Tippek

Világsakkfesztivál Budapesten – újra együtt a Polgár lányok

Újra Világsakkfesztivál lesz Budapesten.

2019. október 12-én ötödik alkalommal rendezik meg a Polgár Judit által elindított Világsakkfesztivált, amely mára a sportág egyik legjelentősebb globális eseményévé nőtte ki magát. A rendezvény központja most is Budapest, ahol a Kínától Líbiáig, Indiától Mexikóig, várhatóan harminc országból csatlakozó profi és amatőr játékosok mellett kiemelkedő szakemberek és világhírű sakkozók is tiszteletüket teszik. Magyarországra érkezik a korábbi világbajnok orosz nagymester, Vlagyimir Kramnyik, valamint a Nemzetközi Sakkszövetség elnöke, Arkagyij Dvorkovics is.

A fesztivál részeként első ízben rendeznek szakmai konferenciát, amelyen előadást tart mások mellett Ken Rogoff, a Nemzetközi Valutaalap volt vezető közgazdásza és Vizi E. Szilveszter a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke. A közönség hosszú idő után a Világsakkfesztiválon láthatja újra együtt a rendezvény ötletgazdáját testvéreivel, Polgár Zsuzsa világ- és sakkolimpiai bajnok nagymesterrel, valamint Polgár Zsófia kétszeres sakkolimpiai bajnokkal. A szervezők a fiatal generáció bemutatására is komoly hangsúlyt fektetnek, a Nemzeti Galériában a jövő bajnokai mérhetik össze a tudásukat.

A Világsakkfesztivál főtámogatója az idei évtől a Morgan Stanley, amely számos kezdeményezés révén segíti évek óta a hazai matematikai, természettudományos és technológiai oktatást, illetve küzd azért, hogy a lányok is minél nagyobb számban képviseltessék magukat ezeken a területeken.

Polgár Judit mottója – A sakk összeköt minket – minden eddiginél jobban jellemzi az ötödik Világsakkfesztivált, amely az elmúlt évek kitartó munkájának köszönhetően valódi világeseménnyé vált. A rendezvény jelentőségét mutatja, hogy a korábbi világbajnok Vlagyimir Kramnyik mellett a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) elnöke is Budapestre látogat. A globális jelenlétet erősíti a fesztivál történetében először megrendezett Chess Connects elnevezésű tudományos ismeretterjesztő program is, amelyen számos nemzetközi hírű szakember is felszólal. A konferencia célja, hogy megmutassa a sakk sokszínűségét: hogyan jelenik meg a művészetekben, hogyan járul hozzá a tudományhoz, milyen lehetőségeket kínál az oktatásban és hogyan fejlődik mint sportág.

Az eseményen Polgár Zsuzsa nagymester az általa alapított egyetemi sakk intézet (SPICE) sikerét értékeli. Ken Rogoff, a Harvard Egyetem professzora, a Nemzetközi Valutaalap volt vezető közgazdásza arról beszél, miként hasznosította karrierje során a sakkjátékosként szerzett fiatalkori tapasztalatait. Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas orvos, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia korábbi elnöke a mesterséges intelligenciáról tart előadást, és ugyanezt a témát járja körül Natasha Regan nemzetközi női mester és Matthew Sadler nagymester, az AlphaZero nevű programról szóló bestseller szerzőpárosa is. Leontxo Garcia spanyol szakíró a sakk oktatási lehetőségeit veszi számba, a chilei énekesnő, Juga pedig a sakk és a zene univerzális nyelvét hasonlítja össze. A konferencia részeként Bajnokok Beszélgetése címmel Polgár Judit, minden idők legsikeresebb női játékosa és Vlagyimir Kramnyik osztják meg egymással és a közönséggel versenyzői tapasztalataikat, és a sakk tudományos, oktatási és művészeti vonatkozásairól szóló nézeteiket.

„A Morgan Stanley büszkén támogatja a Világsakkfesztivált és Polgár Juditot abban a küldetésében, hogy megnyerje a sakk számára a jövő stratégiai gondolkodóit” – jelentette ki Fogarasi Norbert, a Morgan Stanley budapesti irodájának vezetője. – „A sakk nagyban hozzájárul olyan készségek fejlesztéséhez, mint a problémamegoldás, a racionális gondolkodás és a stratégiai tervezés, és mint ilyen, fontos összekötő kapcsot jelent a Morgan Stanley munkatársai között Budapesten és abban a több mint 41 országban, ahol a pénzintézet működik. Munkatársaink között számos lelkes sakkozót és amatőr versenyzőt találunk világszerte, a vállalat több mint 5 éve rendez irodái között online sakkbajnokságot. A Morgan Stanley aktívan támogatja a STEM (természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika) oktatását, amiben a sakk fontos szerepet játszhat. Munkatársaink matematikai és programozási órákon mentorálnak középiskolás lányokat, és támogatjuk a magyar csapatot a Lányok Európai Matematikai Olimpiáján.”

A 2019-es Világsakkfesztivál további programjai:

Páros Párbaj. A 2019-es fesztivál egyik fénypontja a Páros Párbaj lesz, amelynek során nagymester vegyes párosok mérik össze tudásukat a Hand & Brain szabályai szerint. A talán leglátványosabb páros játékban a csapat egyik tagja az agy, aki bemondja a figurát, míg a másik a kéz, aki eldönti, hogy melyik bábuval és pontosan hova lép. Ha az agy és a kéz nem kerülnek egy hullámhosszra, garantált a káosz a táblán, és azon kívül is. A versenyző párosok között találjuk a modern sakktörténelem egyik legnagyobb szerzőjének és szakértőjének tartott Mihail Marint, és feleségét, Marina Jugina FIDE mestert. De asztalhoz ül Natasha Regan és Matthew Sadler is, valamint Polgár Zsófia és férje, Yona Kosashvili nagymester, ortopéd professzor, illetve Arthur Kogan nagymester és felesége, Tatjana Plachkinova női nemzetközi mester. A versenyt a Twitch-en, élő online közvetítésben Rudolf Anna és Lawrence Trent nemzetközi mesterek kommentálásában követheti a közönség a világ minden pontján.

Morgan Stanley Sakk-kávézó. A Világsakkfesztivál főtámogatója, a Morgan Stanley Csontváry Kosztka Tivadar A taorminai görög színház romjai című képe mellett rendezi be Sakk-kávézóját. A helyszínen dedikálnak majd a Polgár-testvérek és Vlagyimir Kramnyik, és itt ismerkedhetnek meg a világ egyik vezető pénzintézetével, a Morgan Stanley-vel, ahol akár új trükköket is tanulhatnak a vállalat budapesti irodájában dolgozó sakkmesterektől.

Sakkmatek. A Morgan Stanley oktatási céljai és a Világsakkfesztivál filozófiája a Sakkmatek programban fonódnak össze a leglátványosabban. Az Atkins Rita, Cambridge-ben élő sakkedző, fizika-matematika tanár által vezetett játékos utazás a sakk és a matematika kapcsolódási pontjain kíséri keresztül a fiatalokat. A tábla letisztult harmóniája és a lépések logikája a játék élményén keresztül irányítja rá a gyerekek figyelmét a geometriai, kombinatorikai, játékelméleti és informatikai problémákra.

Sakkpalota kupa Tandori Dezső emlékére. „Hogy ha a mackók sakkoznak/Roppant ritkán kapkodnak/Ketyeghet a sakkóra/Nem ijeszt a mackóra” – olvashatjuk Tandori Dezső versében, aki a sakkal és a mackókkal egyaránt belsőséges viszonyt ápolt. Az idén februárban elhunyt Kossuth-díjas költő közreműködött Polgár Judit első, gyermekeknek szóló sakk-könyvének elkészítésében, a fesztivál az óvodás és kisiskolások számára kiírt idei Sakkpalota kupát Tandori Dezső emlékének ajánlja.

A jövő Európa-bajnokai. Idén Budapest viselheti az Európa Sportfővárosa címet, ennek apropóján a fiatal korosztály legjobbjai mutatkozhatnak be A jövő Európa-bajnokai elnevezésű versenyen, amellyel a Polgár Judit Sakk Alapítvány az Európai Sakk Unióval karöltve igyekszik népszerűsíteni a sportágat Európa-szerte. A versenyen 13 országból 30 fiatal küzdhet meg egymással. A nyereményekkel a szervezők olyan kezdő lökést adnának a gyermekeknek, amely meghatározó élményként hosszú távon vezetheti sikerre őket a pályafutásuk során.

Növekvő Mindset. Nem csupán az eredmények számítanak azonban, hanem az azokhoz vezető út is, amely szintén hangsúlyos szerepet kap a fesztiválon. A Hősök Tere csapata idén is a Növekvő Mindset programja segítségével mutatja meg a szülőknek és pedagógusoknak, mi kell ahhoz, hogy a gyerekek elfeledkezhessenek az „Ebben nem vagyok jó”, “Ez nekem úgy sem fog menni” kezdetű kijelentésekről. A workshopon Carol S. Dweck, a Stanford Egyetem világhírű pszichológiaprofesszorának kutatásaira alapozva bizonyítják, hogy az erőfeszítés dicsérete olyan tudásvágyra és kitartásra sarkall bennünket, amelynek köszönhetően az élet minden területén sikeresebbek leszünk és amely módszert a sakkon kitűnően lehet modellezni.

Goodwill Ambassadors of Chess. Az eseményen négy témában – sport, oktatás, tudomány és művészet – adják át a Goodwill Ambassador of Chess elismeréseket. Idén Vlagyimir Kramnyik, Leontxo Garcia és a mesterséges intelligencia egyik legjelentősebb kutatója, Demis Hassabis, a DeepMind alapító-vezérigazgatója vehetik át a díjat. Az augusztus végén elhunyt világhírű sakkmester, Benkő Pál posztumusz kitüntetésben részesül.

Guinness-rekordkísérlet. A Világsakkfesztivál napján nyílik lehetőség utoljára a fiatalok számára, hogy részt vegyenek Polgár Judit Guinness-rekordkísérletében. Az eddigi legnagyobb, gyerekek számára meghirdetett online versenyhez a szeptember 1-i indulás óta már 6000 gyerek csatlakozott, a világrekord célja, hogy legalább 20 ezer gyermek mérje össze tudását. A selejtezőkből kétezer játékos kerül az október 19-i döntőbe, amelynek nyertesei Polgár Judittal mérkőzhetnek majd.

Sakkfelfedező-ösvény. Polgár Judit a Magyar Nemzeti Galériával közösen alakított ki több éves együttműködést, amely a sakk és a művészet számtalan kapcsolódási pontját mutatja be. Ennek a részét képezi, hogy a megújuló Városligetben a Baán Lászlóval, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójával és Petri Lukács Ádám újságíróval való kooperáció jóvoltából hamarosan egy sakkfelfedező-ösvény nyílik, amelynek tervezésében Polgár Judit is részt vett.

Program

https://www.globalchessfestival.com/hu/budapest-2019/programok

https://www.facebook.com/globalchessfestival

Friss