Okoseszközök

Itt a Samsung okosablak: napsütés bármikor, bárhonnan

Tökéletes okosablak, ahonnan bármikor, bárhonnan süthet a nap. Ideális ablakmegoldás sötét helyekre.

A Samsung bejelentette, hogy egyik startup partnere olyan mesterséges ablakot fejlesztett, ami képes a természetes napfény hatásait produkálni. Az eszköz leginkább az olyan fényterápiás lámpákhoz hasonlít, amelyekkel a szezonális hangulatzavarokat kezelik, és olyan sötétebb lakásokba lehet kiváló megoldás, ahol nem túl jók a fényviszonyok, vagy mondjuk egyáltalán nincs ablak.

A Samsung SunnyFive okosablak a természetes fény teljes spektrumát képes kibocsátani, ezáltal pedig úgy viselkedik, mint egy valódi ablak. A fény ráadásul a napszaknak megfelelően változhat, és többféle mód választható: napfelkelte, hajnal, naplemente. Egy dedikált appon keresztül állítható a színhőmérséklet és fényerő is, könnyen elképzelhető, hogy még ébresztőóra is kerül bele.

A dél-koreai vállalat bejegyzése szerint az eszköz segítene a D-vitamin szintetizálásában a belső terekben is, de a felhasználónak nem kell tartania a leégéstől, vagy a napsugarak káros hatásaitól. A megoldást a cég okosotthoni-rendszerébe, a SmartThingsbe integrálnák. Arról egyelőre még nincs információ, hogy piacra mikor és milyen áron kerül.

Forrás: thewerge.com 24.hu

Friss