Szórakozás

Kik lesznek a nemzeti e-sport bajnokok?

A K&H és a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság közös mai sajtótájékoztatóján bejelentették a rájátszás lebonyolítását és menetrendjét. A március 28-án induló rájátszásban, majd az áprilisi döntőben az öt népszerű videójáték – a League of Legends, a CS:GO, a PUBG, a Hearthstone és a Rainbow 6:Siege – legjobb hazai e-sportolóit ismerhetjük meg.

A 2020-ra várhatóan akár a másfél milliárd dolláros bevételt is elérő e-sport nemzetközi növekedésével összhangban a hazai e-sport is rohamléptekben fejlődik, ugyanis az eNET, az Esport1 és az Esportmilla legfrissebb kutatási eredménye szerint már Magyarországon is közel 24 milliárd forintos forgalmat generál éves szinten.

A növekedés nemcsak a piac méretéből látszik, hanem abból is, hogy 2017 végén megalakult a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ), létrejött a Magyar E-sport Etikai Kódex, számos sportklub létrehozta saját e-sport szakosztályát, és több nemzetközi szintű hazai e-sport verseny is sikeresen lezajlott. Ezt a sort folytatja tovább a K&H Csoport támogatásával Magyarország első, több játékot felölelő ligarendszerű e-sport versenysorozata, a 15 millió forint összdíjazású Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság (MNEB).

„A digitalizáció rohamos előretörése az életünk minden területén komoly változásokat és új trendeket hozott, így a most felnövő generáció már minden téren új, digitális megoldásokat keres magának. Célunk, hogy ehhez igazodva folyamatosan fejlődjünk, fejlesszünk magunk is, hisz a lendületes változás, a dinamizmus évtizedek óta a K&H sajátja. Ezt a gyors változást, a digitalizálódást figyelhetjük meg a sport területén is, ezért vettünk részt  tavaly az első magyarországi hivatalos K&H e-kupa verseny szervezésében, most pedig a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság, azon belül is a két népszerű online játék, a League of Legends és a Hearthstone névadó támogatói vagyunk. A sportnak ezen a területén is szeretnénk példát mutatni az elhivatottság, az eltökéltség és a kiváló teljesítmény támogatásával, és már a kezdetektől felkarolni az e-sportban kibontakozni vágyó hazai tehetségeket”

– mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

„A tavaly ősszel az osztályozó kupákkal kezdődő Magyar Nemzeti E-sport Bajnokságon összesen 1936 játékos indult, közülük 204-en egyénileg, 1732-en pedig csapatban. A négy csapatjátékban versenyző 378 csapat közül 40 gárda kvalifikálta magát a január 15-én elrajtolt alapszakaszra, míg az egyéni játékosok közül 16 jutott be az első szezonba. A rájátszás március 28-án kezdődik és április 14-én zárul, a végső megmérettetésre pedig április végén, élő helyszíni döntőn kerül sor, ahol kiderül, hogy a fináléba jutott összesen 22 csapat és 4 egyéni játékos közül kik lesznek az első MNEB szezon bajnokai”

– jelentette be Hodozsán Dániel, az esport1.hu tartalomigazgatója, a MNEB fő szervezője.

„Mivel ma már az online videójátékozás hazai szinten is a 18 és 65 év közötti korosztályban mintegy 425 ezer embert érint, és egyre több – nemzetközi szinten is elismert – hazai e-sportolónk van, ezért szükségszerűnek láttuk a terület átfogó szabályozását. Ezzel a céllal hoztuk létre a Magyar E-sport Szövetséget, amely lehetővé teszi a hazai e-sport és e-sportolók nemzetközi e-sport szervezetekben és versenyeken történő képviseletét is. Emellett legalább ilyen fontosnak gondoljuk az állami és piaci partnerekkel történő kapcsolatépítést, és a terület etikai és jogi normáinak lefektetését is. Célunk, hogy a sportból jövő tapasztalatokat hasznosítva, az e-sport világának működését is a hagyományos sportokéhoz igazítsuk, ezzel is elősegítve az új sportág elfogadását”

– hangsúlyozta ki Biró Balázs, a HUNESZ elnöke a verseny lebonyolítása kapcsán.

Friss