Gazdaság

CleanSwitch a XXI. század virtuális kilincse.

Higiénikus, érintésmentes megoldás automata ajtók nyitására. CleanSwitch – A 21. század virtuális kilincse.

A CleanSwitch lehetővé teszi az automata ajtók érintésmentes működtetését úgy, hogy közben a hagyományos mozgásérzékelővel szerelt automata nyílászárók hibáit kiküszöböli, így akár teljes kontrollt adva ezzel a felhasználóknak.

A karantén utáni újranyitás kihívásai

A koronavírus napjaink egyik legnagyobb kihívását jelenti szinte minden ember számára a Földön. A terjedés megakadályozása kiemelt feladattá vált kormányzati, intézményi és üzleti oldalon is.

Minden erőfeszítés ellenére valószínűleg életünk nem lesz soha olyan, mint a vírust megelőzően. Korunk egyik legnagyobb diszruptora, így kétségkívül a koronavírus lett. Hatása miatt olyan új technológiai megoldások születtek, vagy kerülnek egy csapásra előtérbe, aminek korábban nem volt jelentősége, vagy legalábbis a szerepe nem volt fontos.

Annak ellenére, hogy újranyit a világ, a koronavírus terjedése úgy tűnik, hogy egy hosszan elhúzódó folyamattá vált. Belátható időn belül nem számíthatunk arra, hogy a COVID-19 eltűnik, ahogy abban sem lehetünk biztosak sajnos, hogy egy adott régióban mikor alakul ki új gócpont. A WHO szakértői szerint akár 4-5 évbe is beletelhet, hogy egyáltalán meg tudjuk fékezni a koronavírus járványt.

Egy dolog biztos, ha a korábbi élet- és üzletvitelünket fent szeretnénk tartani, akkor mindenképpen kell néhány olyan változtatást eszközölni, ami védetté és ellenállóvá teszi a mindennapi életünket és szokásainkat a koronavírussal szemben.

Ugyanakkor, ha belegondolunk nem csak a koronavírus hatásai vannak ránk komoly hatással, az influenza és más kórokozók is évente több tízezer áldozatot szednek világszerte. Ezeknek a vírusoknak és baktériumoknak a megfékezése mindannyiunk közös érdeke.

A higiénia kiemelt szerepe

Így került szinte az első pillanattól kezdve a vírus elleni küzdelem frontvonalába a higiénia. Ez az, ami az évszázadok során a járványok leküzdésében kiemelt szerepet kapott, így napjainkban is az első fegyver, ami talán a legkisebb erőfeszítéssel a legkomolyabb eredményt hozza.

Sajnos mivel egy láthatatlan ellenféllel küzdünk, ezért a takarítás és fertőtlenítés hatékonyságáról meggyőződni lehetetlen. Sok esetben, amikor az alapos tisztítás nem előzi meg a felület fertőtlenítését, akkor a felületen lévő szennyeződésen még a fertőtlenítés után is életben maradhatnak a kórokozók.

Ez azon tárgyak, illetve felületek esetében fontos, amiket közösségi helyiségekben használunk és sok ilyet naponta akár több százan is használnak, megérintenek. Ezek a kontaktusok könnyen egy fertőzés gócpontjává válhatnak.

Legyen szó hotelről, étteremről, rendezvényhelyszínről, üzlethelyiségről vagy akár közintézményről, azokon a helyeken, ahol sok ember fordul meg, ott komoly gondot és feladatot fog jelenteni a folyamatos fertőtlenítés és az állandó takarítás. Egy vendéglátóhelyiségben kialakult fertőzési gócpont híre – még egy nagyobb vállalkozás életében is – hosszútávú és beláthatatlan törést okozhat.

A radartechnológiával felszerelt CleanSwitch. Intelligens és felhasználóbarát

A BBC Bircher CleanSwitch egy olyan érintésmentes ajtónyitó, ami a radartechnológia előnyeit használja, ezzel lehetővé téve automata ajtók nyitását anélkül, hogy egy adott ajtó kilincsét kellene megfognunk, mivel ezek a felületek nagyon nehezen tarthatók folyamatosan tisztán. A folyamatosan használatban lévő helyiségek esetében hiába a precíz, alapos és rendszeres takarítás, a gócpont kialakulása itt szinte elkerülhetetlen. Erre a problémára az automata ajtók jelenthetnek megfelelő megoldást.

„A technológia már jól bevált és jóideje használjuk: a nagyobb nyilvánosság által használt, többnyire bejárati ajtók már mozgásérzékelő szenzorokkal jelenleg is fel vannak szerelve, de ez közel sem jelent minden alkalmazásra megoldást. Mindenki találkozott már azzal a problémával, hogy a mozgásérzékelő kinyitja az ajtót annak ellenére, hogy nem szándékozott az adott ajtót használni senki, csak éppen elhaladt előtte. Ez több esetben is problémát okozhat olyan ajtók esetében, ahol viszonylag nagyobb forgalom van, de nem feltétlen akarjuk kinyitni az ajtót minden jelre, csak határozott nyitási szándékra.” fejtette ki Iván József az Enertech Hungária Kft. műszaki szaktanácsadója.

A Cleanswitch erre a problémára kínál ideális megoldást. Az alkalmazott radartechnológiájának köszönhetően csak akkor nyitja az automata ajtót, amikor egy határozott kézjellel erre utasítást adunk. Az érzékelés távolságát változtathatjuk és igény szerint 10-50 cm között állíthatjuk érzékenyre, vagy akár kevésbé érzékenyre.

A felhasználói élményről, optikai visszajelzésről LED visszajelzőfény gondoskodik, amit választható piktogrammal is elláthatunk igény szerint. Ez a kialakítás nem csak felhasználóbaráttá és könnyen kezelhetővé teszi a CleanSwitch érintésmentes kapcsolót, de könnyen beépíthető, igen vonzó dizájnnak köszönhetően könnyen illeszkedik szinte bármilyen környezetbe.

Mindezek mellett megoldást jelent az egyszerű mozgásérzékelővel ellátott ajtók általános problémáira, mint például a rendszeres, de nem szándékos ajtónyitásra.

A jelölések folytán a működtetés egyértelmű és könnyen elsajátítható minden felhasználó számára. Már meglévő automata ajtók is könnyen átalakíthatók az érintésmentes ajtónyitókkal, mivel a BBC Bircher CleanSwitch méretében a legtöbb hagyományos szerelőaljzattal kompatibilis.

Az CleanSwith felülete a legtöbb hagyományos tisztító- vagy fertőtlenítőszerrel könnyen tisztítható. A CleanSwitch IP65 védettségű, ezért alkalmazható nedves és párás környezetben is, mint például élelmiszeripari üzemek, vagy üzemi konyhák, ahol esetleg ez a rendszeres takarítási rutin miatt kiemeleten fontos lehet.

Az érintésmentes CleanSwitch a felhasználók, vagy a helyiség igényeinek megfelelően testre szabható, a színek, a LED fényerőssége és a radar távolságérzékenysége is könnyen, szerszám nélkül változtatható. A megrendeléskor választható piktogramokkal ellátott fedőlap a standard szériákból választható, egyedi megrendelői igények esetén a fedőlap pedig bármilyen piktogrammal ellátható.

  • Érintésmentes ajtónyitás
  • Vonzó dizájn
  • Kompatibilis a legtöbb szerelődobozzal
  • Már meglévő és üzemelő rendszerekbe is integrálható

Hol használhatjuk a CleanSwitch-et?

A higiéniás szempontokból nagy kihívást jelentő helyeken, mint pl, hotelek, éttermek, rendezvénytermek, egészségügyi intézmények, kórházak, idősotthonok, közintézmények, nyilvános toalettek számára ideális megoldást kínál.

A 2018 Red Dot Design díjnyertes CleanSwitch

A kiválóságot mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a termék már 2018-ban elnyerte a Red Dot Design díjat, amit a legkiemelkedőbb és legfelhasználóbarátabb termékek nyernek el.

Ha többet szeretne megtudni az érintésmentes CleanSwitch kapcsolóról:

www.enertech.hu/clean-switch-erintes-nelkuli-kapcsolo

Friss