Okoseszközök

Megnézték mi történik, ha leejti valaki az új olcsó iPhone-t

Érthetően a figyelem középpontjába került a nemrég bemutatott iPhone SE, hiszen ez az az Apple-telefon, ami ha nem is olcsó, de végül is sokak számára elérhető. Legutóbb azt vizsgálták, mi történik, ha véletlenül leesik.

Amióta csak megjelent az iPhone SE idei kiadása, ráugrottak a tesztelők, hogy kiderítsék, mit rejt a belseje, mennyire könnyen javítható. Persze arra is kíváncsiak voltak, mennyire ellenálló, például, ha leejtik. Ez a vizsgálat már csak azért is érdekes, mert egy kicsit trükkös marketinggel az Apple azt mondja, hogy az iPhone SE 3 „a legkeményebb üveggel rendelkezik az okostelefonokban”. Bár eleinte sokan azt várták, hogy ez magában foglalja az iPhone 12 és 13 képernyőjén található extra Ceramic Shield védelmet, kiderült, hogy az SE 3 esetében nem ez a helyzet.

Az Allstate Protection Plane többfordulós ejtéstesztjéről többek között a 9to5 Mac készített összefoglalót. Kiderült, hogy az iPhone SE túlélt egy zuhanást 1,8 méter magasból a járdára, az arccal lefelé ejtő teszt során. Az eszközön csak kisebb kopások voltak, így az Allstate szerint hasonlónak mondható az iPhone 12-höz és az iPhone 13-hoz. Ez azért is jó eredmény, mert ugyan az iPhone SE üvege keményebb az elődeinél, de – mint említettük – nem rendelkezik ugyanazzal a Ceramic Shield előlappal, mint az iPhone 13 modellek.

A hátára ejtési teszt során az ‌iPhone SE‌ üvege megrepedt az 1,8 méteres zuhanás után. Ezt nem tapasztalták az iPhone 12-nél és 13-nál, holott ezen modellek hátulján is ugyanolyan üveg van, de lehet, hogy csak szerencsétlenül esett az új modell. Az Allstate azonban úgy véli, hogy ennek köze lehet ahhoz, hogy az iPhone 13 lapos oldalai nagyobb védelmet nyújtanak, mint az SE 3 lekerekített élei. Az ‌oldalára dobásnál az iPhone SE‌ az alumínium váz kisebb kopásával élte túl az ejtési, ebben ismét csak egyenrangú az iPhone 13-mal.

Összességében tehát elmondható, hogy a 3. generációs iPhone SE tartósabbnak tűnik, mint az előző modell, és majdnem olyan tartósnak, mint az iPhone 12 vagy iPhone 13. Azt azért vegyük figyelembe, hogy valós körülmények között mások lehetnek az eredmények, mivel egy ejtés során szerzett sérülés függ a leejtési magasságtól, a felülettől, amelyre az iPhone leesik, és persze a szögtől, amelyben a telefon földet ér. És bár az iPhone üvege a „valaha volt legkeményebb”, azért az nem árt, ha egy jó tokot veszünk hozzá.

Forrás: HVG

Friss