Okoseszközök

Gimisek fejlesztenek nyelvtanuló appot krónikus beteg gyerekeknek

Interaktív nyelvtanuló applikációjával a Fazekas Gimnázium diákjaiból álló csapat nyerte meg a Morgan Stanley budapesti központja által idén először megrendezett Code to Give hackathont.

A vállalat felhívására diákok, pályakezdők és tapasztalt szakemberek jelentkeztek, hogy az Amigos a gyerekekért Alapítvány partnereként innovatív tanulási eszközöket fejlesszenek krónikus betegség miatt hosszabb kórházi kezelésre szoruló gyerekek és tinédzserek számára.

A 2014-ben útjára indult Amigos a gyerekekért Alapítvány krónikus beteg gyerekeket motivál a gyógyulásra a nyelvtanuláson keresztül. Önkénteseik az előző években heti 30 személyes találkozón segítették a gyerekeket, és eközben szoros kapcsolatot alakítottak ki velük, szüleikkel és a kórházak munkatársaival is. A COVID-19 miatt a személyes munkát nem tudták folytatni, ezért az Amigos belépett a digitális világba. A hosszabb ideig kórházban fekvő gyermekek nagyobb eséllyel szembesülnek tanulási nehézségekkel. Az Amigos szeretné a házi feladatot szórakoztató kihívássá változtatni, hogy a tanulás a gyerekeknek egyúttal élmény is legyen. Itt lépett be a képbe a Code to Give: az indulóktól az Amigos digitális platformjához vártak olyan játékos ötleteket, melyekkel a tanulás szórakoztatóvá válik.

Intuitív tanulás és gamifikáció

A versenyre összesen 55 külsős diák és szakember jelentkezett, akik 18 csapatot alkottak a Morgan Stanley budapesti informatikus munkatársaival. A hackathon első, májusi fordulója az ötletekre összpontosított, a második körben prototípust kellett alkotni, végül a döntőben négy csapat mutatta be a zsűrinek a projektjét. A legjobbnak végül a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11. és 12. évfolyamos tanulóiból álló Upgrade csapat bizonyult (Tóth Ambrus, Boér Bence, Szabó Kornél, Hervay Bence). Olyan mobilapplikációt fejlesztettek ki, amely keresztrejtvényekkel, memóriajátékokkal könnyíti meg az idegen nyelvek elsajátítását, és tapasztalati pontokkal, jelvényekkel ösztönzi a diákokat a tanulásra. A fejlesztőcsapat számos könyvet is elérhetővé tett az applikációban, hogy a nyelvtanulás egyik leghatékonyabb módja – az olvasás – hozzáférhetővé váljon a gyerekeknek.

Lehetőség, hogy tudással segítsenek

„Noha középiskolások vagyunk, a kiírás pedig elsősorban egyetemistáknak és frissdiplomásoknak szólt, úgy döntöttünk, hogy benevezünk, mivel nagyon tetszett a lehetőség, hogy tudásunkat jó célra felhasználva segítsünk másokon”

mondta el Boér Bence, a győztes Upgrade csapat tagja.

„A Morgan Stanley mentorai rengeteget segítettek és számos jó ötlettel járultak hozzá a projekthez. Sokat tanultunk a verseny alatt, és ez volt számomra az első komolyabb projekt, ahol csapatban dolgozhattunk együtt. A győzelem nagyszerű érzés, de csak az első lépés: izgatottan várjuk a lehetőséget, hogy tovább dolgozzunk a prototípuson a Morgan Stanley-vel és az Amigos Alapítvánnyal, majd átadjuk a végleges szoftvert ennek az értékes munkát végző szervezetnek.”

A járvány alatt is kapcsolatban a gyerekekkel

„A COVID-19 kitörésekor mindannyiunk élete egy csapásra megváltozott, de a leginkább talán azokra a gyerekekre vártak nehéz idők, akik krónikus betegségük miatt eleve hosszabb időt töltöttek kórházban, és a szigorú járványügyi protokollok miatt még nehezebbé vált a kapcsolattartásuk a külvilággal.”

– mondta el Rozmanicz Lisa, az Amigos a gyerekekért Alapítvány munkatársa.

„Minden önkéntesünk kereste a lehetőségeket, hogy a digitális térben is kapcsolatban maradjunk a gyerekekkel, motiváljuk őket. Ez azonban új és nehéz helyzet volt számunkra, hiszen nem feltétlenül volt meg bennünk az a tudás, ami az innovatívmegoldásokhoz szükséges egy ingerszegényebb, mentálisan megterhelő környezetben. Ebben a helyzetben óriási segítség volt a Code to Give. Minden résztevőnek és szervezőnek köszönjük, hogy idejét arra áldozta, hogy a krónikus beteg gyerekek élete vidámabb, jövőjük reményteljesebb legyen.”

A Bátor Tábortól a BAGÁzsig – önkéntesség a Morgan Stanley-nél

„A Morgan Stanley fontos alapértéke, hogy támogassa és gazdagítsa azokat a közösségeket, ahol munkatársai élnek és dolgoznak. Ennek részeként ösztönözzük informatikus munkatársainkat, hogy bocsássák a tudásukat nonprofit szervezetek rendelkezésére, és így támogassák őket a digitális átállásban. A Code to Give program célja, hogy a vállalaton kívüli informatikusok – diákok, pályakezdők és már dolgozó szakemberek – bevonásával segítsünk jótékonysági partnerünknek, az Amigos Alapítványnak abban, hogy még eredményesebben dolgozhassanak együtt a gyerekekkel”

– mondta el Kait Szydlowski, a Code to Give globális projektvezetője, a Morgan Stanley jótékonysági informatikai programja, a Tech Philantrophy vezetője.

„Az önkéntesség rendkívül fontos a vállalat számára, és a korábbi években számos partnerrel dolgoztunk együtt személyesen a Bátor Tábortól a BAGázs Közhasznú Egyesületig. A személyes önkéntesség a járvány miatt nehezebbé vált, de nem adtuk fel, hogy a virtuális térben is segítsünk. Büszke vagyok rá, hogy munkatársaink nagy számban jelentkeztek a Code to Give programra, és arra is, hogy felhívásunkra ilyen sok ígéretes egyetemista és tapasztalt szakember jelentkezett”

– mondta el Váradi Judit, a Morgan Stanley budapesti informatikai részlegének kommunikációs vezetője, a Code to Give budapesti projektmenedzsere.

Fókuszban az oktatás és mentorálás

„Idén ünnepeljük a 15. évfordulóját annak, hogy a Morgan Stanley megnyitotta irodáját Budapesten, és az elmúlt másfél évtizedben több mint 2000 főt foglalkoztató technológiai és elemzőközponttá gyarapodott. A Budapesten dolgozó informatikusok az automatizációtól a gépi tanuláson át a felhőtranszformációig számos területen járulnak hozzá a Morgan Stanley sikereihez – ugyanakkor az is fontos számukra, hogy tudásukkal az őket befogadó közösséget is szolgálják”

– tette hozzá Dave Atheis, a Morgan Stanley budapesti informatikai részlegének vezetője.

A Morgan Stanley munkatársai krónikus betegséggel küzdő gyerekek megsegítése mellett számos jótékony és önkéntes programban vesznek részt: az elmúlt 15 év folyamán segítették a Heim Pál Gyermekkórház munkáját, evezőversenyen gyűjtöttek a Bátor Tábor gyermekrehabilitációs erőfeszítésire, innovatív technológiákat tanítottak közhasznú szervezetek alkalmazottainak, és pénzügyi alapismereteket oktattak egy hátrányos helyzetű romatelepen élő gyerekeknek. Az oktatás és a mentorálás szintén prioritás a cég számára. A budapesti központ számos egyetemmel tart közös kurzusokat, és a Nők a Tudományban Egyesülettel közösen létrehozta a SMARTIZ programot, amelynek keretében középiskolás diáklányok mélyíthetik el matematikai tudásukat és sajátíthatják el a programozás alapjait innovatív módszerekkel.

Friss