Tippek

Jordan Petersonnal erősít az idei Brain Bar

Ismeretlen tanáremberből lett szempillantás alatt a nyugati világ talán leghangosabb, legvitatottabb véleményvezére.

Megszólalásait emberek tízmilliói követik, legyen szó mindennapi pszichológiáról vagy a politikai korrektség ellen viselt személyes harcáról. Jordan Peterson a Brain Bar meghívására most először lép közép-európai közönség elé.

A kisvárosi könyvtáros fiaként született, Kanadában felnőtt Peterson karrierje szokványosan indul: politikatudományt hallgat, később klinikai pszichológiából szerez doktorátust. A Harvardon már tanársegédként oktat. Az agresszió és a függőségek lélektanát kutatja, hallgatói lebilincselő előadóként emlékeznek rá. Hazájába visszatérve professzorrá nevezi ki a Torontói Egyetem, emellett pszichológusként magánpraxist is folytat.

12 szabály az élethez című kötete a bestsellerlisták élére repíti: egy év alatt világszerte több millió példány kelt el belőle. Nemzetközi turnéjára elkapkodták a jegyeket, a szerző eddig több százezer érdeklődővel osztotta meg személyesen gondolatait arról, hogyan védekezzenek az életükbe betörő káosz ellen. Praktikus szabályait bárki megfogadhatja, aki szeretne rendet csempészni az életébe, vagy egyszerűen csak szeretné megtudni, miért hagyjuk gördeszkázni a srácokat – vagy éppen miért simogassuk meg a macskákat az utcán.

Peterson a legmegosztóbb közéleti ügyekben sem rejti véka alá a véleményét: személyében napjaink egyik legsokoldalúbb konzervatív gondolkodóját tisztelhetjük. Páratlan vitázó, aki szenvedélyesen érvel a politikai korrektség ellen, miközben a szocializmus visszatérésének veszélyeire figyelmeztet, és élesen elutasítja az önmagáért való sokszínűséget. Jordan Peterson még soha nem lépett közép-európai közönség elé.

Friss