Okoseszközök

Kutatás: a közösségi média böngészése több órát vesz el az alvásból

Naponta három és fél órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt egy felmérés szerint az amerikai válaszadók, gyakran az alvás rovására.

A rossz alvásban sok tényező játszhat szerepet, azonban a probléma széles körű: a Huawei és az Ipsos tavalyi kutatása szerint a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta. Idén március 15-én tartják az Alvás világnapját, hogy felhívják a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarok okozta problémákra és a megoldásukra. Ez utóbbihoz a viselhető okoseszközök alvásfigyelő funkciója nagy segítséget nyújthat, amelyek a részletes elemzés mellett javaslatokat is adhatnak a minőségi alváshoz.

Az Alvás Világszervezete (World Sleep Society) 2008 óta minden évben a tavaszi napéjegyenlőség előtti pénteken rendezi meg az Alvás világnapját, hogy felhívja a figyelmet az alvás fontosságára, az alvászavarokra és az egészséges alvás pozitív hatásaira. A szervezet szerint az alvás legalább olyan fontos az egészséges élethez, mint a táplálkozás és a testmozgás. A megfelelő alvás támogatja az emlékezetet és a tanulást, erősíti az immunrendszert, és a test energiaszintjének fenntartását. Ennek ellenére sokan nem alszanak eleget vagy jól, ami káros hatással van az egészségükre és a teljesítményükre.

A Huawei és az Ipsos tavalyi, nyolc európai országban végzett kutatása szerint éppen az alvás okozza a vezető egészségügyi problémát a válaszadók körében: a megkérdezettek 35 százaléka szenved alvási nehézséggel, és ugyanennyien szeretnének változtatni rajta2.

Három és fél óra közösségi-média használat alvás előtt

Sok tényező játszhat szerepet abban, hogy miért nem alszunk jól, ezek közül az egyik leggyakoribb az intenzív közösségimédia-használat. Egy tavalyi felmérés szerint az amerikai felnőttek naponta 3,5 órát töltenek közösségi média-oldalakon lefekvés előtt, vagy sok esetben alvás helyett, a túlnyomó többség a YouTube-on (73,8 százalék) és a Facebook-on (72 százalék) szörfözik. A helyzetet súlyosbítja, hogy sokan épp ezektől remélnek megoldást, holott a kutatások szerint az elektronikai eszközök által kibocsátott kék fény stimulálja az agyat, és gátolhatja az alvási ciklusban fontos szerepet játszó melatonin nevű hormon természetes esti termelését.

Az okosórák segíthetnek jobban odafigyelni az alvásra

Az alvásmonitorozásban nagy segítséget nyújthatnak a viselhető okoseszközök, amelyek alvásfigyelő funkciója széles körben elterjedt, ám sokan még mindig nem ismerik ezt a lehetőséget kellő mértékben. A Huawei fentebb idézett felmérése szerint a válaszadók átlagosan csak két és fél okosóra-funkciót tudtak megnevezni, és ezek között ritkán szerepel az alvásfigyelés. Holott az okosórát használók pozitív hatásról számolnak be: a megkérdezettek jóval több mint fele, 61 százaléka használja az alvásfigyelő funkciót, és a válaszadók 39 százaléka állította azt, hogy eszközük hatására jobban figyelnek alvásukra.

Számos okosóra már fejlett alvásmonitorozó funkciókkal rendelkezik, amelyek minőségi szempontok alapján is értékelik az alvást. Például, megmutatják, hogy mennyi időt töltöttünk mélyalvással, ami kulcsfontosságú lehet a kimerültség leküzdésében, az energiaszintünk és a hangulatunk kiegyensúlyozásában. Az alváselemzés során az eszköz jelzi az éber alvást, az ébredések gyakoriságát, és akár a légzés minőségét is figyelemmel kíséri. Ezenkívül léteznek olyan okosórák, például a HUAWEI WATCH GT 4, amelyek képesek figyelni az alvás közbeni légzéskimaradást. Az okosórák emellett a mért adatokból trendeket állítanak fel és javaslatokat nyújthatnak a felhasználók alvásminőségének javítására.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss