Okoseszközök

Kína is beszállt az okostévé táborba

Abban biztosak vagyunk, hogy a TCL márkanév itthon még sokak számára idegenül cseng, de abban is, hogy ez változni fog.

Az alapvetően a televíziókra koncentráló cég tavaly kezdte el építgetni hazai főhadiszállását, és az idei az első év, amikor tényleg komplett választékot küldenek a boltokba. Maga a konszern egyébként globálisan bivalyerősnek számít, már ott loholnak szorosan a Samsung és az LG nyomában, és az olyan nagyágyúkat, mint a Sony, a Philips vagy a Panasonic, már régen lehagyták.

Ez többek között annak is köszönhető, hogy az innovációra rengeteget akarnak és tudnak is költeni, és emiatt számos igen fejlett saját technológiával rendelkeznek. Ilyen például a kvantumpontos QLED kijelző, vagy az idei év nagy slágerének számító Mini LED háttérvilágítás. Ezeket már csak azért is említettük meg, mert a cég idei egyik csúcsmodellje, a TCL 65C825 ezekre az eljárásokra épül. Ez a termék már Magyarországon is elérhető, és mi is meg tudtuk nézni saját szemünkkel, hogy van-e olyan kínai cég, amely képes csúcstévét gyártani.

Képi világ

Okostévé rendszer, hangzás és dizájn ide vagy oda, egy tévét ma még mindig a képminősége alapján ítélünk meg elsősorban. E téren pedig a TCL 65C825 döbbenetesen jól teljesít. A Mini LED technológia sajátossága, hogy a megszokottnál jóval több fénykibocsátó diódát helyeznek el a készülékben, aminek köszönhetően a fényerő egyrészt nagyobb, másrészt pedig sokkal-sokkal pontosabban szabályozható. A LED-eket ráadásul egyedileg vezérelhető csoportokba osztották, és így arra is van lehetőség, hogy bizonyos képrészleteken egyszerűen kikapcsolják a fényt. Ennek köszönhetően pedig remek fekete és ezáltal kimagasló kontraszt megteremtésére van lehetőség.

EZ A GYAKORLATI PRÓBA SORÁN BE IS BIZONYOSODOTT, MINT AHOGY AZ IS, HOGY A SZÍNEK MEGFELELŐ BEÁLLÍTÁSOK MELLETT KIFEJEZETTEN NATURÁLISAK, RAGYOGÓAK, ÉS EBBŐL FAKADÓAN A KÉPI VILÁG ÉLETHŰ.

A maximális fényerő terén kiemelkedően teljesít, ez az érték eléri az 1600 nitet, és ebből fakadóan az úgynevezet HDR, azaz nagy dinamikatartományú videók, filmek és játékok visszaadása is meglehetősen látványos. Az úgynevezett betekintési szög is megfelelő, tehát akár körbe is lehet ülni a képernyőt, mondjuk meccsnézésnél, és még azok sem fogják azt érezni, hogy rondák a színek, akik a széleihez ülnek közel. 4K felbontású készülékről van szó, aminél már ugyan van jobb, a 8K, de a mai igényekhez és tartalmi kínálathoz még ez a részletesség is bőven megteszi. Itt kell megemlíteni a vállalat egyik nagy fejlesztését, amely képes mesterséges intelligencia segítségével kipótolni a hiányzó képpontokat, és így az alacsonyabb felbontású forrásanyagokkal is kihasználható a 4K panelben rejlő erő.

A készülék 120 Hz-es panelt kapott, azaz akár másodpercenként 120 képkocka megjelenítése is lehetségessé válik. Ez a gamerek számára lehet fontos, épp úgy, mint hogy a termék bemeneti késleltetése csupán 13,7 ms a méréseink szerint, és ebből fakadóan a tv akár egy új generációs Xbox Series X vagy PlayStation 5 kozol kiegészítőjeként is beválhat. A mozgásmegjelenítés egyébként hibátlan, semmilyen hibába nem futottunk bele. Mindent mérlegre téve azt kell mondanunk, hogy képminőség terén ez a TCL tv abszolút az első vonalat képviseli!

Hangzás

Sőt, a hang minősége is kiváló, köszönhetően annak, hogy a japán audió specialista Onkyo tervezte a hangrendszert. Ez egy 30 wattos, nézők felé fordított hangprojektorból és egy, a hátlapon elhelyezett nagy teljesítményű mélynyomóból áll.

Emiatt aztán a legtöbb tévétől eltérően a basszusok innen nem hiányoznak, sőt meglepően vastagon, erőteljesen dörrennek meg, kiváló alapokat teremtve az organikus megszólalás megteremtéséhez. Ráadásul a hangerő is megfelelő, ki sem lehet használni egy átlagos méretű lakásban a maximális teljesítményt, mert akkor ránk hívnák a rendőrt. Emellett az is tény, hogy hanghibákat sem tapasztaltunk, bár ez azért ma már ezen a szinten alapvető elvárásnak számít.

Nem annyira okos tv

A TCL többi európai tévéjéhez hasonlóan ez a modell is az Android TV nevű, Google által fejlesztett smart platformot használja. Ezt a megoldást az évek során rengeteg kritika érte, és nem is alaptalanul. Mert az igaz, hogy rengeteg alkalmazás elérését biztosítja, de közben a kezelése minden csak nem felhasználóbarát. Ugyan magyarul tud, de borzasztóan nagyok az ikonok, és emiatt rengeteget kell „lapozni”, hogy ha meg akarunk találni valamit. Ráadásul telepakolták reklámmal, illetve szponzorált tartalommal, ami kifejezetten idegesítő.

EMELLETT OLYKOR ZAVARÓ BELASSULÁSOKAT IS TAPASZTALTUNK, ELŐFORDULT, HOGY EGY APP ELINDÍTÁSÁRA 10-20 MÁSODPERCET IS KELLETT VÁRNI, AMI MA MÁR NEHEZEN TOLERÁLHATÓ, FŐLEG EGY ILYEN ÁRÚ MODELL ESETÉBEN.

Az applikációk ezt leszámítva jól működnek, tehát gond nélkül lehet Netflix, YouTube, HBO Go filmeket, videókat is nézni a terméken. Sőt, a böngészőt sem hagyták ki, ellentétben több más adroidos tévével, így a netes oldalak meglátogatására is nyílik mód. A készülék mellé érdekes módon két távirányító is jár, egy nagyobb és egy kisebb, aminek sok értelmét nem találtuk. Mi az előbbit használtuk, mert lehet, hogy nem annyira kecses, viszont sokkal-sokkal több gomb van rajta, aminek révén egy csomó lényeges funkció gyorsabban elérhető. A távvezérlő kiváltható mobillal is, azonban az erre szolgáló alkalmazás elég gyatra, szóval ezt a vonalat nem érdemes annyira erőltetni. Elméletileg működik a Google Assistant révén a hangalapú vezérlés is, de mi azt tapasztaltuk, hogy ezzel is akadnak problémák. A keresés hibátlan volt, tehát ha valamit belemondtunk a mikrofonba, akkor képes volt releváns találatokat kidobni a tv, de mondjuk a hangerő módosítása vagy funkciók deaktiválása már nem működött.

Egyedi külső

A TCL megadta a módját, és egy figyelemkeltő dizájnnal megtámogatott terméket tett le az asztalra a 65C825 személyében. A kávák rettenetesen vékonyak, a fém készülékház és talp elegáns, épp úgy, mint a már említett hangprojektor igényes textil borítása. Első pillantásra látszik rajta, hogy ez bizony egy felső kategóriás, drága modell, nem egy hétköznapi, átlagos darab. Az egyedi megjelenését fokozza a tetején elhelyezett kamera, amely nem csupán díszként szolgál.

Ez az egyetlen mozdulattal eltávolítható kiegészítő használható például videóhívások lebonyolításához, ami a távoktatás vagy home office során nagyon hasznos lehet. Ráadásul a kép- és hang minősége is remek, szóval ezzel egyértelműen jó irányba indult el a vállalat.

Összegzés

Mint ahogy alapvetően az egész készülékkel kapcsolatban teljesen pozitívak a benyomásaink. Az okostévé rendszert leszámítva minden kifogástalan, és ezzel a TCL bebizonyította azt, hogy akár egy kínai gyártó is tud versenyképes televíziót gyártani a felső kategóriában is. Az árán persze mindez sajnos meglátszik. A 65 inches változat 520 000 forintot kóstál, ami bárhogy nézzük nem kevés pénz, de a többi hasonló tudású és méretű készüléknél még így is olcsóbb egy hangyányit.

Forrás: ORIGO

Friss