Connect with us
Hirdetés

Okoseszközök

Itt tart most az okosóra technológia

Az okosóra gyakorlatilag egy kis számítógép, amelyet a csuklónkon hordunk.

Az első modellek funkciói az idő mutatása, számológép, egyszerű fordítások és játékok voltak, az utóbbi 10 évben nagy fejlődésen estek át a modellek. 2010-től kezdve az okosórákra úgy is gondolhatunk, mint okos telefonokra, amelyekre telepíthetünk applikációkat, amelyeknek mobiltelefonos operációs rendszereik vannak és WiFi-vel vagy Bluetooth-szal tudunk rájuk csatlakozni. A modern okosórák érintőképernyős interface-szel rendelkeznek. Egyes okosórákkal még telefonálni is tudunk.

Mit tud egy okosóra, amit sokszor egy okostelefon sem?

Az okosórák hardware-ei igen különbözők, míg a kijelzőjük általában LCD vagy OLED, általánosságban feltölthető lithium-ionos akkumulátorral működnek, és részük lehet:

  • digitális fényképezőgép,
  • hőmérő,
  • gyorsulásmérő,
  • lépésszámláló,
  • szívverésmérő,
  • magasságmérő,
  • barométer,
  • iránytű,
  • GPS,
  • mini hangszórók, és
  • microSD kártya is.

Azonban nem minden arany, ami fénylik: jelenleg nem létezik olyan okosóra, amely valóban tudna vérnyomást mérni.

A szoftveres részen belül találhatunk:

  • digitális térképet,
  • ütemező programot,
  • számológépet és sok mást is.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy jelenleg mire képes egy okosóra, akkor egyszerűen kattints a Timestore linkre!

Néhány fontos információ morzsa az okosórák típusairól és használatáról

Kétféle okosóra létezik: a szuper okos, amit naponta kell feltöltenünk és az „egy kicsit okos”, amit pedig kb. hetente. Az árakon is meglátszik a különbség: a szuper okos órák ára több tízezer forint, egyes modellek átlépik a százezer forintos lélektani határt is, míg a kevésbé okosaké 10-20.000 Ft környékén mozog.

Ha szeretjük a változatosságot, érdemes olyan modellt keresni, amelyen lehet változtatni a watchface-t: ez az óra képe, számlapja. Szintén igyekezzünk olyat keresni, amelyik bekapcsol, ha mozgatjuk a kezünket. Egy okosórát két kézzel kezelni folyamatosan gyakorlatilag értelmetlen.

Segít sportolni az okosóra?

A megfelelő okosóra kiválasztásával akkor az újévi fogadalmadat is könnyebben be tudod tartani, ha például többet tervezel sportolni.

Bizony. Léteznek olyan okosórák, amelyeket elsősorban sportolásra szántak: ezek tudása általában limitált, karkötőformájuk van, és általában víz- és porállóak. Az eszköz képes arra, hogy mérje a sportolás közben elégetett kalóriákat, mér pulzust és más, teljesítményünkkel kapcsolatos adatokat is. Külön segíthetünk a készüléknek azzal, hogy beállítjuk, milyen sportot űzünk éppen (pl. bringázás, túrázás, futás, úszás, stb.)

Egyes okosórákat éjszaka is lehet (és egyeseknek érdemes is) fent hagyni, mert kaphatunk információkat alvásunk minőségéről és mennyiségéről is.

Tehát az okosóra nem csodaszer, de azoknak, akik nem tartanak attól, hogy az életük még inkább digitalizálttá válik, és a fentebb említett funkciókat esélyesen ki fogja használni, bizony komolyan segíthet a sportolás, életmódváltás napi motiváció fenntartásának témáiban.

Okoseszközök

Leleplezte új okosszemüvegét a Samsung és a Google

A Samsung Electronics és a Google a Google I/O 2026 rendezvényen mutatta be új okosszemüvegét[i], amely a Gentle Monster és Warby Parker szemüveggyártó partnerekkel kifejlesztett prémium stílusban érkezik. A mobiltelefon kiegészítőjeként tervezett új szemüvegek lehetővé teszik a felhasználóknak, hogy hangutasításokkal kérhessenek segítséget, és zökkenőmentesen csatlakozhassanak a telefonjukhoz – mindezt pedig egy jól ismert formatervezésű eszközön.

A szemüveggyártó partnerekkel kifejlesztett okosszemüvegek az AI képességeket a kényelemmel és a stílussal ötvözik, egyesítve a Samsung hardverfejlesztés terén betöltött élvonalbeli szerepét és a Google mesterségesintelligencia-technológiáját a prémium szemüvegtervezéssel. Mindkét szemüvegmárka egyedi tervezési szemléletével járul hozzá a készülékekhez. A divatszemüvegek terén elért hagyományairól híres Gentle Monster forradalmian új, mégis kifinomult esztétikájú modelleket kínál, míg a Warby Parker letisztult és időtálló formatervezéssel rukkol elő.

 

 

Az új okosszemüveget úgy tervezték, hogy valós időben, a felhasználókkal együtt értelmezze a világot. Az eszköz egész napos támogatást nyújthat, a felhasználók keze pedig szabad marad. A készüléken hangutasítással kérhetik a Gemini navigációs segítségét, és személyre szabott javaslatokat kaphatnak – például útvonaltervet egy közeli kávézóhoz –, sőt, akár elvitelre is rendelhetnek. Emellett összefoglaló értesítéseket kaphatnak a fontos szöveges üzenetekről, és eseményeket is hozzáadhatnak a naptárjukhoz. További funkciók közé tartozik a beszélő hangjához igazodó valós idejű fordítás, valamint a felhasználó látómezejében lévő menük vagy táblák szövegének fordítása. A felhasználók a Galaxy ökoszisztémán belül zökkenőmentesen működő eszköz segítségével könnyedén menedzselhetik a mindennapi feladataikat, vagy könnyedén készíthetnek fényképeket, anélkül, hogy elővennék a telefonjukat.

„Ez az okosszemüveg fontos lépést jelent a Samsung mesterséges intelligenciával kapcsolatos jövőképében

– mondta Jay Kim, a Samsung Electronics mobilkommunikációs (MX) üzletág ügyfélélményekért felelős irodájának ügyvezető alelnöke és vezetője.

– Ezzel az új formátummal tovább bővítjük a Galaxy ökoszisztémát, amelyben minden eszközt úgy optimalizáltunk, hogy az adott formához leginkább illeszkedő, egyedi AI élményt nyújtson.”

 

 „Az okosszemüvegek jelentős mérföldkövet jelentenek a Samsunggal közös jövőképünkben, amelynek célja, hogy a mesterséges intelligenciát hasznosabbá és elérhetőbbé tegyük a mindennapi életben

– mondta Shahram Izadi, a Google Android XR részlegének alelnöke és ügyvezető igazgatója.

– A Google mesterséges intelligenciájának és az Android ökoszisztémájának legjavát, a Samsung mobilhardverek terén betöltött vezető szerepét, valamint a Gentle Monster és a Warby Parker prémium formatervezését ötvözve támogatjuk a felhasználókat abban, hogy természetesebben, kézhasználat nélkül maradjanak kapcsolatban a világgal és kövessék a divatot.”

 

„Az okosszemüvegnek éppoly kifejezőnek kell lennie, mint amennyire technológiailag fejlett

– mondta Hankook Kim, a Gentle Monster alapítója és vezérigazgatója.

– Az volt a célunk, hogy a divatot és a technológiát merész, gyönyörű és emberközeli módon ötvözzük, és a Gentle Monster forradalmi formatervezési stílusát a Samsunggal és a Google-lal közösen az okosszemüvegek új korszakába vezessük.”

„A szemüveg rendkívül személyes tárgy, ezért minden apró részlet számít, amikor a fejlett technológiát beépítjük az emberek által mindennap viselt keretekbe

– mondta Dave Gilboa, a Warby Parker társalapítója és társvezérigazgatója.

– Okosszemüvegünket az ösztönszerű használatra terveztük, ötvözve a Warby Parker jellegzetes formatervezését a mérnöki optikával és a kivételes kényelemmel, hogy segítsen az embereknek a fontos pillanatokra koncentrálni.”

Az okosszemüvegek első modelljei várhatóan 2026 őszén jelennek meg a kiválasztott piacokon[ii], a Samsung a további részleteket később jelenti be.

[i] A rendelkezésre állás piaconként eltérő lehet. A jelen dokumentumban szereplő összes funkció, jellemző, műszaki adat és egyéb termékinformáció – ideértve többek között a termék előnyeit, kialakítását, alkatrészeit, teljesítményét, rendelkezésre állását és képességeit – előzetes értesítés nélkül változhat. Magyarországon nem elérhető.

[ii] Elérhetősége országonként eltérő lehet. Magyarországon nem elérhető.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Megérkezett Magyarországra a HUAWEI WATCH FIT 5 széria

Magyarországon is elérhetővé vált a HUAWEI WATCH FIT 5 széria, amely a márka viselhető eszközportfóliójának legújabb tagja. A modellek a divatos megjelenést egészség- és sportfunkciókkal és a, mindennapi kényelmet támogató megoldásokkal egészíti ki, például rövid, vezetett mini-edzésekkel és közvetlenül az óráról a Curve Pay-en keresztüli érintésmentes fizetéssel.

A HUAWEI WATCH FIT széria az elmúlt években azok számára kínált alternatívát, akik az aktivitáskövetési funkciókat könnyű, egész napos viseletre alkalmas kialakítással keresik. Az új WATCH FIT 5 széria ezt a filozófiát viszi tovább még kifinomultabb formában.

Új anyaghasználat és kialakítás

A HUAWEI WATCH FIT 5 Pro a széria prémium modelljeként érkezik, amely a sportóra-funkcionalitást magasabb kategóriás anyaghasználattal ötvözi. A készülék 2,5D zafírüveg kijelzőt kapott, amely nagyobb karcállóságot és jobb tartósságot kínál a mindennapi használat során, míg a titánötvözet káva és a repülőgépipari minőségű alumínium ház könnyű kialakítást kínál.

Az eszköz mindössze 30,4 grammos súlyával és 9,5 mm-es vastagságával megőrzi a széria könnyed karakterét. A fehér modell esetében alkalmazott repülőgépipari nanokerámia technológia által biztosított felület ellenállóbb a kopással, elszíneződéssel és külső behatásokkal szemben.

A kijelző ultravékony kávákat kapott, így nagyobb megjelenítési felületet biztosít a kompakt méret mellett, a magas fényerő pedig kültéri használat során is jól olvashatóvá teszi az értesítéseket, edzésadatokat és egészségügyi információkat.

A standard WATCH FIT 5 modell eközben mindössze 27 grammot nyom, 9,5 mm vékony, így egész nap kényelmes viseletet biztosít. Az ezüst színű verzió 100 százalékban újrahasznosított alumíniumötvözetből készül, míg az alsó borítás 13,75 százalékban újrahasznosított üvegszálat tartalmaz.

Mini-edzés funkció az ülő életmód ellensúlyozására

A modern élet egyik legnagyobb kihívása, hogy a mozgás sokszor háttérbe szorul a munka, meetingek és folyamatos online jelenlét mellett. Erre kínál praktikus megoldást a WATCH FIT 5 széria egyik újdonsága, a mini-edzés funkció.

A rövid, vezetett edzések kifejezetten a sűrű hétköznapokra készültek: eszköz nélkül, néhány perc alatt végezhető nyak-, váll-, hát- és alsótest gyakorlatokat kínálnak, akár az irodában vagy otthoni munkavégzés közben is. Az animált vizuális útmutatás játékosabbá és motiválóbbá teszi a napi átmozgatást.

A széria emellett több mint 100 sportmódot támogat, beleértve a futást, kerékpározást, túrázást, golfot vagy akár terepfutást is. A felhasználók részletes adatokat követhetnek nyomon többek között pulzusról, tempóról, elégetett kalóriákról és teljesítménymutatókról.

Egészségkövetés a mindennapokban

A WATCH FIT 5 széria nemcsak az aktivitás, hanem az általános jóllét támogatására is fókuszál. A készülék folyamatos pulzusmonitorozást, alvásfigyelést, stresszkezelési funkciókat és női egészségkövetést is kínál.

A Pro modell EKG funkcióval[1] is rendelkezik, amely részletesebb szívritmus-elemzést tesz lehetővé. A készülék légzőgyakorlatokat és hangulatkövetési funkciókat is kínál, támogatva a mentális jóllétet és a tudatosabb napi rutin kialakítását.

Hosszú üzemidő és okos funkciók

A WATCH FIT 5 széria akár 10 napos akkumulátor-üzemidőt kínál egyetlen feltöltéssel, így a készülék a mindennapokban és utazás közben is hosszabb ideig használható anélkül, hogy a gyakori töltéssel kellene foglalkozni.

A kényelmesebb mindennapi használatot támogatja az érintésmentes fizetés közvetlenül az óráról. A készülék emellett zökkenőmentesen kapcsolódik a Huawei Health alkalmazáshoz, ahol a felhasználók részletes egészségügyi és edzésadataikat is nyomon követhetik.

A WATCH FIT 5 széria vásárlói ráadásul ingyenes hozzáférést kapnak a Huawei MultiPass csomaghoz, amely Huawei Health+ tagságot, valamint olyan partneralkalmazások exkluzív előnyeit is tartalmazza, mint a komoot, a Naviki, a FIIT vagy az URUNN.

Elérhetőség

A HUAWEI WATCH FIT 5 széria Magyarországon is elérhetővé vált a Huawei hivatalos magyar webshopjában. A WATCH FIT 5 69.990 forintos, a WATCH FIT 5 Pro pedig 99.990 forintos ajánlott fogyasztói áron érhető el. A termékkel kapcsolatos részletes információk és az online vásárlási lehetőség az alábbi linken érhető el:

https://consumer.huawei.com/hu/wearables/watch-fit5-pro/buy/

[1] Az ECG funkció nem orvostechnikai diagnosztikai célokat szolgál, az eredmények kizárólag személyes tájékoztatásra használhatók.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Kevesebb munka, több szabadidő a kertben – terjednek az automatizált eszközök

A háztartási robotika következő hulláma már nem a nappaliba, hanem a kertbe is megérkezett. A CES 2026 trendjei alapján az automatizált megoldások, túlmutatva az otthon melegén a kertben is megjelennek: egyre fontosabb, hogy mennyi időt és energiát lehet megspórolni a mindennapi feladatokon és ezért többet is kiadnának a magyar fogyasztók.

A MediaMarkt 2026-os kutatása szerint a hazai vásárlók egyre tudatosabban döntenek: nem egyszerűen eszközöket keresnek, hanem olyan megoldásokat, amelyek időt spórolnak vagy csökkentik a költségeket. A válaszadók 28,8 százaléka elsősorban energiamegtakarítás miatt vásárolna okoseszközöket, míg 37 százalékuk gondolkodás nélkül kiadna 50 ezer forintnál is többet egy ilyen beruházásra.

A robotika kilép a lakásból

Miközben a robotporszívó mára alaptermékké vált, új kategóriák jelennek meg a piacon. Egyre több olyan megoldás érhető el, amely a rendszeresen ismétlődő kültéri feladatokat veszi át – ezek közül a robotfűnyírók fejlődése különösen látványos, és a kábelmentesség már alapkövetelmény lett. Jó példa erre a Dreame A1 Pro 800 robotfűnyíró, amely innovatív OmniSense™ navigációjával nem igényel hagyományos határolóvezetékeket, önállóan feltérképezi a kertet és az akadályokat. Az akár 800 m²-es terület gondozására alkalmas modell két zóna kezelését is lehetővé teszi, és okostelefonos alkalmazáson keresztül könnyen beállítható a vágási magasság és az ütemezés, így a rendezett pázsit mindössze néhány gombnyomásra van.

„A robotporszívó már szinte alaptermék, de a robotfűnyírók most érnek a tömeges kereslet küszöbére. A magyarok árérzékenyek – ezt jól tudjuk -, de ha egy eszköz valódi munkát vesz le a vállukról, és a megtérülés kiszámítható, akkor hajlandóak a befektetésre”

mondta Szilágyi Gábor, a MediaMarkt vezérigazgatója.

A robotfűnyírók mellett egyre több olyan megoldás jelenik meg, amely a beltéri automatizálás logikáját viszi ki a szabadba. Ilyen például a teraszokra és járdákra kifejlesztett burkolattisztító robot, az ablaktisztító robot, valamint az önállóan járőröző kültéri biztonsági robot, amelyek a ház körüli feladatokat könnyítik meg.

Kevesebb munka, több szabadidő: ezért terjednek el ezek a megoldások

A kerti eszközöknél is egyre inkább az számít, mennyit könnyítenek a mindennapokon:

  • egyre fontosabb, hogy mennyi időt lehet megspórolni velük
  • a kényelmi funkciók helyett a valódi használhatóság kerül előtérbe
  • az alacsonyabb energiafogyasztás is egyre többeknél döntő szempont

A kutatás szerint a vásárlók jelentős része nagyobb összeget is hajlandó kifizetni, ha biztos benne, hogy a választott megoldás hosszabb távon megtérül. Jó példa erre az automata öntözőrendszer, amely optimalizálja a vízfelhasználást, vagy az elektromos lombszívó, amely jelentősen lerövidíti a kerti munkák idejét. Hasonlóan, az okos kültéri világítás és az időjárás-érzékelővel vezérelt kerti eszközök is a kényelmet és a hatékonyságot növelve spórolnak időt és energiát.

Ami még sokakat visszatart: a beüzemelés

A terjedés egyik legnagyobb akadálya továbbra is az egyszerű használat kérdése: a magyarok közel negyede (23%) nem szívesen telepít egyedül okoseszközöket.

Ezért azok a megoldások lehetnek igazán sikeresek, amelyek:

  • könnyen beüzemelhetők
  • gyorsan átláthatók
  • valóban levesznek feladatokat a felhasználó válláról

A kert mint az okosotthon következő lépése

A kert ma már nem csupán dekorációs tér, hanem az otthon szerves, aktívan használt része: tavasztól őszig valódi élettérként funkcionál, ahol pihenünk, dolgozunk vagy közösségi időt töltünk. Ennek megfelelően egyre nagyobb hangsúlyt kap a tudatos és hatékony fenntartása. Az automatizált eszközök nemcsak kényelmet, hanem kézzelfogható időmegtakarítást kínálnak – ez pedig egyre több magyar háztartás számára válik döntő szemponttá.

A kert mint megnagyobbított/megnövelt élettér szerves része mindennapainknak mikor az időjárás már engedi, tavasztól őszig. Egyre inkább a lakásunk része, így egyre inkább gondolkozunk a hatékony fenntartásában nem csak dekorációs szerepet lát el – valami hasonlót ide betennék, ennek a bekezdésnek az elejére.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss