Szórakozás

Ezeket várjuk a legjobban az ősz beköszöntével

Nézzük meg, miket nem érdemes kihagyni!

Ahogy kezd lecsengeni a nyár, egyre inkább alábbhagynak a szabadtéri programok, a kiülős helyeken való ücsörgések és a telken való sütögetések. Szépen lassan romlik az idő, egyre több ruhát kell majd felvennünk és nemsokára már a fűtést is elkezdhetjük bekapcsolni. Ilyenkor a legjobb hétköznap esti program nem más, mint összebújni a kanapén és megnézni egy menő filmet, amiről aztán lehet fórumozni, vagy épp a munkahelyi ebéd közben vitatkozni.

Összeszedtünk pár trailert, hogy tudjuk, mivel állunk szemben:

 1. Star Wars: The Rise of Skywalker

Gyakorlatilag Rey vs. Kylo-nak is hívhatnánk az epizódot, hiszen a legújabb trilógia utolsó epizódja teljes mértékben erre a konfliktusra lesz kiélezve. Miután a Disney átvette a karmesterpálcát, azóta rengeteg kritika érte az új részeket, de ez valószínűleg más körülmények között sem lenne másképp, hiszen semmit sem lehet úgy elkészíteni, hogy mindenkinek jó legyen. Sajnos azért érezhető a váltás után, hogy eléggé profitorientált irányt vett a Disney, de ha őszinték akarunk lenni, akkor ezt ezen a szinten bárki így csinálta volna. Aki nem bírja a kliséket szép látvánnyal fűszerezve, annak inkább érdemes Netflix-en kutakodnia észak európai sorozatok között.

 2. JOKER

A Batman filmekből jól ismert vérbeli gonosz és full szociopata karaktert talán senkinek sem kell bemutatni. Több híres színész is alakította már ezt a szerepet az elmúlt évtizedek során. Volt, akivel a közönség jobban meg volt elégedve, volt akivel pedig egyáltalán nem, ahogyan ez minden hasonló szituációnál lenni szokott. Az előzetes alapján a képi világ teljes mértékben lenyűgöző, igazi műalkotásnak ígérkezik. Egyáltalán nem egy szokványos DC akcióhősös filmről lesz itt szó, sokkal inkább az emberi drámát mutatja be, ami egy megtört, beteg lélek útja a lejtő aljára. Ez a film gyakorlatilag kötelező lesz idén ősszel.

3. Terminator: Dark Fate

Semmi mélyenszántó ügyre nem kell számítani az új rész esetében. Annyi menőség van benne, hogy visszahozták Lina Hamiltont és Arnold Schwarzeneggert is az eredeti szerepükben, ahol meg tudják mutatni, hogy hiába telt el ennyi év, még nem járt el felettük az idő teljesen. Emellett robotokkal való folytonos lövöldözés,  időkapuból meztelenül kiesés és a szokásos pusztító dumák (I’ll be back stb.)várhatók, ahogy az lenni szokott. Nem szabad ennél többet várni, reméljük a CGI nem hagy cserben bennünket!

4. Lucy In The Sky

Ha valami az űrben játszódik, akkor szinte csak jó lehet. Természetesen ez nem igaz, rengeteg béna film játszódik űrállomásokon, viszont ez nem éppen úgy néz ki az előzetes alapján. Egyébként amiben Nick Offerman bármilyen szerepet is vállal, az nagyon rossz nem szokott lenni, egy próbálkozást biztosan megér, de nem feltétlenül érdemes Insterstellar szintre várni egyből.

 5. Inside Bill’s Brain: Decoding Bill Gates

Azaz fejtsük meg Bill Gates agyát, ami nem lehet könnyű feladat, hiszen elég sok dologhoz remekül ért. Netflixen fog megjelenni a 3 részes dokumentumfilmsorozat, ami minden Geek-nek kötelező lesz, illetve annak is, akit csak kicsit is érdekel, hogy lesz valaki jövőbe látó és dollármilliárdos.

Forrás: The Verge

Friss