Okoseszközök

2 éven belül szinte mindenkinek 5G-s telefonja lesz

A felhasználók többsége két éven belül 5G-kompatibilis mobilra cseréli telefonját – mutat rá közleményében a Blancco, hozzátéve, hogy az új mobilra adott kedvezményért cserébe sok ügyfél visszaadná régi készülékét a szolgáltatónak, de ebben egyelőre kevés cég látta meg az üzleti lehetőséget.

Többek között a Covid-járvány hatására 2020-ban 10,5 százalékkal csökkent az okostelefonok piaca, azonban 2021-ben 11 százalékos bővülésre számíthatnak a szolgáltatók a Gartner piacelemző szerint. Az eladások fő motorját az újabb, 5G-s hálózatokra kapcsolódni képes telefonok jelentik, melyek a várakozások szerint 35 százalékot hasítanak ki a teljes értékesítésből. Az Ericsson nemrég kiadott mobilitási jelentése szerint 2021 végére 580 millió 5G előfizetés lesz előreláthatóan.

Miután a járvány hatására digitális platformokra került át az értékesítési folyamatok jelentős része, a biztonságos adattörléssel foglalkozó Blancco tanulmánya most megvizsgálta, hogy az online értékesítés hogyan befolyásolja a szolgáltatók által kínált csereprogramokat. Kiderült, hogy noha a fogyasztók többsége sohasem vett részt korábban online csereprogramban, nyitottak az ötletre.

A mobilszolgáltatók részéről azonban további biztosítékokra lesz szükség, hogy növeljék a fogyasztók elköteleződését. A kutatás szerint az internetes csereprogramok sikerét növelné a nagyobb átláthatóság és a megfelelő adatkezelés, a válaszadók 31 százaléka ugyanis aggódik amiatt, hogy a használt mobiltelefonon maradó adatai rossz kézbe kerülhetnek.

A vásárlási szokások változása az előttünk álló 5G-s váltással együtt inflexiós pontot jelent a mobilszolgáltatók, kereskedők és OEM gyártók számára – idézi a Blancco közleménye Russ Ernst, a vállalat termék és technológiáért felelős ügyvezető alelnökét, aki szerint a csereprogramok fontos szerepet játszanak a fogyasztók aktivizálásában, a használt okostelefonok pedig újabb bevételi forrást jelentenek a szolgáltatók számára.

A 6000 fogyasztó megkérdezésével végzett kutatásból kiderült, hogy a fogyasztók többsége szerint egy online csereprogram kényelmes lehet, és az is, hogy megfelelő biztosítékokkal meggyőzhetőek arról, hogy részt vegyenek egy ilyen programban. Az 5G-s telefont vásárló fogyasztók 41 százaléka részt venne egy ilyen programban, további 31 százalékuk pedig meggondolná a lehetőséget.

Forrás: HVG

Friss