Okoseszközök

50 millió forint értékben jutott digitális eszközökhöz több mint 250 rászoruló család és közintézmény

Fotókredit: Magyar Vöröskereszt

Több mint hatszáz pályázó, 255 nyertes pályázat és többszáz digitális eszköz. Ez a mérlege a Magyar Vöröskereszt és a Yettel 3 évvel ezelőtt indított közös programjának, amely a szociálisan rászorulók digitális felzárkóztatásának támogatására indult.

Az elmúlt három évben mobiltelefonra, tabletre, laptopra, perifériás eszközökre és szoftverekre lehetett pályázni. Iskolakezdéskor ezek az eszközök különösen nagy segítséget jelentenek a tanulási nehézséggel küzdő vagy súlyosan mozgáskorlátozott gyerekeknek és az őket nevelő családok számára, a legtöbb nyertesnek ugyanis korábban még soha nem volt hasonló eszköze.

Összesen 50 millió forint értékben, a koronavírus járvány miatt elmaradt rendezvények költségvetéséből indult 2021-ben a Digitális Felzárkóztatási Alap. A három éven átívelő programot a Yettel finanszírozta, a pályázható keret elosztását a Magyar Vöröskereszt szakemberei koordinálták. A hiánypótló pályázatra egészségügyi, szociális és gyermekvédelmi, valamint gyermekjóléti intézmények (kórházak, idősotthonok, családok átmeneti otthona, valamint gyermekotthonok), illetve szociálisan rászoruló személyek (elsősorban tanulók, idősek, nagycsaládosok, gondozásra szorulók, egyszülős családok gyermekei, valamint a szociális- és gyermekvédelmi/jóléti ellátórendszer ügyfelei) jelentkezhettek. A beérkezett pályázatokat a Magyar Vöröskereszt tagjaiból szervezett független bíráló bizottság havonta bírálta el: a pályázati lehetőség számos esetben hatalmas segítséget jelentett, hogy a rászorulók be tudjanak kapcsolódni a digitális világba, legyen szó iskolai feladatokról, kapcsolattartásról, ügyintézésről vagy éppen álláskeresésről.

A cél a nehéz helyzetben élők digitális elszigeteltségének csökkentése

Az elmúlt három évben több mint hatszáz pályázat érkezett a Magyar Vöröskereszthez, közülük 255 kapott sikeres elbírálást. A legnépszerűbb a laptop volt, a legtöbben ezt igényeltek (148 darab), de sokan jutottak okostelefonhoz (50 darab) és tablethez (49 darab), továbbá nyomógombos készülékekhez és műszaki perifériákhoz, kiegészítőkhöz is. Az ország minden területéről érkeztek pályázatok: az első évben 14 vármegyéből, majd a kezdeményezés második és harmadik évében 18-18 vármegyéből is kerültek ki nyertesek. 2022-ben a legtöbben Somogy, Pest és Győr-Moson-Sopron vármegyékből, 2023-ban Pest és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékből, valamint Budapestről, 2024-ben pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Somogy vármegyékből.

„Az online kapcsolattartásra, tanulásra, információszerzésre vagy éppen munkavégzésre alkalmas digitális eszközök és szoftverek vásárlásával szervezetünk kiemelt célkitűzése, hogy támogassuk a társadalmilag sérülékeny csoportba tartozó személyeket, csökkentsük az esélyegyenlőtlenséget, az elmagányosodást. A legtöbb kedvezményezettnek korábban még soha nem volt ilyen eszköze, és a támogatást elnyert pályázók közül sokaknak közép- és hosszabb távon sem lett volna kilátása arra, hogy segítség nélkül hozzájussanak ezekhez”

– mondta Waller-Fekete Judit, a Magyar Vöröskereszt szociális szakmai vezetője.

Iskolakezdés: kevesebb akadály, nagyobb motiváció

A humanitárius szervezet látókörében sok olyan család van, ahol tanulási nehézséggel küzdő gyereket vagy akár önellátásra képtelen, súlyosan mozgáskorlátozott gyereket nevelnek. Számukra különösen fontos az iskolai részvétel digitális eszközökkel való támogatása, hiszen számos esetben a családi költségvetés nem teszi lehetővé, hogy ilyen eszközöket vásároljanak.

A pályázat segítségével például tabletet kapott Ádám, aki tanulási nehézségei következtében csak nagyon nehezen tudja teljesíteni az iskolai feladatokat. A családja abban bízik, hogy az eszköz használatával könnyebben fogja venni az akadályokat, nagyobb lesz a kedve és motivációja. Egy speciális intézményben élő kisfiú, Dani nem tud kézzel írni és a beszéde is nehézkes; ő laptopot és speciális egeret kapott a tanuláshoz. Nagy segítséget jelent számára, hogy tanulmányait már akadályok nélkül tudja végezni, továbbá a kollégiumból való kapcsolattartás is könnyebbé vált a szüleivel.

Rita egészen kicsi lány volt, amikor családja a Magyar Vöröskereszt látókörébe került. Az édesanya nehéz körülmények között nevelte gyermekeit, és nem sikerült olyan megoldást találnia, amely segít kiemelkedni, átsegíteni őket a helyzetükön. A gyerekeknek az egyetlen mentsvár a tanulás. Rita jelenleg mentőtiszthallgató, és a tanulmányaihoz nélkülözhetetlen az a számítógép, amelyet a pályázat segítségével nyert el. Korábban használtan sem tudott hasonló eszközt vásárolni.

A szervezők célja szerint a Digitális Felzárkóztatási Alaphoz bármely cég vagy magánszemély csatlakozhatott támogatóként; utóbbiak összesen több mint 300 ezer forint hozzájárulással segítettek. A pályázatról további részletek az alábbi oldalon érhetők el: https://voroskereszt.hu/digitalis-felzarkoztatasi-alap/. A Yettel több mint tíz éve telekommunikációs és stratégiai partnerként segíti a Magyar Vöröskereszt munkáját. A humanitárius szervezet 2023 májusában az „Év Támogatója” díját adta át a mobilszolgáltatónak a rászorulókért végzett folyamatos segítő munkája elismeréseként.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss