Okoseszközök
A Samsung bemutatja az új hűtőszekrény-kínálatát
A Samsung bejelentette legújabb okoshűtőszekrény-kínálatának nemzetközi bevezetését, megerősítve ezzel a CES 2025 kiállításon bemutatott „Képernyők mindenhol” vízióját.
Az új termékcsalád részeként a négyajtós hűtőszekrény 9 hüvelykes AI Home kijelzővel érkezik, míg a Side-by-Side modell továbbfejlesztett Family Hub képernyőt kap. Emellett egy fejlettebb AI Vision Inside funkció is elérhetővé válik a Side-by-Side Family Hub modellen, amely pontosabb élelmiszer-felismerést és egyszerűbb étkezéstervezést nyújthat, hogy még intuitívabb konyhai élményt biztosíthasson a felhasználóknak.
„A különböző típusú és kijelzőmérettel rendelkező hűtőszekrények széles választékát kínálva bővítjük annak a lehetőségeit, hogy különféle háztartási igényeknek felelhessünk meg – mondta Jeong Seung Moon, a Samsung digitális háztartási eszközök üzletágának ügyvezető alelnöke és K+F csapatvezetője. – A felhasználók nagyobb rugalmassággal választhatják meg a hűtőszekrényük kialakítását, miközben élvezhetik a Samsung által biztosított, AI-vezérelt okosotthon-élményt.”
Még okosabb megoldás az élelmiszerek kezelésére, az otthon irányítására, a családi kommunikációra és a szórakozásra
A Samsung új hűtőszekrényei intuitív 9 colos AI Home kijelzővel, valamint 21,5 colos Family Hub képernyővel érkeznek, amelyek a mindennapi életünket négy kulcsfontosságú területen tehetik kényelmesebbé: élelmiszerek kezelése, otthon irányítása, családi kommunikáció és szórakozás. Az ételekkel kapcsolatos funkciókat kiemelten a továbbfejlesztett AI Vision Inside támogatja, amely négy új ételtípus hozzáadásával összesen 37 különböző kategóriájú élelmiszer felismerését teszi lehetővé. A friss alapanyagok mellett az AI Vision Inside mostantól a feldolgozott élelmiszereket is képes azonosítani. A továbbfejlesztett AI Vision Inside funkcióval ellátott hűtőszekrények felismerhetik, ha egy adott feldolgozott élelmiszert több alkalommal is tároltak bennük, és javaslatot tesznek, azok mentésére, így akár 50 tételt is elmenthetnek a felhasználók egyedi nevekkel. A továbbfejlesztett étellista alapján a képernyő személyre szabott receptajánlásokat és étkezési terveket kínál, ezzel megkönnyítve és még inkább személyre szabva az otthoni főzést.
Az ételek kezelésén túl a képernyők az okosotthon-csatlakoztathatóságot is könnyebbé teszik. A legújabb fejlesztések mélyebb integrációt biztosíthatnak az okosotthon-ökoszisztémába, így a hűtőszekrény központi irányítóegységgé válhat, amely az egész házban képes vezérelni a csatlakoztatott készülékeket. A Térképnézet funkció segítségével a felhasználók felügyelhetik és vezérelhetik Samsung készülékeiket, valamint harmadik féltől származó intelligens otthoni eszközöket, például lámpákat és okos konnektorokat is. Továbbá elérhető a SmartThings Energy, amely segíthet nyomon követni és optimalizálni az energiafogyasztást, növelve ezzel a mindennapi hatékonyságot. Az intuitív kijelzőn keresztül a felhasználók számos információhoz férhetnek hozzá otthonukról, és hangutasításokkal is irányíthatják a rendszert a Bixby segítségével.
Az új Családi üzenőfal (Daily Board) funkció gondoskodik róla, hogy a család minden tagja naprakész és összekapcsolt maradjon. Az otthon középpontjaként a hűtőszekrény kijelzője valós idejű frissítéseket nyújthat a nap folyamán – legyen szó a reggeli időjárásról és napi teendőkről munkába indulás előtt, vagy az esti energiafogyasztási jelentésekről. A felhasználók hangvezérléssel is könnyedén elérhetik napi programjukat, és személyre szabott válaszokat kaphatnak. Azzal, hogy a Bixby felismeri az egyes családtagok hangját és ennek megfelelően válaszol, nemcsak a háztartás átfogó, hanem az egyes személyek digitális asszisztenseként is szolgálhat. A további családközpontú funkciók közé tartozik a fontos emlékek tárolására szolgáló megosztott galéria és a napi tervezést segítő naptár.
A Samsung legújabb hűtőszekrényei újradefiniálhatják a szórakoztatást a konyhában is, lehetővé téve, hogy a felhasználók főzés vagy a családdal együtt töltött időben is kedvükre kikapcsolódhassanak. A Spotify integrációval a felhasználók közvetlenül a hűtőszekrényből hallgathatják kedvenc zenéiket vagy podcastjeiket. A SmartView Képernyő tükrözése a zökkenőmentes képernyőmegosztást támogatja okostelefonokról vagy Samsung TV-kről, a galéria funkció pedig elősegíti, hogy a családtagok megjeleníthessék kedvenc fotóikat, így még személyesebbé téve a konyha hangulatát.
A hűtőszekrények következő generációja
A négyajtós hűtőszekrény (RM90F) innovatív funkcióival a modern háztartások igényeit szolgálja ki. A bizonyos modelleken elérhető 9 colos AI Home kijelző lehetővé teszi, hogy a hűtőszekrény zökkenőmentesen illeszkedjen az okosotthon ökoszisztémájába. A Hybrid Cooling technológiával rendelkező modellek hosszabb ideig tarthatják frissen az élelmiszereket, miközben még nagyobb tárolóhelyet biztosíthatnak a hűtésre szolgáló Peltier-modul kompakt méretének köszönhetően. A hagyományos kompresszor és a Peltier-modul együttes használatával az AI Hybrid Cooling képes további hűtést biztosítani, amikor csak szükséges, például amikor a hűtő belső hőmérséklete megemelkedik, vagy amikor a mesterséges intelligencia előre jelzi a lehetséges emelkedést. Amikor a felhasználók nagy mennyiségű élelmiszert tesznek be a hűtőbe bevásárlás után, vagy nyáron többször is kinyitják az ajtót, a Peltier-modul segíti a kompresszort az egyenletes belső hőmérséklet fenntartásában.
A négyajtós hűtőszekrény Kitchen Fit kialakításának köszönhetően könnyen beépíthető, hiszen az oldalán mindössze 4 mm, a tetején pedig csak 20 mm hely szükséges. A hűtőszekrény ajtóit SpaceMax™ szigetelő technológiával fejlesztették tovább, amely kevesebb, de nagy hatékonyságú szigetelőanyagot használ, és így 56%-kal nagyobb helyet biztosíthat az ajtókban a korábbi modellekhez képest, ami 10 literes tárolókapacitásbeli növekedést jelent. A széles, több mint 90 fokban nyíló ajtóval és a könnyen hozzáférhető Food ShowCase opcióval a gyakran használt élelmiszerek tárolása is kényelmesebbé válhat.
Az Auto Open Door (Automatikus ajtónyitás) funkció kényelmes hozzáférést biztosíthat: az ajtó mindössze egyetlen finom érintéssel nyitható, így változatos igényekre adhat választ, bárki számára könnyedén elérhetővé téve a hűtő tartalmát. A hűtőszekrény rendelkezik egy Beverage Centerrel is, amely egy vízadagolót és egy 1,4 literes automatikus töltésű vizeskancsót tartalmaz, amely mosogatógépben mosható és BPA-mentes. Amellett, hogy a kancsó biztosíthatja, hogy mindig friss, szűrt víz állhasson rendelkezésre, a felhasználók a vizet gyümölcsökkel és gyógynövényekkel is ízesíthetik.
A Side-by-Side hűtőszekrény 21,5 colos Family Hub kijelzővel érkezik, míg a négyajtós modell 9 colos AI Home kijelzővel. Az Auto Open Door (Automatikusan nyíló ajtó) szélesre nyíló ajtó egyszerűbbé teheti a hűtőben tárolt élelmiszerek elérését, ez a modell olyan felhasználóknak készült, akiknek fontos a könnyű hozzáférés és a rendszerezettség. Egyes európai modellek a négyajtós hűtőszekrényben is alkalmazott Hybrid Cooling technológiával vannak felszerelve, amely a hőmérséklet-ingadozások megelőzésével megőrzi a frissességet.
Mindkét hűtőszekrénytípus rendelkezik az AI Energy Mode funkcióval, amely lehetővé teheti, hogy a felhasználók csökkenthessék az energiafogyasztásukat. A felhasználók választhatnak, hogy az üzemmódot mindig, vagy csak akkor aktiválják, ha a villanyszámla várhatóan meghaladja az előre beállított célértéket.
Ezekkel a legújabb megoldásokkal a Samsung tovább tágítja az összekapcsolt konyha határait, a hűtőszekrényt intelligens központi elemmé alakítva, amely támogathatja az élelmiszer-gazdálkodást, az okosotthonba integrált megoldásokat és a szórakozást. A Samsung az AI-alapú kényelem és az energiahatékonyság zökkenőmentes ötvözésével újradefiniálhatja a felhasználók és a készülékek közötti interakciót, és életre keltheti az intelligens otthon jövőjét.
Elérhetőség
A Side-by-Side hűtőszekrény 21,5 colos Family Hub kijelzővel (RS90F66BETEO modell) várhatóan április elején, míg a négyajtós modell 9 colos AI Home kijelzővel (RM90F67CECEO modell) várhatóan május végén érkezik Magyarországra.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
Kimagasló érdeklődés övezi a Samsung Galaxy Z8 szériát Európában
A Samsung Electronics bejelentette, hogy az új Galaxy Z8 széria kihajtható okostelefonjainak értékesítése jelentősen nőtt Európában a Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra iránti rendkívüli kereslet eredményeként.
A Galaxy Z Fold8 és a Galaxy Z Fold8 Ultra készülékek összesített eladásai 45 százalékkal növekedtek Európa-szerte a 2026. augusztus 7-i megjelenésüket követő kilenc hétben, összehasonlítva a Galaxy Z Fold7 egy évvel ezelőtti értékesítési adataival.
Ez a siker jól mutatja a felhasználók növekvő érdeklődését a kihajtható készülékek iránt, beleértve az új Galaxy Z Fold8-at is. A készülék kialakítása lehetővé teszi a fedlapi kijelzőn történő gyors interakciók és a főkijelzőn történő tartalomfogyasztás, olvasás és játék közötti zökkenőmentes átmenetet. Az új kialakítás jelentős érdeklődést váltott ki a felhasználók körében egész Európában.
A felhasználók keresési eredményei is alátámasztják az új termékek iránti megnövekedett figyelmet. A Samsung kihajtható készülékeire irányuló Google-keresések jelentős növekedést mutatnak. A főbb európai piacokon szeptemberben több mint 260 százalékos növekedés volt megfigyelhető a keresések számában. A legnagyobb növekedés a szeptember 6–12. közötti héten történt, 460 százalékos emelkedéssel.
Az új Galaxy Z8 széria – amely magába foglalja a Galaxy Z Fold8, a Galaxy Z Fold8 Ultra és a Galaxy Z Flip8 okostelefonokat – sokoldalú kijelzőin a hatékonyságot, a kreativitást és a kommunikációt átformáló, hatékony, újgenerációs Galaxy AI funkciók érhetők el:
- Now Brief, napi riport: segítségével a felhasználók jobban átláthatják a napirendjüket az érdeklődési körükhöz és napi igényeikhez igazított, személyre szabott információk révén, testreszabható tájékoztató kártyákkal és javaslatokkal. Biztonsági és adatvédelmi információkat is megjelenít, támogatva a felhasználókat a lehetséges kockázatok és a védelmi intézkedések nyomon követésében.
- A Now Nudge, intelligens javaslatok műveletekké alakíthatja az információkat. Amikor a beszélgetés során a tervek formálódni kezdenek, az AI felvetheti a releváns következő lépéseket, például a naptár ellenőrzését, egy hely megkeresését vagy egy helyszín elmentését. A kihajtható készülékeken a felhasználók nagyobb kijelzőkön folytathatják a beszélgetést.
A Gemini Intelligence használatával a felhasználók kevesebb lépéssel juthatnak el a céljukig. Egyszerűen leírhatják, mire van szükségük, amelyhez akár képernyő- vagy képkontextust is hozzáadhatnak. Az alkalmazás-automatizálás már több mint 40 támogatott alkalmazásban és szolgáltatásban elérhető, a jegyek megkeresésétől a közeli étterem keresésén át a foglalási funkciókig. A felhasználók a Gemini Notebook segítségével egy munkaterületen helyezhetik el a jegyzeteket, a képeket, a felvételeket, a fájlokat és a dokumentumokat az ötletek összegyűjtése, rendszerezése és kidolgozása céljából. Az Osztott nézetben elérhető „húzd és ejtsd” támogatás még intuitívabbá teszi a munkafolyamatot, lehetővé téve a felhasználóknak, hogy könnyedén több fájlt és képet is hozzáadjanak, a tartalmukat pedig áttekintő vizuális- és hanganyagokká, infografikákká, riportokká, értekezletek összefoglalóivá vagy dokumentumokká alakítsák.
A Galaxy Z8 szériáról további információk érhetők el a Samsung weboldalán.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
PC-szintű munkakörnyezettel érkezett meg a HONOR Pad 20
Már Magyarországon is elérhető a HONOR Pad 20 táblagép, amely a produktív munkavégzést ötvözi a hosszú üzemidővel.
A vékony, fémházas készüléket tanuláshoz, munkához és tartalomfogyasztáshoz tervezték. A MagicOS 10 rendszert futtató tablet 12,1 hüvelykes, 3K felbontású kijelzője 292 PPI képpontsűrűséget, akár 120 Hz-es képfrissítést és 700 nites csúcsfényerőt kínál. A panel komoly szemvédelmi funkciókat kapott: az AI Circadian Night Display esténként a színhőmérséklet igazításával 20 százalékkal támogatja a természetes melatonintermelést. A hardveres kékfényszűrő 12 százalékkal mérsékli a káros sugárzást, a Global DC Dimming megszünteti a villódzást gyenge fényben, a Dynamic Dimming 18 százalékkal csökkenti a szem fáradását, az utazáshoz optimalizált mozgásbetegség-enyhítő funkció pedig 89 százalékos hatékonysággal csillapítja a rosszullétet. A tablet emellett megkapta a TÜV Rheinland alacsony kékfény- és villódzásmentességi tanúsítványát is.
A táblagép használattól függően automatikusan vált a felületek között. A Smart Bluetooth billentyűzet¹ csatlakoztatásakor azonnal aktiválódik a PC-mód, amely a megszokott asztali tálcát és a laptopokhoz hasonlóan kezelhető, szabadon átméretezhető ablakokat kínál. A kezelőfelület automatikusan megjegyzi a megszokott ablakelrendezéseket, a tálcán megjelenő előnézeti képekkel pedig egyetlen kattintással válthatunk a futó programok között. Az irodai feladatokat a közvetlen iWork–Microsoft Office formátumkonvertálás, valamint az értekezletek feljegyzéseit és teendőit összegző AI Memo könnyíti meg. A HONOR Connect közvetlen, egyérintéses fájlmegosztást biztosít az ökoszisztéma készülékei között.
A digitális írást a mindössze 10 grammos, 4096 nyomásszintet felismerő, cserélhető hegyekkel és funkciógombokkal ellátott HONOR Magic-Pencil 4s toll támogatja.[1]
A készülékben a nyolcmagos Snapdragon 7 Gen 3 dolgozik, amely 15 százalékkal magasabb CPU- és 50 százalékkal nagyobb GPU-teljesítményt nyújt az előző generációhoz képest. A masszív, 10 100 mAh-s akkumulátor mintegy 71 napos készenléti időt, vagy egyetlen feltöltéssel körülbelül 12 órányi videolejátszást, 56 órányi zenehallgatást, 13 órányi e-könyv-olvasást, 7 órányi játékot, illetve 8 órányi jegyzetelést tesz lehetővé. A lemerült készülék a gyári töltővel körülbelül 106 perc alatt tölthető fel teljesen. A szimmetrikus sztereó hangzásról egy frekvenciaváltós, hat hangszórós rendszer gondoskodik.
A HONOR Pad 20 már elérhető Magyarországon a kiskereskedők és a szolgáltatók kínálatában: a WiFi-s modell 144 990 forintos, míg az 5G-s változat 179 990 forintos ajánlott fogyasztói áron vihető haza.
[1] A Smart Bluetooth billentyűzet és a Magic Pencil 4s kizárólag a Telekom kínálatában, a táblagéppel egy csomagban vásárolható meg.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
Okoseszközök
37 éve a magyar otthonokban: Nosztalgikus kampánnyal ünnepli a jászfényszarui televíziógyártást a Samsung
Sporttörténelmi pillanatok, emlékezetes magyar műsorok és generációs élmények – a Samsung televíziói már 37 éve részei a magyar otthonoknak. A vállalat legújabb, nosztalgikus Made for Hungary kampánya ezt a több évtizedes kötődést, valamint a jászfényszarui gyár értékteremtő munkáját ünnepli.
A kezdeményezés olyan legendás hazai televíziós pillanatokat idéz fel, amelyek több generációnak is meghatározó emléket jelentenek – és amelyek hátterében mind ott lehettek a Samsung készülékei.
A televíziózás és az otthoni szórakozás rengeteget változott az elmúlt évtizedekben, de az érzelmi kötődés a képernyőkön keresztül megismert történetekhez ma is ugyanolyan erős, mint amikor először átélhettük őket. A Samsung Made for Hungary kampánya ezt a nosztalgiát és a televíziók hazai örökségét helyezi a középpontba.
Az óriásplakátokon, digitális felületeken és buszmegállókban megjelenő kreatív plakátokon olyan mindenkinek kedves tévés pillanatokat elevenednek meg, mint az 1963 óta képernyőn lévő ikonikus TV Maci esti készülődése, az 1998 és 2021 között vetített Barátok Közt, vagy éppen az 1980-as és 90-es évek népszerű bűnügyi sorozata, a Linda. Ezeken az ikonikus műsorokon kívül még látható volt a Megasztárban éneklő Molnár Ferenc Caramel saját dala, illetve Gulyás Michelle 2025-ös budapesti női öttusa világkupán szervezett győzelmének pillanata.
A nosztalgikus élményt rádiós hirdetések is kiegészítik, amelyekben a legendás sportriporter, Palik László sokat emlegetett Forma-1-es közvetítéseit („Hova tűnt Damon Hill?”) idézik meg egy humoros újraalkotás formájában.
Helyi értékteremtés Jászfényszarun
A Samsung televíziók hivatalosan 1989-ben jelentek meg a magyar háztartásokban. A márka hazai jelenlétének legfontosabb mérföldköve a jászfényszarui gyár 1990-es indulása volt, amely azóta is kulcsszerepet játszik a vállalat működésében. A hazai gyártás fejlődése robbanásszerű volt: 1997-ben gördült le a szalagról az egymilliomodik, 2019-re pedig már a 100 milliomodik hazai gyártású televízió.
A jászfényszarui gyár ma mintegy 27 országot lát el különféle készülékekkel, így a Samsung nemcsak nemzetközi szinten élvonalbeli vállalat, hanem magyarországon is jelentős ipari szereplő, amely fontos szerepet játszik a helyi közösség életében. A jászfényszarui üzem további különlegessége emellett, hogy 2020 óta egyes csúcskategóriás, hatalmas prémium kijelzők összeszerelése is ezen a bázison zajlik.
A fekete-fehér tévéktől az AI-vezérelt okosotthonokig
Míg a vállalat történetének legelső, 1970-ben piacra dobott készüléke még egy egyszerű, fekete-fehér modell volt a koreai piacon, a márka idén már zsinórban a huszadik éve van ott a globális tévépiac élvonalában[i]. Hagyományos televíziókról ma már nem beszélhetünk: a modern Connected TV[ii] készülékek a mesterséges intelligenciával támogatott otthoni ökoszisztémák prémium központjaiként funkcionálhatnak.
A Samsung idei, csúcskategóriás modelljei az egyre növekvő nagyképernyős igényekre és a 2026-os sporteseményekre reagálva olyan célzott AI-funkciókkal rendelkeznek, mint az AI Foci mód és az AI Mozgásjavító Pro. Ezek a technológiák megszüntetik a gyors mozgások elmosódását, míg az intelligens Objektumkövető hangzás (OTS) a stadioni lelátók hangulatát hozza el a nappalikba.
A Samsung tévéiről további információ érhető el a Samsung weboldalán.
[i] Omdia, 2026. február. Az Omdia a Samsung TV-t az 20 egymást követő évben a világ első számú, legkeresettebb TV-márkájának rangsorolta. Az eredmények nem minősülnek a Samsung kifejezett ajánlásának.
[ii] Connected TV, rövidítve CTV. Olyan smart (okos) televíziós készülék, amely közvetlenül vagy valamilyen eszközökön keresztül csatlakozik az internethez.
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!
-
Gazdaság2 hét ago
A Schneider Electric az INTREN-t választotta digitális ügynökségi partnerének
-
Gazdaság2 hét ago
Új funkciókkal bővült a KAPTÁR, a kamarai KAPacitás megosztó adatTÁR
-
Gazdaság2 hét ago
Magyarország továbbra is Európa kevésbé átlátható használtautó-piacai közé tartozik
-
Gazdaság2 hét ago
Idén is keresik az Év Női Logisztikusát – továbbra is kevés nő dolgozik az ágazatban
-
Gazdaság2 hét ago
Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?
-
Zöld2 hét ago
4 tipp, hogy kevesebb mikroműanyag kerüljön a környezetbe a ruháinkból
-
Ipar2 hét ago
Energiaintelligencia: a jövő energiarendszere előre lát és cselekszik
-
Mozgásban2 hét ago
Elektrifikáció a vállalati mobilitásban: hogyan fogj hozzá?






