Okoseszközök

A tévé továbbra is stabil társ a háztartásokban

A tévénézési szokások generációról generációra változnak, de a televíziók helye egyelőre megingathatatlannak tűnik a háztartásokban – derül ki a Samsung reprezentatív felméréséből.

Azonban egyre bővül azon szituációk és tevékenységek köre, ahogyan és amikor bekapcsoljuk a készüléket.

A televízió jelentőségének visszaszorulását sokan pedzegették az elmúlt években, évtizedben. Noha az, hogy hogyan fogyasztunk mozgóképes tartalmat, már nem csak generációról generációra, hanem szinte évről évre változik, mégsem tűnik úgy, hogy a tévékészülékek a közeljövőben eltűnnének az otthonokból. A Samsung kutatása rámutat, hogy a TV a magyar háztartások legnépszerűbb elektronikai eszköze, a megkérdezettek 95%-a rendelkezik otthon televízióval, ráadásul a válaszadók 65%-a okostévé-tulajdonos is.

A nappaliban, a konyhában, de munka közben is velünk van a tévé

A megkérdezettek beszámoltak kevésbé szokványos életterekről, ahol tévével rendelkeznek: 4% a fürdőszobában, és 2-2-2% a kertben, teraszon, illetve pincében, műhelyben vagy garázsban használja legalább havonta kétszer a készüléket. Televíziót leginkább a nappaliban (64%) és a hálószobában (64%) találunk, bár előfordul minden tizedik tulajdonosnál a gyerekszobában és a konyhában is. A különféle helyiségekben a legkülönbözőbb igényekhez alkalmazkodik például a The Frame is, hiszen ez a Samsung tévé kikapcsolt állapotában is izgalmas funkciókkal bír. A használaton kívül a felhasználó saját fotóit vagy világhírű galériák műalkotásait jelenítheti meg a képernyőn.

A megkérdezettek 6%-a dolgozószobában vagy a dolgozósarokban is tart egy készüléket. Ez nemcsak a kikapcsolódásban, hanem az otthoni munkavégzésben is hasznos lehet. A home office egyre gyakoribb lehetőség, a Remote Access, távoli elérés funkcióval elérhető a távoli számítógép, a képernyője tükrözhető, így a felhasználók a TV-készülékükön dolgozhatnak akár Word, Excel vagy PowerPoint dokumentumokon is.

Az idősebbek többet tévéznek, de a fiatalok több funkciót használnak

Azok többsége, akiknek van otthon televíziója, naponta többször is bekapcsolja a készüléket vagy leül elé (52%), naponta legalább egyszer tízből nyolcan használják az eszközt. A nők 56%-a, míg a férfiak 48%-a egy nap többször is bekapcsolja a tévét, az 50-65 évesek 57%-a napjában többször is a távirányítóért nyúl. Bár elterjedt nézet, hogy a televíziózás a fiatalok körében már kevésbé népszerű tevékenység, a megkérdezett 18-34 éves korosztály háztartásainak 92%-ában is ott van a tévé, ezzel alig maradnak el az 50-65 év közöttiektől (98%) – az viszont, hogy mire használják, már eltérő lehet.

A legtöbben még mindig a klasszikus, lineáris adást nézik, de jelentős arányban számoltak be a felhasználók streaming szolgáltatások használatáról vagy applikáción keresztüli egyéb internetes tartalom megtekintéséről is. Itt azonban már láthatóvá válik a generációs különbség: applikáción keresztüli streaming szolgáltatásokat a fiatalabbak (18-34 éves korosztály) 47%-a, az idősebbeknek (50-65 éves korosztály) viszont csak 25%-a használ. Ezt a fajta kikapcsolódást teheti még élvezetesebbé a Samsung Smart Hub platform, amely rendszerezi a rendelkezésre álló lehetőségeket a videó-, film-, illetve sorozatnézésre, zenehallgatásra vagy képmegosztásra szolgáló applikációktól kezdve, a set-top-boxon át a klasszikus médialejátszóig.

A tévékészüléken végzett tevékenységeket vizsgálva az látszik, hogy lépést tartva a technológiai fejlődéssel a tévé szerepe nem csökken, hanem aktualizálódik, és az okostévék elterjedésével pedig számos izgalmas lehetőséggel bővül még az, amire a televíziókat használhatjuk a jelenben és a jövőben.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss