Okoseszközök

A Microsoft befejezte az Xbox One gyártását

A Verge érdeklődése kellett ahhoz, hogy kiderüljön: a Microsoft már nem gyártja előző konzolgenerációja, az Xbox One géptípusait. Sőt, már 2021-ben sem gyártotta. Ezt az Xbox termékvonal marketingigazgatója, Cindy Walker mondta el a lapnak.

„Hogy az Xbox Series X/S gépek előállítására tudjunk koncentrálni, 2020 végén beszüntettük minden Xbox One konzol gyártását”

– fogalmazott egész pontosan.

A generáció legerősebb gépe, az Xbox One X gyártását 2020 júliusában állították le, de a gyengébb One S modellel, illetve annak optikai meghajtó nélküli változatával továbbra is ellátták a piacot. Hogy ezt is megszüntették, azt a cég nem verte nagy dobra. A nagy rivális Sony bezzeg épp a napokban közölte, hogy továbbra is gyártja előző gépét, a PlayStation 4-et, idén nagyjából egymillió darabot.

A két vállalat eltérő viselkedése nem meglepő. A kettővel ezelőtti generációban, az Xbox 360 és a PS3 idején még nagyjából döntetlenre hozták ki a konzolháborút, de a 2013-ban megjelenő PS4 és Xbox One harcában már egyértelműen az előbbi nyert. A Sony több mint 116 millió PS4-et adott el, míg a Microsoft legfeljebb feleennyi Xbox One-t, és ez is optimista becslés (hivatalos adatot a cég nem közölt, ami önmagában beszédes). Ennek okairól bővebben a mostani generáció, a PS5, illetve az Xbox Series modellek indulásakor, 2020 novemberében írtunk – nagyon felületesen összefoglalva annyi történt, hogy a Microsoft elég rosszul kezelte az Xbox One premierjét, és szerencsétlenül menedzselte a gépet az első években.

A redmondi cég azóta stratégiát váltott: már nem eladott gépekben, hanem a „videójátékok Netflixe”, a Game Pass szolgáltatás előfizetőinek számában méri a sikert. Ebben biztosan a Sony előtt jár, hiszen a pletykák szerint a japán vállalat csak idén tavasszal indít hasonló szolgáltatást. Gépeladásokban viszont az új generációban is a Sony vezet: a PS5 olyan jól fogy, hogy folyamatos hiánycikk (éppen ezért tartják még életben pótszerként a PS4-et is). Elemzői becslések szerint körülbelül 15 millió PS5 találhatott gazdára, míg a szintén jól fogyó Xbox Series gépekből nagyjából 12 millió.

Forrás: Telex

Friss