Okoseszközök

Egy régi levelezésből derült ki, hogy készült iPhone Nano

Egy bírósági ügy kapcsán kerültek elő belsős dokumentumok, amelyek szerint tervben volt egy iPhone nano minimobil.

Az Apple és az Epic Games jelenleg is folyó bírósági ügye kapcsán kerültek elő olyan belsős dokumentumok, amelyek szerint az Apple már Steve Jobs idején is fontolgatta a mini iPhone piacra dobását.

Konkrétan egy Steve Jobs által elküldött, 2010-es e-mailt vettek elő, amelynek beosztása szerint egy meetingen tárgyalták volna az iPhone nano ötletét.

Erről további információk nem derültek ki, és eleve csak a dizájnról tartottak volna megbeszéléseket. Mivel erre 2010 októberében került volna sor, ezért feltehetően az iPhone 4-re vagy 3GS-re épült volna a nano modell. Végül azonban az Apple jégre tette ezeket a terveket, bár fontos megemlíteni, hogy akkoriban az iPhone 4 is csak 115 x 58 mm-es volt, vagyis messze kompaktabb, mint ma bármelyik okostelefon. A nano modell így elég bizarr ötlet lehetett akkoriban.

Bár iPhone nano nem lett, tavaly befutott az iPhone 12 mini, amely végül csúfos bukásnak bizonyult. Lesz jövő hónapban még egyetlen utódja, majd 2022-ben állítólag megszüntetik ezt a mini vonalat.

Forrás: ORIGO

Friss