Okoseszközök

Na erre a mobilra biztosan nem kell vigyázni

A mobilgyártók már régóta felfedezték, hogy van egy olyan széles vásárlói réteg, amely egy okostelefontól azt várja, hogy az minden körülmények között működőképes maradjon.

Tehát hogy esőben, tomboló hóviharban, sárban is lehessen használni, ne menjen tönkre attól, ha vízbe pottyan, ha leesik a földre, és akkor se legyen gond, ha egy napon keresztül nem jut hálózati áramforrás közelébe.

Ők azok, akik jellemzően terepen dolgoznak, tevékenykednek, tehát például katonák, rendőrök, építőmunkások, mérnökök, karbantartók, hegyimentők, hegymászók, vagy csak szeretnek meredek helyeken kirándulni. Az ő igényeik kielégítése érdekében hozták létre a munkamobilokat vagy más néven strapamobilokat. Közöttük az egyik legnagyobb névnek számít a brit székhelyű Cat, amely cég a közelmúltban egy új termékkel lépett színre.

Ez a Cat S53, amely a vállalat állítása szerint előrelépést jelent számos téren az elődökhöz képest, mi pedig megnéztük, hogy mindebből mi igaz. 

Katonai keménység

Az már első pillantásra, azonnal látszik, hogy ez esetben nem egy szuperszexi, ultramenő dizájntelefonról van szó. A Cat S53 ugyanis a megszokottnál lényegesen drabálisabb, a vastagsága például másfél centi, ami duplája a jelenlegi legvékonyabb riválisainak. A súlya pedig 310 gramm, úgy, hogy a mai átlag 180-200 gramm körül alakul. De ez persze nem véletlen, hiszen arra találták ki, hogy ellenálljon a külső behatásoknak, ezért speciális burkolattal látták el. Megkapta az IP69 és Mil-Spec 810H minősítéseket, ami azt bizonyítja, hogy átment az amerikai hadsereg által kidolgozott speciális teszteken. Ez pedig azt jelenti, hogy túléli, ha betonra vagy acéllemezre ejtik majdnem két méter magasról, víz alatt is használható, a por, a sós köd, a pára, a hőség és a fagy sem árthat neki. 

Mi is számos különféle módon megkínoztuk, és semmi bántódása nem esett. Amibe egy átlagos telefon már rég belehalt, az a Cat S53-nak meg sem kottyant. Egy szabványos USB-C porton keresztül tölthető, amelyet azonban egy zárható ajtó mögé dugtak. Az pedig kifejezetten tetszett, hogy az orrára építettek egy nagy teljesítményű LED-et, így akár hagyományos elemlámpaként is bevethető. Itt kell megemlíteni azt is, hogy az átlagosnál lényegesen nagyobb kapacitású akkumulátorral szerelték fel. Az 5500 mAh-s telep által produkált üzemidő így kiemelkedő, és ennek köszönhetően a mobil a használattól függően 17-19 órán keresztül kibírja töltés nélkül. 

Visszafogott képernyő és teljesítmény

A mai trendekkel szembemenve a Cat továbbra sem hajlandó OLED-képernyőt alkalmazni, helyette maradtak az elavultabb, kevésbé jó képminőséget produkáló LED LCD technológiánál. Lehet, hogy ennek hátterében az áll, hogy ez az eljárás jobban tolerálja a külső behatásokat, tehát például a hőingadozást. Mindenesetre az tény, hogy emiatt a színek nem annyira átütőek, magukkal ragadóak. Ráadásul a felbontás messze van a kiválótól, hiszen a 6,5 colos képernyő 720 x 1600 képpont megjelenítésére képes, ami 270 ppi pixelsűrűséget jelent, ez pedig ma már minden, csak nem jó eredmény. Azt nem mondanánk, hogy pixeles a kép, de az tény, hogy lehetne tömörebb, élesebb a képi világ. A mozgásmegjelenítés során hibákat nem tapasztaltunk, de a képfrissítési ráta 60 Hz, ami miatt a lapozás, görgetés nem annyira sima, mint azoknál a modelleknél, amelyek már 120 Hz-et tudnak. Tehát a kép minőség terén messze van az első vonaltól, de tény, hogy ez minden mai, hasonló jellegű munkatelefonról elmondható. Mint ahogyan az is, hogy messze nem számítanak erős telefonoknak.

A Cat S53 sem lóg ki a sorból, hiszen egy viszonylag régi, elavult Snapdragon 480 processzor került bele, 6 GB RAM társaságában. Ez arra elég, hogy a weboldalakat, chat és levelező alkalmazásokat, navigációs appokat gond nélkül betöltse, de a legjobb 3D-grafikás játékokhoz vagy ultranagy felbontású médiaállományokhoz bizony kevés.

ITT VISZONT MUSZÁJ KIEMELNI AZT IS, HOGY A TERMÉK RENDELKEZIK JÓ NÉHÁNY ELŐRE, GYÁRILAG TELEPÍTETT FONTOS MUNKASZOFTVERREL.

Ezek között megtalálhatóak a navigációs, átváltásra szolgáló, szerszám kiválasztását segítő vagy különféle analitikai applikációk is. Ez nagyon szimpatikus húzás a gyártótól, hiszen itt olyan programok is megtalálhatóak, amelyekre egyébként lehet, hogy nem is nagyon gondolna az ember. 

Kamerák és vélemény

A 48 megapixeles, f/1.8 rekeszértékű elsődleges kamerája papíron jónak tűnik, azonban amikor kipróbáltuk, akkor csalódást okozott. A színek még ideális körülmények mellett sem kifejezetten szépek, a kevés fényt pedig nagyon rosszul tolerálja, mert ilyenkor kicsit zajos, elmosódott lehet a végeredmény. De hát be kell látni, hogy ezt az eszközt nem az instagrammereknek szánták, a munkavégzéshez, például a plomba vagy egy jármű lefotózásához ez is bőven elég lehet. Ellátták még egy 2 megapixeles makró kamerával is, azonban ez teljesen felesleges volt, hiszen ezzel a kamerával még tökéletes fényviszonyok mellett is sokszor borzasztó fotók születnek.

A 195 000 FORINTOS ÁRA MEGFELELŐNEK TŰNIK ÉRTE, TÚLÁRAZOTTNAK NEM MONDANÁNK, DE AZT SEM, HOGY ENNYIÉRT ISTENI VÉTEL LENNE.

A Cat S53-nak megvannak a maga hibái, de tény, hogy arra, amire kitalálták, szerintünk tökéletesen alkalmas.

Forrás: ORIGO

Friss