Szórakozás

Így vásárolunk okosTV-t

Minden nappali központi eleme a televízió, az elmúlt években pedig a streaming szolgáltatók és a konzolok újabb lendületet adtak a tévék fejlődésének.

A funkciók, képernyőméretek, kijelzőtechnológiák és gyártók rengetegében könnyen elveszhet a vásárló, az Euronics ezért most összegyűjtötte a magyar vásárlók legjellemzőbb kérdéseit és választási szempontjait.

Minél nagyobb a kijelző, annál jobb

Amíg régen egy 32 collos készülék már nagynak számított, ma inkább az 50 collnál nagyobb képernyőméretet keresik a vásárlók. Az Euronics tapasztalatai szerint jelenleg az 55 hüvelyk a legkeresettebb tévéméret.

„A tévé méretének kiválasztásakor azt érdemes átgondolni, hogy milyen távolságból fogjuk nézni a készüléket. Minél nagyobb a tévé képernyője, annál távolabb kell ülnünk a megfelelő betekintési szög érdekében. Egy 55 collos készülék esetén például 2,5-3 méteres távolság a javasolt a megfelelő betekintéshez”

– mondta el Stummer Attila, az Euronics hálózatfejlesztési és oktatási vezetője.

A szakértő szerint a tévékkel kapcsolatos egyik legnagyobb tévhit, hogy a nagyméretű készülékek sok áramot fogyasztanak. A LED technológiának köszönhetően azonban ez ma már nem így van, a nagyméretű készülékek is energiatakarékosak.

Nem mindenkinek kell nagyfelbontás

Bár a vásárlók jellemzően a lehető legnagyobb felbontást keresik a boltokban, sokan nem gondolnak a megfelelő képminőséghez szükséges kiegészítő termékekre. Stummer Attila szerint annak érdemes nagyfelbontású televíziót vásárolnia, aki rendelkezik szélessávú internettel vagy valamilyen játékkonzollal. A játékkonzolok már nagyfelbontású jelet adnak le, valamint az online streaming szolgáltatók is ilyen tartalmakat kínálnak, ezeket pedig élmény egy megfelelő minőségű képernyőn nézni. Ha azonban csak alacsonyabb felbontású tartalmakat nézünk, könnyen csalódhatunk az új készülékben.

Technológiák és funkciók

A legtöbb kérdés a kijelzőtechnológiákkal és a funkciókkal kapcsolatban érkezik a vásárlóktól. Az Euronics szakértője szerint egyik kijelzőtechnológiával sem nyúlunk mellé, de a vásárlás előtt érdemes átgondolni az igényeinket és azt, hogy milyen eszközökkel és milyen tartalomtípusokhoz szeretnénk használni a készüléket.  A játékkonzolokhoz a rendkívül gyors válaszidő miatt például az OLED kijelzőtechnológiát javasolják.

A vásárlók emellett az okosfunkciókra, a tévéken futó operációs rendszerekre és a csatlakozási lehetőségekre kíváncsiak, valamint arra, hogy az új készülék mennyire lesz kompatibilis az otthon már meglévő eszközökkel.

Hódít a fali konzol

Mivel a televízióállványok nagy helyet igényelnek, kezdenek szinte teljesen eltűnni a piacról. Ma már a vásárlók többsége a fali konzolokat keresi, hiszen ezek kevesebb helyet foglalnak el a nappaliban, illetve a legtöbb típus kényelmesen dönthető és forgatható a felhasználó igényei szerint. A szakértő szerint vásárlás előtt érdemes végiggondolni, hogy egyes eszközöket – például játékkonzolt vagy beltéri jeladót – hol fogunk elhelyezni a tévé mellett.

Hasznos kiegészítő lehet például egy hangprojektor is, hiszen sok televízió esetében szükség lehet a hangzás megtámogatására. Egy jó minőségű HDMI kábellel és routerrel a megfelelő felbontást biztosíthatjuk, egy kijelzőtisztító folyadékkal pedig akár a termék élettartamát is megnövelhetjük.

Érdemes egyáltalán drága tévét venni?

Stummer Attila szerint a legjobb választás egy közép-felsőkategóriás készülék vásárlása.Ugyanis egy olcsóbb készülék esetén jóval kevesebb tudást kapunk, illetve előfordulhat, hogy egy kifutó, elavult technológiát vásárolunk meg. A közép-felsőkategóriás készülékek esetében a legújabb technológiát kapjuk, illetve olyan szoftvereket, amelyek még évekig kapnak frissítéseket. Ha elsőre túl drágának érezzük a készüléket, az áruházakban ma már kedvezményes, hosszú távon kifizetődő részletvásárlási lehetőségeket is találunk.

Friss