Okoseszközök

Prémium eszpresszógépek – 3D-tervezéssel

A 3D-modellezés előnyeit nemcsak az olyan innovatív iparágakban hasznosítják, mint a repülőgépipar vagy az orvostechnológia, hanem a hétköznapi tárgyak tervezésénél is egyre elterjedtebbé válik. Ezért várható, hogy a virtuális valóság eszközét egyaránt felvonultató technológia piaca megháromszorozódik a következő nyolc évben.

Ezt az utat választotta, és növelte mintegy 30 százalékkal a termelékenységét az egyik legismertebb kávégépgyártó. Az Olympia Express közel egy évszázada tervez és gyárt kiemelkedő precizitással robusztus, megbízható és hosszú élettartamú eszpresszógépeket. Ezzel a saját piacán a világelső helyet tudhatja magáénak, a kávéimádók körében legendásnak számító Cremina eszpresszógépek pedig számos retró reklámból visszaköszönnek.

A svájci székhelyű Olympia Express a korábbi 2D-tervezést váltotta 3D-modellezésre, amellyel felgyorsították a tervezési folyamatot, és mérsékelték a fizikai prototípusok számát, ezáltal összességében a fejlesztéshez szükséges erőforrásokat a felére tudták csökkenteni.

A felszabaduló kapacitást a vállalat a fejlesztésre fordította. A digitális modelleket és az általuk elérhetővé vált adatokat felhasználva egy új termékkategóriát hoztak létre: kifejlesztették a Mina névre keresztelt, új, hordozható eszpresszógépet, amibe csak forró vizet és friss kávéőrleményt kell adagolni a kávé elkészítéséhez.

Az Olympia Express mérnökei ugyanakkor gyakran akár 50 éves eszpresszógépeket is szervizelnek. A Siemens szoftvereknek köszönhetően most ez is egyszerűbbé vált: az elkészített digitális dokumentációk segítségével könnyebb lett meghatározni, milyen pótalkatrészekre van szükség, és hogyan kell azokat kicserélni.

Az örökségét és az innovációt ötvözve így tud a vállalat továbbra is kicsit az örökkévalóságnak tervezni: az olasz kávézók színvonalas kávéminőségét biztosítják egy olyan eszpresszógépet használva, ami akár több emberöltőn át is szolgálja tulajdonosait, és éppen olyan gondos tervezéssel, valamint minőségi alapanyagok felhasználásával készül, mint a professzionális kávéházi felszerelések, azonban méretüket és költségeiket tekintve csupán töredéke azoknak.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Okoseszközök

Javíthatatlan a Google Pixel Watch 3 okosóra

Az okosórák mindig is a legkevésbé javítható modern kütyük közé tartoztak, a borzasztó hagyományát folytatva pedig a Google most tisztázta, hogy el lehet felejteni a napokban bejelentett Pixel Watch 3 rendbe hozását.

Ez a szokásosnál relevánsabb hír a hazai vevők számára, hiszen a termék hivatalos forgalmazás keretében itthon is elérhető lesz, a 41 mm-es változata 154 990 forintos, míg a 45 mm-es kiadása 174 990 forintért rendelhető elő.

A teljes javíthatatlanság miatt ha probléma van a termékkel, akkor a legjobb esetben a garanciában való teljes cseréje jöhet szóba. Amennyiben a jótállási időn túl megy tönkre a Pixel Watch 3, vagy nem rendeltetésszerű használat miatt bekövetkezett sérülés okozza a halálát, akkor nem tudnak mit tenni a tulajdonosaik, kénytelenek lesznek új okosórát vásárolni.

Ebből fakadóan az akkucsere is ki van zárva, így pár évnél tovább még a legnagyobb óvatosság mellett sem lehet majd üzemben tartani a drága terméket. Ha másért, akkor az akku elöregedése miatt válik majd elektronikai hulladékká a teljes eszköz.

A Google csak annyit volt hajlandó kezdeni a helyzettel, hogy az opcionális Preferred Care ajánlatával élők képesek a véletlenül tönkretett vagy garanciális időn túl meghibásodott óráikat is kicseréltetni. Viszont ez a biztosítás nem érhető el Magyarországon, puszta érdekességként az USA-ban olyan 17 ezer forintnak megfelelő 49 dollárba kerül.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Forrás: Origo


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Okoseszközök

A Dreame legmodernebb robotporszívója érkezik a magyar piacra

Nem hagyja ki a sarkokat és munka után saját magát is kitisztítja a világ első bionikus robotkaros technológiával ellátott robotporszívója.

A Dreame Technology, az intelligens takarítási iparág globális vezetőjének legújabb, X40 Ultra típusú porszívója augusztus 21-től már a magyar vásárlók számára is elérhető.

A Dreame kutatásai szerint a felhasználók olyan robotporszívót szeretnének, amely alaposan megtisztítja a sarkokat és a széleket, minimális utótisztítást igényel és intelligens technológiát használ otthonaik pontos feltérképezésére. A Dreame X40 Ultra újradefiniálja a tiszta életet, a világ első bionikus robotkar technológiájával rendelkezik, oldalkeféje akár 10 mm-re is felemelkedik és kinyúlik, hogy elérje a sarkokat és az íves bútorokat is. A Dreame MopExtend™ RoboSwing technológiájának köszönhetően az X40 Ultra 4cm-es felmosóhosszabbítójával eltávolítja a rejtett törmeléket az alacsony bútorok alatt is. A teljesen automatizált tisztítóállomás, a gubancolódás-gátló kefe és az intelligens feltérképező technológia révén még soha nem volt ilyen egyszerű a takarítás, és mindez gombnyomásra történik.

Precíziós és intelligens térképezés

A Dreame X40 Ultra négyszintű térképezéssel rendelkezik, így rendkívül hatékony tisztítási útvonalakat hoz létre rendezett sorokban vagy meghatározott területeken a célzott foltok tisztításához. A beépített RGB kamera és a 3D strukturált világítás segítségével az X40 Ultra 120 fajta tárgyat azonosít és kerül ki, legyen az kicsi vagy nagy. Nagy terekben és a szűk sarkokban is hatékonyan takarít, ezzel biztosítva otthona tisztaságát.

Érintés nélküli tisztítás

 A 12 000 Pa-os robot gondosan elhelyezett szívófejei védik a szőnyegeket, könnyedén elvágják a felszívott hajat és állatszőrt, majd ezeket a gép eltávolítja a kefékről és a porzsákba helyezi.  Az X40 Ultra egyedülálló, öntisztító bázisállomással rendelkezik, dokkolásnál automatikusan kiüríti belső szemeteskukáját a bázisállomásba, a 3,2 literes porzsákot pedig csak 75 naponta kell kiüríteni. Miközben a robotporszívó a porzsák kiürítésével van elfoglalva, a bázisállomás intelligens tisztítóoldat-rendszere tökéletes víz-oldat arányt biztosít a makulátlan tisztításhoz a következő alkalommal.

A Dreame X40 Ultra robotporszívó az Euronics áruházakban már megvásárolható.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Okoseszközök

Az LG a berlini IFA-n mutatja be új Therma V™ R290 Monobloc hőszivattyúit

Az LG Electornics a berlini IFA kiállításon, 2024. szeptember 6-10. között mutatja be a Therma V™ R290 Monobloc levegő-víz hőszivattyú-termékcsaládjának 7 és 9 kW teljesítményű, új tagjait.

A nagyobb kapacitású (12, 14 és 16 kW) készülékek tavalyi, szintén az IFA-n történt sikeres debütálását követően az új Therma V modellek továbbfejlesztett kompresszorral, illetve még kifinomultabb, a környezetbe harmonikusan illeszkedő formatervvel érkeznek.

A közel nulla energiaigényű épületekre (Nearly-Zero Energy Buildings; NZEB) vonatkozó szabványok Európa-szerte történő kötelező bevezetése nyomán egyre népszerűbb megoldásnak számítanak a levegő-víz hőszivattyúk, hiszen egyrészt segítenek hozzájárulni a karbonkibocsátás csökkentéséhez, másrészt hozzájárulnak az energiaellátás körüli bizonytalanságok kezeléséhez. Az új építésű ingatlanokhoz a közepes és kis kapacitású modellek jobban illeszkednek, ezért az LG új 7 és 9 kW-os készülékei ideálisak az európai piac számára. Mindemellett az LG Frankfurtban egy olyan kutató-fejlesztő laboratóriumot hoz létre, amely kifejezetten az Európa eltérő lokális klímaviszonyaira szabott, nagy hatékonyságú HVAC (vagyis fűtő, szellőztető és légkondicionáló) megoldások fejlesztését végzi.

Rendkívül hatékony működés

Az egyre szigorodó F-gáz-előírásokkal és azokkal az európai célkitűzésekkel összhangban, amelyek a hagyományos kazánokat levegő-víz hőszivattyúkkal váltanák le, az LG Therma V R290 Monobloc készülékekben R290 hűtőközeget használ. Ez a természetes eredetű gáz (propán) csupán 3-as GWP-értékkel (globális felmelegedési potenciál) bír, ami a fűtőberendezésekben általánosan alkalmazott hűtőközegek GWP-értékénél jóval alacsonyabb. Az LG megoldásai A+++ energetikai osztályba tartoznak, széndioxid-kibocsátásuk pedig akár 79 százalékkal kisebb lehet, mint egy hagyományos kazáné – ez annak köszönhető, hogy a levegő hőenergiáját hasznosítják. A Therma V-re való átállással jelentősen javítható a háztartások energiahatékonysága.

A legújabb Therma V levegő-víz hőszivattyúkat továbbfejlesztett kompresszorral szerelték fel annak érdekében, hogy még magasabb szintű energiahatékonyságot és teljesítményt érjen el, hidegebb időjárási körülmények között is. A kompressziós nyomás csökkentésével még stabilabb működést és még kisebb energiafogyasztást sikerült elérni, miközben a rendszer még -15 Celsius fokos külső hőmérséklet esetén is képes akár 75 fokos vizet előállítani.

A teljesen új kompresszornak köszönhetően mindkét modellt rendkívül csendes működés jellemzi: a 7 kW-os 49 dB(A), a 9 kW-os 50 dB(A) zajkibocsátással üzemel. Az LG átmenőtengelyes megoldása nagyobb stabilitást és kisebb súrlódást eredményez, ami a zaj és a rezgés minimalizálásában testesül meg, különösen részterhelés esetén. Mindemellett a továbbfejlesztett biomimetikus innovációk is hozzájárulnak a ventilátor csendes működéséhez.

Még kifinomultabb formaterv

A Therma V R290 Monobloc elegáns, egyventilátoros kialakítással rendelkezik, amely könnyen illeszkedik a különböző lakásdizájnokhoz, illetve az épületek külső képéhez. Az LG legújabb levegő-víz hőszivattyú-megoldásának külső burkolata kifinomult fekete tónust kapott, amely bármilyen színhez passzol, míg a készülék rácsa jellegzetes hullámmintát és visszafogott sötétszürke kivitelt kapott. Kompakt kialakításának köszönhetően a legtöbb ablak alatt elhelyezhető anélkül, hogy akadályozná a kilátást, így praktikus és esztétikus kiegészítője lehet bármely ingatlannak.

Egyszerű és okos integráció

Az LG új levegő-víz hőszivattyúit úgy tervezték, hogy az egyszerűsített telepítés, a fokozott rugalmasság és a különféle telepítési környezetekhez szabott opciók – vezérlő és beltéri egységek – révén a különböző gépészeti kialakításokkal zökkenőmentesen integrálhatóak legyenek. Az áramvonalas kialakítás hatékonyabb, problémamentes üzembe helyezést garantál, míg a vállalat Building Energy Control (BECON) felhője lehetővé teszi, hogy a telepítő vagy a szervizpartner távolról frissítse a firmware-t, időt és energiát megtakarítva. Emellett az új modellek az LG ThinQ™ alkalmazása révén egyszerű és kényelmes vezérlést és energiamonitoringot kínálnak, ezzel pedig az energiatároló rendszerrel (ESS) együtt egy integrált otthoni energiaplatformot (Home Energy Platformot) hoznak létre.

„Az LG legújabb Therma V R290 Monobloc termékcsaládja szélesebb teljesítmény-választékot kínál az európai piac számára, miközben fokozott teljesítményt és nagyobb felhasználói kényelmet biztosít”

– mondta Lyu Jae-cheol, az LG Electronics háztartásigép-üzletágának elnöke.

„Az LG továbbra is kihasználja versenyképességét a nagy hatékonyságú energiatechnológiák és a kulcsfontosságú alkatrészmegoldások terén, hogy a regionális igényekre szabott termékcsaládot kínáljon.”

A látogatók szeptember 6. és 10. között, az LG kiállítási standján (18. csarnok, Messe Berlin), fedezhetik fel a vállalat legújabb energiahatékony innovációit.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Ajánljuk

Friss