Connect with us
Hirdetés

Okoseszközök

Brit színészek kampányolnak az MI ellen

MI

Azt szeretnék elérni, hogy tiltsák be az MI által generált képmásuk engedély nélküli felhasználását.

Petíciót indítottak az Egyesült Királyság előadóművészei a mesterséges intelligencia (MI) szabályozásáért. Az Equity, a mintegy 47 ezer brit előadóművészt tömörítő szakszervezet szeretne nyomást gyakorolni a kormányra, hogy tiltsa be az előadóművészek mesterséges intelligencia által generált képmásának jogosulatlan felhasználását. A szakszervezet egy rövid útmutatót is közzétett, hogy az MI-projektben érintett művészek hogyan tudják megőrizni az ellenőrzést képmásuk felett.

Újra kell gondolni a szerzői jogi törvényeket

Az Equity szerint az MI megjelenése az előadóművészet terében új helyzetet teremtett azzal, hogy lehetővé teszi az előadókról készült film- és hangfelvételek, portrék teljesen új kontextusban történő feldolgozását. Ezért alaposan felül kellene vizsgálni a hatályos szerzői jogi szabályozást, figyelembe véve más joghatóságok irányelveit. Már csak azért is, mert a művésznek nincs ráhatása a felhasználás, manipuláció céljára. (Az MIT kutatói például kutatásra, mások pedig csalásra használják.)

Az Equitynek elsősorban az a problémája, hogy a törvényi kiskapuk miatt lényegében jogi eszközeik sincsenek arra, hogy megvédjék az érdekeiket, például hogy méltányos fizetést kapjanak képmásuk felhasználásáért és sokszorosításáért, vagy hogy fellépjenek ellene.

A petíció szerint jelenleg csak a hangfelvételeket védi ilyen jog. Ennek ellenére a kenyerüket a hangjukkal (vagy hangszerük hangjával) keresők 93 százaléka úgy véli, hogy az új technológiák veszélyt jelentenek az előadó-művészeti szektor foglalkoztatási lehetőségeire, derült ki az Equity petícióhoz készített felméréséből (PDF), amelyben a művészek MI-hez való viszonyát térképezték fel.

A brit művészek első körben megelégednének azzal is, ha a kormány a 2012-es pekingi szerződéshez igazítaná a szerzői jog szabályozását. Az ugyanis legalább az alapvető jogi védelmet megadja számukra, de meríthetnek más országok gyakorlataiból, akár az uniós jogból is (az EU legutóbb 2019-ben szabályozta a szerzői jogot). Végső soron azt szeretnék elérni, hogy akár a megkülönböztető jegyükként alkalmazott manírjaikat se használhassa senki az engedélyük nélkül.

Az Equity felmérése szerint a válaszadók 24 százaléka dolgozott olyan projekteken, amelyekben hangot vagy avatárt szintetizáltak, és 29 százalékuk rögzített már hangfelvételt text-to-speech rendszerekhez. A válaszadók 93 százaléka szerint tiltani kellene, hogy bármilyen előadásuk kép- és hangfelvételét, fotóját a hozzájárulásuk nélkül felhasználják MI-rendszerekben.

Nehéz meghúzni a határokat

A probléma csak látszólag egyszerű: bármilyen módon szeretnének felhasználni és manipulálni egy felvételt, fotót stb. MI-vel, azt csak a felvételen szereplő hozzájárulásával tehessék meg. De eközben az MI valóban kezdi átalakítani a művészetet, valamint az ahhoz kapcsolódó jogokat.

Hiába veszített a bíróságon idén – már sokadjára – az MI szerzői jogáért kitartóan küzdő Stephen Thaler feltaláló, közben a karaván halad. A Christie’s négy éve 432 ezer dollárért árverezte el az első képzőművészeti alkotást, amelyet öntanuló algoritmus készített (az előzetes becsérték 7-10 ezer euró volt). Három éve MI-vel készítettek egy „Picasso-képet” a festő vázlatai alapján.

De olyan beavatkozás is történt, amitől a brit művészek félnek, ráadásul a világ bámuló szeme előtt. Val Kilmer, aki gégerákja miatt 2014-ben részlegesen elveszítette hangját, a nemrég bemutatott Top Gun: Maverick című filmben saját, betegsége előtti hangján szólalhatott meg, mert azt Sonantic nevű cég gépi tanulási algoritmusokkal legenerálta azt több órányi régebbi felvételből.

Ezek még akár pozitív kísérletek is lehetnek. De a másik oldalon ott van az a probléma, hogy a rajongók népes tábora hamarosan azzal szembesül: bálványainak voltaképpen egyre kevesebb köze van azokhoz a produkciókhoz, melyeket a nevükkel adnak el. A neves MI-kutató, Andrew Ng szerint az MI-alapú eszközök a technológiát birtokló stúdiók kezébe adnak minden hatalmat. Ezért fontos lenne kijelölni olyan jogi és etikai határokat, melyek az előadók felé billentik a mérleget. Ez az ember és gép kreatívabb együttműködését is segítheti.

Forrás: BitPort

Okoseszközök

Megérkeztek a Yettel HiperNet optikai internetcsomagok

A Yettel újabb jelentős lépést tesz a konvergens szolgáltatóvá válás útján: elindítja vezetékes optikai internet szolgáltatását, amely hatékonyan egészíti ki a meglévő, mobilhálózatra épülő OtthonNet ajánlatát. A két technológia együtt a magyar háztartások több mint 90 százaléka számára teszi elérhetővé a szélessávú internetszolgáltatást, lehetővé téve, hogy az ügyfelek az igényeiknek leginkább megfelelő megoldást válasszák.

Mobilfókuszú szolgáltatóként a Yettel az elmúlt években az 5G-alapú OtthonNet szolgáltatásával bizonyította, hogy a vezeték nélküli technológia is képes a vezetékes internethez mérhető, akár gigabites sebességű megoldásokat nyújtani. Ugyanakkor a különböző műszaki megoldások eltérő felhasználási szokásokhoz és igényekhez illeszkednek, és a mobilalapú, illetve a vezetékes internet egyaránt sajátos előnyöket kínál. Az ügyféligények teljes körű kiszolgálásának leghatékonyabb módja a két megoldás együttes biztosítása.

A Yettel a vezetékes net területen a Yettel HiperNet szolgáltatással lép piacra, amely optikai hálózaton akár gigabites sebességet kínál. A HiperNet csomag része a jelenleg legkorszerűbb WiFi 7 router, amely a korábbi WiFi szabványokhoz képest nagyobb sebességet, stabilabb kapcsolatot és jobb teljesítményt biztosít akkor is, ha egyszerre több eszköz csatlakozik a hálózathoz (laptop, telefon, biztonsági kamera, tablet, okostévé stb.). A Yettel alkalmazás-alapú törekvéseihez igazodva a szolgáltatás legkényelmesebben a Yettel alkalmazásban rendelhető meg, ahol az ügyfelek néhány lépésben, teljesen digitális folyamat során juthatnak a szolgáltatáshoz, emellett a Yettel országos üzlethálózatának bármely kirendeltségén kezdeményezhető a megrendelés. A HiperNet két különböző sebességű csomagban érhető el, és az előfizetés beépíthető a Yettel Full kedvezményprogramba is, amellyel az ügyfelek több Yettel szolgáltatás használata esetén jelentős kedvezményben részesülhetnek.

„Ez a lépés egyértelműen mutatja a Yettel átalakulását: a hagyományos mobil távközlési szolgáltatóból olyan digitális szolgáltatóvá válunk, amely többféle technológia kínálatával rugalmasan alkalmazkodik az ügyféligényekhez. Hisszük, hogy nincs egy, minden helyzetre tökéletes megoldás, ezért kínálunk alternatívát, és célunk, hogy a Yettel valódi, jövőálló digitális partnerré váljon az ügyfelek számára”

– mondta Igor Prerovsky, a Yettel Magyarország vezérigazgatója. 

Egy cég, két technológia az eltérő igényekre 

A vezetékes és a mobilalapú otthoni internet-technológiák különböző felhasználói igényeket szolgálnak ki: míg az 5G-alapú OtthonNet legfontosabb előnye a gyors, azonnali beüzemelés szerelési munkák nélkül, valamint az országon belüli hordozhatóság (akár nyaralóba), addig a HiperNet vezetékes optikai kapcsolata egyenletesebb sávszélességet és alacsonyabb késleltetést biztosít, ami például ideálissá teszi online játékokhoz vagy olyan háztartások számára, ahol egyszerre több eszközön történik intenzív adatforgalom. Az új otthoni internetre váltó ügyfelek számára a Yettel személyre szabott támogatást nyújt, hogy az igényeik és felhasználási szokásaik alapján megtalálják az ideális szolgáltatást.

További információ: www.yettel.hu/otthoni-internet


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Már a mobilodról is irányíthatod a teljes kertedet!

okosotthon okoskert
képek: Magnific

Az okosotthonok ma már a kertekre is kiterjednek – automatizálva az öntözéstől kezdve a világításon át a kültéri medencéig vagy jacuzziig. Az intelligens megoldások egyszerűbbé és környezetbarátabbá teszik a kertgondozást, emellett kényelmi szempontból is jelentős előrelépést jelentenek.

Irányítsd appal az öntözést!

Az öntözés automatizálása az egyik legnépszerűbb funkció, amikor a kültéri okosításról van szó, hiszen ez az a terület, ahol a legtöbb manuális munkát takaríthatod meg. Nem mindegy azonban, hogyan állsz neki a rendszer kiépítésének. Sokan beleesnek abba a hibába, hogy minden egyes eszközhöz – legyen az a kerti világítás, a kapunyitó vagy éppen az öntözőrendszer – külön-külön applikációt telepítenek a telefonjukra. Ez hamar digitális káoszhoz vezet, és éppen a technológia fő előnyét, az egyszerűséget öli meg.

A valódi kényelmet az integrált platformok hozzák el, ahol egyetlen egységesített felületen láthatod és kezelheted az összes kerti funkciót. Ha központi applikációt használsz több különálló szoftver helyett, elkerülheted a programok közötti folyamatos ugrálást, és sokkal átláthatóbbá válik a vezérlés. Egy ilyen rendszerben az eszközök képesek egymással kommunikálni: például a locsolórendszer csak akkor lép működésbe, ha a robotfűnyíró már dokkolt, vagy a kerti lámpák fényereje automatikusan csökken, amikor az öntözés megkezdődik. A központosított irányítás a kényelmen túl az eszközök közötti szinergia és a könnyű kezelhetőség záloga is. Bár az egy ponton összefutó folyamatok miatt érdemes stabil, professzionális hálózati hátteret kiépíteni, a beállítások finomhangolása és a frissítések így sokkal gyorsabbak, mintha különálló megoldásokkal bajlódnál.

kerti lámpák okos kertben

Egyszerűsíti a relaxációt

A manapság egyre népszerűbb kinti szaunák és jacuzzik vezérlése is nagyságrendekkel egyszerűbbé válik, ha egy alkalmazáson keresztül történik. A megfelelő biztonsági rendszerekkel (például a szabványok által előírt szauna-ajtóérzékelőkkel) kiegészítve akár már a munkahelyedről is elindíthatod a szauna vagy a kültéri masszázsmedence felfűtését, így mire hazaérsz, a rendszer már az üzemi hőmérsékleten vár. A hőfok mellett a szivattyúk intenzitását és a fényeket is kényelmesen vezérelheted a telefonodról.

Hogyan tisztítsd a rendszereket?

A medencék vizének tisztántartása sokáig a kerttulajdonosok egyik legnagyobb kihívása volt: folyamatosan méréseket kellett végezni, illetve manuálisan kellett vegyszerezni. A digitális technológiák azonban itt is előrelépést hoztak, hiszen az automatikus öntisztítás és a szenzoros felügyelet drasztikusan lecsökkenti a felhasználói beavatkozás igényét.

A precíziós digitális szenzorok a nap 24 órájában figyelik a pH-szintet és az ORP-értéket (redoxpotenciált), utóbbiból tűpontosan következtetve a fertőtlenítőszerek hatékonyságára, miközben az adatokat valós időben továbbítják a központi egységnek. Ha a rendszer bármilyen eltérést észlel az optimálistól, az automatizált vegyszeradagolók pontosan annyi hatóanyagot engednek a vízbe, amennyi az egyensúly helyreállításához szükséges. A modern rendszerek gyakran egészítik ki a vegyszeres kezelést UV-C fertőtlenítéssel vagy ózongenerátorokkal is, amelyek hatékonyan semlegesítik a kórokozókat, és jelentősen csökkentik a szükséges klór vagy bróm mennyiségét. Ezzel együtt bár az intelligens felügyelet drasztikusan lecsökkenti a teendőket, a maximális higiénia érdekében a rendszeres manuális ellenőrzés és a szűrők tisztítása továbbra is elengedhetetlen.

Segít az energiatakarékosságban is

Az okos megoldások bevezetése hosszú távon jelentős megtakarítást eredményezhet. A digitális felügyelettel elkerülhető a felesleges pazarlás, legyen szó vízről vagy elektromos áramról – az intelligens algoritmusok képesek arra, hogy a rendszereket mindig a legmagasabb hatékonysági fokon üzemeltessék.

A távvezérlés és az automatizáció az alábbi területeken eredményez mérhető költségmegtakarítást:

  • Intelligens öntözési ciklusok: A talajnedvesség-érzékelők és az online időjárás-előrejelzések alapján a rendszer csak akkor locsol, ha szükséges. Ha eső várható, az automatika törli az ütemezést, amivel rengeteg vizet takaríthatsz meg.
  • Ütemezett fűtés és keringetés: A nagy teljesítményű gépészeti elemek üzemideje okosan összehangolható. A keringetést végző szivattyúk a víz tisztaságához szükséges minimális ciklusokban futnak, míg a medencefűtés – a víz nagy hőtehetetlenségét figyelembe véve – a leginkább költséghatékony időszakokra (például a napelemes termelési csúcsokra vagy a magasabb nappali hőmérsékletre) ütemezhető, elkerülve a felesleges áramfogyasztást.
  • Okos világításkezelés: A fényérzékelőkkel és mozgásérzékelőkkel kombinált LED-rendszerek csak sötétedés után, és csak azokon a területeken világítanak, ahol éppen tartózkodsz, minimalizálva az üzemidőt.
  • Precíz vegyszerhasználat: Az automatizált adagolás révén nem használsz el több ápolószert a szükségesnél, ami nemcsak a kiadásaidat csökkenti, hanem a környezeti terhelést is mérsékli.

Az ilyen szintű kontroll révén a fenntartási költségek jelentősen mérsékelhetők, miközben a kerti gépészet élettartama is meghosszabbodik az optimalizált terhelésnek köszönhetően.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Okoseszközök

Így alakul a jövő: hét éves a Galaxy kihajtható innovációja

Amikor a Samsung Electronics 2019-ben bemutatta az eredeti Galaxy Foldot, nem csupán egy új okostelefont hozott létre. A vállalat a mobilélmények teljesen új kategóriáját alkotta meg. A képernyő összecsukásával és a hagyományos tervezési elvek elhagyásával a Samsung az egész iparágat arra inspirálta, hogy újragondolják, mire is képes egy mobilkészülék.

Mára ez az innovatív szemlélet gazdag örökséggé érett, amely egy teljes szegmenst meghatározó technológiákat foglal magába. A 2019 óta eltelt években világszerte felhasználók milliói számára nyert új értelmet a kapcsolattartás, a munka és az önkifejezés.

Folyamatos fejlesztések, évről évre

A különleges koncepciótól a széles körben elterjedt termékig vezető út évről évre kitartó innovációt igényelt. Az első bemutatkozást követően a Samsung gyorsan kibővítette kihajthatókészülékeinek kínálatát a Galaxy Z Flip sorozat bevezetésével, amely a nosztalgikus, zsebben hordozható, kagylós kialakítást hozta vissza a modern hétköznapokba. Minden egyes következő generáció tovább feszegette a technológia határait:

  • Tartósság: Az olyan mérföldkőnek számító műszaki fejlesztések, mint az Ultra Thin Glass (UTG), felváltották a kezdeti polimer alapú kijelzőket, így prémium minőséget és felhasználói élményt nyújtottak, miközben jelentősen megnövelték a készülékek élettartamát.
  • Ellenálló a mindennapokban: A Samsung bevezette az IPX8 vízállóságot a kihajtható készülékekbe, bizonyítva, hogy a különleges kialakítás nem jelenti a mindennapi tartósság feláldozását.
  • Forma és a funkció találkozása: A fejlesztések csúcspontja a Flex zsanér lett, egy olyan mérnöki remekmű, amely a készülékeket vékonyabbá, elegánsabbá és ergonomikusabbá tette, mint valaha.

A kihajtható innováció új fejezete

Ami 2019-ben merész kísérletként indult, az mára egy teljesen új, kihajtható eszközökből álló szektorrá bővült. A fejlődés azonban még korántsem ért véget. A Samsung mélyen elkötelezett az innovációk megosztása és új, egyedülálló formatervek létrehozása mellett, így a vállalat a jövőbe tekint.

2026 nyarán egyre izgatottabb várakozás előzi meg a következő generációs Galaxy újítások bemutatását. A Samsung hagyományaihoz hűen továbbra is a kihajtható technológia és a formavilág újabb szintjének megalkotásán dolgozik – ahogyan azt az elmúlt hét évben is tette.

A kihajtható készülékekről és a vállalat legújabb bejelentéseiről további információ a www.samsung.com/hu/news/ weboldalon érhető el.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss