber megbízásából készült kutatás szerint a bankok és pénzügyi intézmények 40%-a már üzenetküldő alkalmazásokon keresztül kommunikál ügyfeleivel.

A digitális kommunikáció kényelmes és hatékony megoldás, ugyanakkor bizonyos kockázatokat is magában hordoz. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a bankoknak le kellene mondaniuk az online kapcsolattartásról – sokkal inkább azt, hogy érdemes tisztában lenniük a lehetséges buktatókkal és azok kezelésének módjaival. A Rakuten Viber összegyűjtötte az öt leggyakoribb kihívást, amellyel a pénzügyi intézmények szembesülhetnek a digitális kommunikáció során, valamint azokat a megoldásokat, amelyek segíthetnek ezek kezelésében.

1. kihívás: Az ügyfél rossz személynek adja át az adatait

Ez az egyik leggyakoribb kockázati forgatókönyv. Az ügyfél látszólag a bankjától kap üzenetet: „Erősítse meg a tranzakciót!” vagy „Fiókja zárolásra kerül.” Az üzenet hitelesnek tűnik, különösen akkor, ha ismert banki arculati elemeket használ, és hivatalos hangnemben íródott. Az ügyfél így rákattinthat egy linkre, vagy megadhat egy kódot egy állítólagos banki munkatársnak, amivel valójában csalóknak biztosít hozzáférést a számlájához, vagy jóváhagy egy tranzakciót.

A bank számára ez pénzügyi veszteséget, vitatott tranzakciókat és a digitális csatornákba vetett bizalom csökkenését eredményezheti. Bár az ügyfél döntései nem befolyásolhatók teljes mértékben, a hibázás esélye jelentősen csökkenthető.

Hogy segíthetnek a bankok ügyfeleiknek adataik védelmében?

  • Tegyék könnyen felismerhetővé hivatalos kommunikációs csatornáikat (például hitelesített profillal), hogy az ügyfelek gyorsan megkülönböztethessék azokat a csalóktól.
  • Rendszeresen emlékeztessék ügyfeleiket a legfontosabb biztonsági szabályokra. Érdemes egyértelműen kommunikálni, hogy a bank milyen adatokat vagy műveleteket soha nem kér.
  • Biztosítsanak egyszerű hozzáférést a hivatalos kommunikációs csatornákhoz. Ha például üzenetküldő alkalmazáson keresztül kommunikálnak, annak elérhetőségét érdemes feltüntetni a weboldalon és a mobilalkalmazásban is.

2. kihívás: A bank rossz személynek küld adatot

Az adatkezelési kockázatok kétirányúak. Amikor egy bank megkeresést kap, biztosnak kell lennie abban, hogy valóban az ügyféllel kommunikál, és nem egy csaló próbál hozzáférni érzékeny információkhoz.

Mi jelenthet megoldást?

  • A kétfaktoros hitelesítés alkalmazása alapvető biztonsági követelményként.
  • További ellenőrzési lépések bevezetése az érzékeny információk megosztása előtt. A Viberen a bankok által használt ilyen megoldások közé tartozik például a SecurePlus üzenetküldési funkció.

A rendszer valós időben ellenőrzi a címzett telefonszámát potenciális csalási kockázatok szempontjából, figyelembe véve többek között a fiókaktiválási előzményeket, az eszközcseréket és a tipikus felhasználói viselkedést. Például érzékeli, ha egy fiókot néhány perccel korábban töröltek és újraaktiváltak. Csak pozitív ellenőrzés esetén kerül kézbesítésre a bizalmas információt tartalmazó üzenet. Ha gyanús aktivitást észlel a rendszer, a kézbesítés blokkolható, és a bank más módon igazolhatja az ügyfél személyazonosságát.

3. kihívás: Az ügyfelek nem olvassák el a fontos üzeneteket

Nem minden kockázat kapcsolódik közvetlenül a csalásokhoz. Komoly problémát jelenthet az is, ha egy fontos üzenet egyszerűen nem jut el az ügyfél figyelméig. Előfordulhat, hogy egy fizetési emlékeztető elveszik az értesítések között, vagy egy olyan e-mail-címre érkezik, amelyet az ügyfél már nem használ.

Ennek következtében az ügyfél elmulaszthat egy fontos teendőt, a bank pedig további erőforrásokat fordíthat ismételt értesítésekre és panaszkezelésre.

Mit tehetnek a pénzintézetek?

  • Olyan kommunikációs csatornákat használjanak, amelyeket ügyfeleik napi szinten használnak.
  • Alkalmazzanak tartalék kommunikációs csatornákat is, például SMS-t, ha az elsődleges csatorna nem elérhető.
  • Már a számlanyitás során egyértelműen kommunikálják, mely csatornákon küldenek fontos értesítéseket.

4. kihívás: A nem megfelelő online ügyfélkiszolgálás rontja a vállalat hírnevét

A pénzügyi szektorban kiemelten fontos a gyors és magas színvonalú ügyféltámogatás. Ha egy ügyfél nem tud gyorsan segítséget kérni például egy bankkártya letiltásához, vagy nem kap egyértelmű választ a kérdésére, az jelentősen növelheti a bizonytalanságát.

Amennyiben egy chatbot kizárólag általános válaszokat ad, az ügyfél végül ügyintézőhöz fordul, és kénytelen újra elmondani ugyanazt az információt. Ez elégedetlenséghez vezethet, amely könnyen nyilvános panasz formájában jelenik meg, negatívan befolyásolva a bank megítélését.

Hogyan alakítható ki megbízható ügyféltámogatás?

  • Teremtsenek megfelelő egyensúlyt az automatizált chatbotok és az élő ügyfélszolgálat között.
  • Alakítsanak ki átlátható ügykezelési folyamatokat. Az egyszerűbb kérdések – például egyenleglekérdezés vagy limitinformációk – automatizálhatók, míg az összetettebb vagy kritikus helyzetek kerüljenek ügyintézőhöz.
  • Integrálják a chatbotokat CRM- vagy ügyféltámogatási rendszerekkel, hogy az ügyintézők lássák az előzményeket, és az ügyfélnek ne kelljen újra ismertetnie a problémáját.

5. kihívás: A nyilvános panaszt megfogalmazó ügyfél nem azonosítható

Mi történik akkor, ha egy elégedetlen ügyfél nyilvánosan, például a közösségi médiában osztja meg negatív tapasztalatait? A bank ilyenkor gyakran csak egy rövid bejegyzést lát, minimális háttérinformációval, sokszor valós név nélkül.

Az ügyfélszolgálatnak ilyenkor külön erőforrást kell fordítania arra, hogy a bejegyzés alapján azonosítsa az ügyfelet és feltárja az eset körülményeit. Ez növeli a terhelést, miközben fennáll a veszélye annak is, hogy a probléma végül megoldatlan marad.

Hogyan előzhető meg mindez?

  • Küldjenek rövid elégedettségi felmérést az online ügyintézést követően.
  • Kapcsolják a visszajelzéseket konkrét tranzakciókhoz, ügyekhez vagy megkeresésekhez, és dolgozzanak ki egyértelmű folyamatokat a negatív visszajelzések gyors kezelésére.

A bankok digitális átalakulása végső soron arról szól, hogy csökkentsék a távolságot saját maguk és ügyfeleik között. Az itt bemutatott kihívások többsége kezelhető megfelelő átláthatósággal, következetes kommunikációval és biztonságos folyamatokkal. Azok a pénzintézetek, amelyek kiszámítható és megbízható kommunikációs csatornákat alakítanak ki, nemcsak versenyelőnyre tehetnek szert, hanem hosszú távon ügyfeleik bizalmát és lojalitását is erősíthetik.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

A MOVA a jövő okosotthonát építi Közép- és Kelet-Európában

A MOVA bemutatta legújabb prémium okosotthon-innovációit a MOVA Prague Launch Event rendezvényén, amely újabb mérföldkövet jelent a márka folyamatos közép- és kelet-európai terjeszkedésében.

A 2024-ben alapított MOVA gyorsan növekvő globális prémium AI smart living márkává vált, amely egy rendkívül intelligens és teljesen integrált ökoszisztéma kiépítésére összpontosít a modern háztartások számára. A felhasználóközpontú technológián alapuló jobb életminőség megteremtésének küldetésével a márka világszerte bővíti jelenlétét: több mint 4 millió regisztrált taggal, 1,4 millió kiszolgált családdal és több mint 3000 offline üzlettel rendelkezik globálisan.

A prágai eseményen a MOVA az intelligens otthonok új generációját képviselő innovációkat mutatott be, amelyek célja a még zökkenőmentesebb, intuitívabb és kényelmesebb mindennapi élet biztosítása a modern fogyasztók számára.

„A MOVA alapja az a hit, hogy a technológiának értelmes és emberközpontú módon kell egyszerűsítenie a mindennapokat”

— mondta Evan Lyu, a MOVA CEE regionális üzletfejlesztési vezetője.

„Ahogy tovább terjeszkedünk Közép- és Kelet-Európában, elkötelezettek maradunk a prémium innovációk, a helyi partnerségek erősítése és a fogyasztók hosszú távú bizalmának kiépítése mellett.”

A bemutató középpontjában a MOVA V70 Ultra Complete állt, a márka következő generációs zászlóshajó robotporszívója, amelyet a még intelligensebb és teljesen autonóm takarítási élmény érdekében fejlesztettek. A készülék az iparág első 17 cm-es MaxiReachX™ Mop Extension és 12 cm-es MaxiReachX™ Side Brush Extension rendszerével rendelkezik, így rendkívüli precizitással éri el a sarkokat, széleket és nehezen hozzáférhető területeket.

A kiemelkedő 42 000 Pa szívóerő és a 9 cm-es akadályleküzdési képesség lehetővé teszi, hogy a V70 Ultra Complete könnyedén alkalmazkodjon a modern otthonok változatos kihívásaihoz. A fejlett önkarbantartó technológiák és az intelligens automatizáció tovább erősítik a MOVA elköteleződését a prémium mérnöki megoldások, a nagy teljesítményű takarítás és a mindennapi kényelem iránt.

A MOVA bemutatta továbbá az S70 Ultra Roller robotporszívót, amelyet a mélyebb és higiénikusabb padlóápolásra terveztek a HydroForce™ Mopping rendszerrel. A valós idejű frissvizes felmosás, a folyamatos szennyvízelvezetés és a 4100 Pa lefelé irányuló nyomás alaposabb és higiénikusabb takarítást tesz lehetővé.

A padlóápolási portfólió további bővítéseként a MOVA bemutatta az M50 Ultra nedves-száraz porszívót, amely a világ első összecsukható és kihúzható nyélkialakításával, valamint robotkaros él-tisztító technológiájával rendelkezik. A készülék a rugalmasságot, az ergonómiát és a használhatóságot helyezi előtérbe.

A MOVA továbbá bemutatta az S7 Ultra vezeték nélküli porszívót is, amely 220 AW szívóerőt és egy mozdulattal aktiválható, érintésmentes portartály-ürítést kínál a mindennapi takarítás megkönnyítésére.

A padlóápoláson túl a MOVA bemutatta az X10 medencetisztító robotot és az N1 intelligens ablaktisztító robotot is. Az X10 átfogó 7 az 1-ben tisztítási megoldást biztosít: felületek, padló, falak, sarkok, vízvonal, lépcsők és sekély zónák tisztítása többféle medencekörnyezetben. Az N1 kompakt kialakítása a Dual-Wing Mist-Cleaning System technológiával és intelligens biztonsági funkciókkal párosul, így hatékonyabb, megbízhatóbb és gondtalanabb ablaktisztítást kínál.

A MOVA emellett ismertette újdonságait a konyhai eszközök, kávémegoldások, személyes gondoskodás, okos kisállatgondozás és 3D nyomtatás kategóriáiban is, tovább erősítve a márka vízióját egy teljesen integrált, AI-alapú életmód-ökoszisztéma kiépítéséről.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

A sportszurkolóknak készült Sports Playbook valós idejű sportstatisztikákat és elemzéseket jelenít meg közvetlenül a képernyőn

Az LG Electronics (LG) elindította LG Sports Playbook szolgáltatását okostévéin, amely a sportközvetítések alatt részletes mérkőzési adatokat jelenít meg a nagyképernyőn.

A Sports Playbook valós idejű statisztikákat és elemzéseket kínál, így a rajongók a nappalijuk kényelméből követhetik kedvenc sportágaikat. A szolgáltatás már elérhető az LG Apps felületén a webOS 5.0 vagy újabb rendszert futtató LG okostévéken[1], és a következő hetekben fokozatosan vezetik be az LG Sports Portalon keresztül is.

A Sports Playbook többek között az alábbi funkciókkal kínál magával ragadó élményt:

  • Élő meccsfrissítések: valós idejű eredményeket, menetrendeket és bajnoki tabellákat jelenít meg közvetlenül a képernyőn, így a szurkolók eszközváltás nélkül maradhatnak naprakészek.
  • Vizuális statisztikák és mérkőzéselemzések: statisztikai elemzőfelületeken, könnyen áttekinthető formában mutatja meg a csapatok vagy játékosok egymás elleni mutatóit, a legfontosabb mérkőzési adatokat és a teljesítményük alakulását.
  • Tabellák: könnyen követhető tabellák és mérkőzéssorozatok alakulását jeleníti meg, így a felhasználók egy helyen követhetik a rájátszások fejleményeit.

Az LG Sports Portal a Sports Playbookkal kiegészülve még teljesebb nézői élményt nyújt. A felhasználók élő mérkőzésekhez[2], visszanézhető tartalmakhoz, valamint a támogatott ligák és régiók esetében, közel valós idejű statisztikákhoz és adatokhoz férhetnek hozzá.

A sportrajongók az LG legújabb, ultranagy képátlójú QNED evo és Micro RGB evo tévéin még intenzívebb meccsélményt élhetnek át. Az otthoni stadionélményre tervezett új modellek nagy képátlójukkal, élénk képminőségükkel és fejlettebb kontrasztjukkal még tisztábban jelenítik meg a pörgős játékhelyzeteket, így a nézők közelebb érezhetik magukat minden akcióhoz, mérkőzéshez és pillanathoz.

„Célunk, hogy az LG okostévék a sportélmények valódi otthonává váljanak, ahol a rajongók az események minden pillanatához kapcsolódhatnak”

– mondta Chris Jo, az LG média- és szórakoztatóelektronikai megoldások üzletágának (Media Entertainment Solution Company) webOS platformért felelős vezetője.

„A Sports Playbookkal élő statisztikákat, valós idejű elemzéseket és interaktív funkciókat viszünk közvetlenül az otthoni nagyképernyőre. Így a meccsnézés még izgalmasabbá válik, anélkül hogy ehhez külön eszközre vagy második képernyőre lenne szükség.”

Az LG Sports Playbookról, valamint arról, hogyan formálja újra az LG a sportnézés élményét, további információ az LG.com oldalon érhető el.

[1] Elérhető a webOS 5.0 vagy újabb rendszert futtató LG okostévéken és Smart Monitorokon 51 országban és régióban: Egyesült Államok, Kanada, Mexikó, Brazília, Argentína, Kolumbia, Chile, Ausztria, Belgium, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Egyesült Királyság, Szerbia, Fülöp-szigetek, India, Thaiföld, Vietnám, Szingapúr, Indonézia, Malajzia, Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, Katar, Dél-Afrika, Nigéria, Egyiptom, Ausztrália és Új-Zéland. A támogatott ligák és funkciók modellenként, platformverziónként és országonként eltérhetnek. Az információk és a támogatott ligák lefedettsége az aktuális versenynaptárakhoz igazodik, és a sorozatok kezdetével, illetve lezárásával változhat. Az LG Sports Playbook angol nyelven érhető el.

[2] Az élő mérkőzések és a visszanézhető tartalmak elérhetősége piaconként eltérő. Ahol a szolgáltatás rendelkezésre áll, a tartalmak támogatott külső szolgáltatókon vagy csatornákon keresztül érhetők el; ezek egy része előfizetéshez kötött lehet.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss