Néhány évtized alatt teljesen megváltozott a világ: amiben a mai szülők felnőttek, már nem érvényes vagy nem úgy igaz, ahogyan az ő gyerekkorukban volt.

Hol vannak az egészséges féltés határai az online térben és az első önállósodási kísérleteknél? Hogyan óvjuk gyermekünket úgy, hogy közben nem zárjuk el a tapasztalatszerzés lehetőségétől? Hogyan neveljük tudatosságra kisgyermekünket? A technológia feladta a leckét, de meg is adta a választ: erről beszélgettünk egy tapasztalt kisgyermeknevelővel és egy aggódó édesapával.

„Meg akarom hagyni a gyerekem szabadságát, de ennek a szabadságnak biztonságosnak kell lennie”

– így összegezte gondolatait a gyerekek egészséges mértékű szülői védelméről Horváth Éva kisgyermeknevelő, aki maga is anyuka. Legidősebb lánya hét éves, egyre gyakrabban bontogatná a szárnyait, egyre messzebbre merészkedne a valódi és az az online világban is.

Nehéz kérdés, hogy hol húzzuk meg a határokat. Ha kiiktatom az életéből az online teret, hátrányba kerül, ha most nem engedem tapasztalatokat szerezni, később gyengébb fegyverzete lesz. Arról több tapasztalatunk van, hogy mikor lehet egyedül elengedni boltba vagy iskolába egy gyereket vagy hogy kell-e még fogni a kezét a zebránál. De azt most, nekünk kell végiggondolnunk, hogy hogyan szoktatjuk az online térhez, hogyan magyarázzuk el neki, hogy amit az interneten lát, az nem mindig igaz és nem csak szórakozás, akár veszélyeket is rejthet

– mondja Horváth Éva, aki szerint már 4-5 évvel ezelőtt is sok szülő kérte a tanácsát az egészséges egyensúly megtalálásában, mostanra pedig saját tapasztalatai alapján is egyre több helyzetben kell felelős döntéseket hozni. Horváth Évát arra kértük, hogy évtizedes intézményi és édesanyai tapasztalatai alapján segítsen zsinórmértéket összeállítani a keretek kijelöléséhez.

Mint mondja: az egyik legfontosabb lépés az időzítés. Bár kézenfekvő megoldásnak tűnhet egy mobiltelefon beszerzése akár már a kisebbek számára is, ő nem javasolja ezt.

„A mobiltelefon felelős használatához belátásra van szükség. Ha a menü ikonjai között a gyerek el is igazodik vagy tart is már ott, hogy ismerje a betűket, az interneten olyan dolgokkal találkozhat, amire még nincs felkészülve és ami így megrémítheti.”

Vannak már olyan, kifejezetten a kisebb gyerekek számára kifejlesztett okos eszközök, amelyek lehetővé teszik a meglehetősen pontos helymeghatározást, az üzenetküldéseket, illetve SOS-funkcióval is el vannak látva.Ezek az óraformájú eszközök azért jobbak, mint a telefonok, mert a gyerek csak azokkal tud kommunikálni, akiknek hozzáférésük van az órához, illetve a gyereket is csak ez a kör keresheti, így nem kell idegenek hívásaitól tartani.

Ugyanilyen fontos, hogy őszinték legyünk a gyerekekkel.

„Közhely, de a gyerekek tényleg átlátnak rajtunk. Az igazat kell mondani: Édesem, szeretnénk, ha tudnánk veled akkor is beszélni, ha a mamáéknál vagy. Itt ez az óra, nagyon menő, beszélhetsz bele és anya és apa hallani fogja, akárhol vagy.”

Horváth Éva szerint egy pillanatra sem szabad arra utalni – és nem is szabad úgy felfogni – hogy ez a bizalmatlanság jele vagy valamilyen büntetés. Akár azt is kilátásba lehet helyezni, hogy ha a szuperóra kezelése már megy, a következő lépés már a mobiltelefon lesz.

Ugyanennyire fontosnak tartja, hogy a szülők tisztában legyenek az új világ új kihívásaival.

„Emlékszem, engem mennyire meglepett, amikor hosszú évekkel ezelőtt átverős sms-t kaptam. Az egyre fejlettebb technológiához a rossz szándékú emberek is adaptálódnak. Néhány szülő szerintem nincs is tisztában azzal, hogy milyen veszélyek leselkedhetnek a gyerekekre az interneten. Ezért nagyon meg kell gondolni, hogy mikortól és hogyan adagoljuk az online jelenlétet.”

Horváth Éva úgy látja: bár az igencsak online és technológia központú világ feladja a leckét a szülőknek, segítséget is nyújt. Bár néha úgy tűnhet, hogy a technológia elidegenít, tulajdonképpen csak meg kell szelídíteni, erre jó példa a gyerekeknek szánt okosra is.

Egy aggódó édesapa: átmeneti megoldás, de annak nagyon jó

„Amikor először olvastam a gyerekeknek szánt „vigyázós óráról”, azonnal rávágtam, hogy nekünk ez kell. Aztán elbizonytalanodtam, mert arra gondoltam, hogy ez mégiscsak egy digitális póráz. Bár nagyon féltem a kislányomat, azt is megértem, hogy egyre önállóbb akar lenni. Végül arra jutottam, hogy ez egy jó megoldás egy átmeneti időre”

– mondta Kovács Attila, egy csaknem hatéves kislány, Franciska édesapja. Ő is úgy látja, hogy egy nagyobb óvodásnak vagy egy kisiskolásnak még nem kell telefon, mivel elvonja a figyelmét és olyan dolgokat láthat, amik nem neki valók. Ráadásul ellophatják tőle vagy elveszítheti.

„Franci így is mindenét elveszti, mint minden ekkora gyerek. Erre ez az eszköz jó megoldás, hiszen rögzítve van. Arra a néhány évre, míg még túl kicsi egy telefonhoz, viszont önállóbb helyzetekbe is kerülhet, igazán megnyugtató megoldásnak látom.”

Attila azért is ódzkodik a korai telefonhasználattól, mert környezetében úgy látja, hogy a telefonok tudatos, nem túlzó használata még sok felnőttnek is nehézséget okoz.

„Bevallom, néha nekem is. Mi nem voltunk erre felkészítve, remélem ez a mai gyerekekkel már másképpen lesz. Nem szeretném, ha a lányom egész nap a telefonon lógna, meg kell tanulni, hogy ezek az eszközök mire szolgálnak. Nem öröm- és társaságpótlékként.”

És hogy Franciska hajlandó lenne-e felvenni egy „vigyázós órát”?

„Szerintem ha megmutatnám neki, biztosan tetszene neki, de csak ha van rózsaszínben. Ha nincsen, akkor nem tudom. Nagyon-nagyon remélem, hogy van, mert ebben nem ismer kompromisszumot”

– mondja az édesapa.

Forrás: 24.hu