Okoseszközök

Körülbelül 5,3 milliárd embernek van már mobilja

A világ népességének 67 százaléka rendelkezett idén júliusban mobiltelefonnal, nőtt idén a mobilos adatforgalom.

A Stocks Apps adatai szerint idén júliusban már a világ népességének 67 százaléka rendelkezett mobiltelefonnal, ez nagyjából 5,3 milliárd embert jelenthet. Ez egy év alatt 117 millió új felhasználót jelent.

Természetesen az eloszlás nem egyenletes, Európában például tavaly a lakosság 86 százalékának volt mobilja. A piac itt viszont felnőtt, 2025-re sem lépi ár a 87 százalékot a jóslatok szerint a mutató. Észak-Amerika pedig csak kevéssel marad le a 83 százalékos Kína, Hond Kong, Makaó és Tajvan mögött. Arányaiban a mobilbirtoklás a szub-szaharai Afrikában a legkisebb, az emberek kevesebb mint felének van ott mobiltelefonja.

Az 5,3 milliárd egyébként nem a mobilok száma, egy embernek ugyanis több is lehet. Az összes mobilkapcsolat 79 százaléka egyébként okostelefonról származik, utóbbiakból 6,4 milliárd lehet. A teljes forgalom 73 százalékáért ezek felelősek. A mobilképes tabletek, laptopok és routerek aránya csak 3,8 százaléka (310 millió eszköz).

A mobilos adatforgalom a világjárvány alatt 68 százalékkal ugrott meg, az első negyedévben már 66 millió TB volt. A forgalom 73 százaléka androidos eszközökről származott, 26,3 százaléka iOS-ről. 1 GB mobiladat globálisan átlagosan 4,07 dollárba került, a legtöbbet Görögországban, az Egyesült Arab Emírségekben és Új-Zélandon kell fizetni (átlag 8,16; 7,62 és 6,99 dollár), a legkevesebbet Izraelben, Olaszországban és Oroszországban (0,05; 0,27; 0,29 dollár).

Forrás: ORIGO

Friss