Okoseszközök

Az Instagram a jövőben sokkal jobban védi majd gyermekeinket

Az utóbbi években számos kritika érte a Facebookot és az alá tartozó Instagramot azzal kapcsolatban, hogy nem csak engedélyezi a fiatalkorúaknak fiókok létrehozását, de eléggé elhanyagolja a védelmüket is, így a gyerekek számos kártékony tevékenységnek vannak kitéve a közösségi oldalakon.

Különösen nagy probléma ez az Instagram esetében, hiszen a fiatalok előszeretettel használják a Facebook helyett, így örömteli, hogy a vállalat most bejelentette, hogy a jövőben minden 16 év alatti (vagy bizonyos országokban 18 év alatti) felhasználó fiókját alapból privátra állítják, így nem válnak automatikusan láthatóvá a fotóik, bejegyzéseik.

AZ INSTAGRAM NÉHÁNY HÓNAPJA KEZDTE EL BIZTATNI A FIATAL FELHASZNÁLÓKAT ARRA, HOGY ÁLLÍTSÁK PRIVÁTRA A FIÓKJUKAT, AKI PEDIG EZT EDDIG NEM TETTE MEG, AZ KAPNI FOG EGY ÜZENETET IS.

Ezzel párhuzamosan változik a hirdetések megjelenítése is. A Facebook központilag gyűjti az adatokat a felhasználókról, és eddig a hirdetők életkortól függetlenül tudták megcélozni az embereket, pusztán az érdeklődési körül alapján. A jövőben azonban már a fiatalkorúakat csak a koruk, a nemük és a lokációjuk alapján lehet majd célba venni hirdetésekkel, az internetről összegyűjtött érdeklődési koruk alapján nem.

Az Instagram közölte továbbá, hogy igyekszik megfékezni az olyan felnőttek felhasználói fiókjait, akik gyanús aktivitást mutatnak a fiatalkorúak irányába. Akit ilyen viselkedésen érnek, azt gyakorlatilag teljesen elkülönítik, és onnantól kezdve a gyanús fiók által közölt tartalmak nem jelennek majd meg a kiskorú felhasználóknak.

Ezzel párhuzamosan nem biztos, hogy mindenki számára jó hír lesz, hogy az Instagram már dolgozik az alkalmazás olyan változatán, ami 13 év alatti gyermekek számára lesz használható (jelenleg minimum 13 évesnek kell lenni a regisztrációhoz). Az anyavállalat Facebooknak ugyanis nincs épp példás múltja a gyermekeknek szánt alkalmazásokkal, elég visszaemlékezni a néhány országban tesztelt Messenger for Kids szolgáltatásra, amit viszonylag könnyen ki lehetett játszani, és például idegen felnőttek is tudtak csoportok beszélgetéseket indítani gyerekekkel.

Forrás: Origo

Friss