Okoseszközök

Így görgeti a Z generáció a közösségimédia-tartalmakat

Bennetek van, ami kell a holnaphoz: így szól a Z generációnak kibontakozási lehetőséget biztosító platform, a Jövőálló Akadémia szlogenje. Sokat kritizálják a fiatalok online életét, digitalizált mindennapjaikat, akár közösségimédia-függőnek titulálják őket, azonban a kezdeményezés életre hívója, a Samsung átfogó kutatásából is kiderült, hogy az általánosságban online függőkként aposztrofált fiatalok jelentős részének fontos, hogy edukatív közösségimédia-tartalmat fogyasszon. A tudásszerzés, a hasznos ismeretek elsajátítása iránti igény sok esetben a humorfogyasztást is képes beelőzni.

A Jövőálló Akadémia egyik alappilléreként szolgáló kutatás – a mai fiatalok vágyai, motivációi mellett – a közösségi médiához kapcsolódó szokásaikat is megvizsgálta. Többek közt arra keresték a választ, hogy milyen szempontok vezérlik a korosztályt, amikor bekövetnek egy személyt vagy oldalt egy-egy social media felületen. Az indokok eltérést mutatnak a különféle fiatal generációs rétegeknél.

Míg az Alfa és a középiskolás Z generáció körében magasan a vicces tartalmakat követik be legtöbben, az idősebb Z generációnál már a hasznosság legalább olyan fontos, sőt még fontosabb is lehet, mint a humor. 44%-ukra jellemző, hogy olyan praktikus tartalmat részesít előnyben, amelyből tanulni tud, lehet ez például tananyag, illetve sport vagy akár divat is. Emellett őket foglalkoztatja legkevésbé, hogy a barátaik esetleg követik-e az adott oldalt, valamint az, hogy ne maradjanak le valami népszerű dologról, jelenségről.

Az idősebb Z generáció esetében a kikövetés top 3 indokai közt szerepel a hiteltelenné válás, valamint az erőltetett reklámozás és a nézetbeli eltávolodás is. Ezek az eredmények jól példázzák a Z generációra jellemző tudatosságot és a tudásszerzésre való igényüket. A Jövőálló Akadémia kreatív, valamint edukatív online és offline programjainak népszerűsége is tanúskodik arról, hogy a fiatalok számára fontos az új ismeretek, az előremutató attitűdök elsajátítása.

A jó párkapcsolat monogám, A siker pénzben mérhető, A pornó rossz hatással van a szexuális életünkre, Olyan nemű vagy, amilyennek érzed magad, A social media rossz hatással van az emberi kapcsolatokra. A Jövőálló.Hang eseményen, a Jövőálló Akadémia második offline rendezvényén a Miskovits Marci vezette K-OSZ Podcast Jövőálló.Hang különkiadás témái az idézett állítások mellett érintették a hangadás fontosságát és kihívásait. A beszélgetőpartnerek Trunk Tomi, Gyarmati Fanni és Valkusz Milán influenszerek voltak.

A DiSPUTA című vitaműsor a vitakultúra fejlesztésére szolgáltat példát: az egyes adásokban szabályozott keretek között zajlanak a szóbeli „összecsapások”. A speciális műsorformátumban főszerepet kap a tudatosság, a pro és kontra érvek körbejárása, valamint az objektív szempontok figyelembevétele, amelyek egytől egyig alapelemei lehetnek a hatékony kommunikációnak. A DiSPUTA a Jövőálló.Hang során is nagy aktivitást váltott ki a fiatal közönségből, akik az esküdtszék szerepét betöltve szavazták meg, ki érvelt meggyőzőbben a helyszínen lezajlott vitában. Az önkifejezés fontosabb, mint a társadalmi normák betartása: izgalmas és gondolatindító beszélgetés alakult ki az előzetesen online megszavazott tételmondat kapcsán.

Szintén nagy érdeklődést kaptak a rendezvény mindennapi ismereteket és rátermettséget építő workshopjai, ahol többek közt az érveléstechnika fejlesztéséhez és az állásinterjún való helytálláshoz kaphattak muníciót az érdeklődők, illetve különböző Samsung okoskészülékeket is interaktív módon kipróbálhattak.

A Jövőálló.Hang és a teljes Jövőálló Akadémia kezdeményezés sikere, a résztvevő fiatalok visszajelzései is azt igazolhatják, hogy az új generáció tagjai nyitottak a jövőálló értékek és eszközök elsajátítására, még több beszélgetésre, nem csak online, de offline is, és nem utolsósorban egy még élhetőbb holnap építésére.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss