Tippek

Így alakul a vásárlói élmény az elkövetkezendő 10 évben

A műszaki fejlődés és a bizalom a márkahűség kulcsa

A SAS szervezésében, több mint 1800 résztvevővel zajlott október végén az Analytics Experience konferencia Milánóban, ahol kiderült, hogyan fog átalakulni a vásárlói élmény a következő egy évtized során.

A technológiai fejlődés nem csak a termékekre és a szolgáltatásokra van folyamatos hatással, hanem a vásárlók és a márkák kapcsolatára is. Évtizedes távlatban komoly változásokra lehet számítani, amint arra az üzleti elemzésben piacvezető SAS támogatásával létrejött „Experience 2030: The Future of Customer Experience” tanulmány rámutatott.

Készítője, a Futurum Research úgy véli elemzésében, hogy a műszaki fejlődés lesz a változás elsődleges motorja. A márkatulajdonosoknak át kell alakítaniuk bevált vásárlói ökoszisztémájukat, ha tartani szeretnék a fejlődés ütemét. Ehhez alkalmazniuk kell az automatizációban rejlő lehetőségeket, többek között okoseszközökkel kell kiváltaniuk a dráguló emberi munkaerőt. Az is emellett szól, hogy – a kutatás szerint – 2030-ra az ügyfél-interakciók kétharmada digitális eszközökkel jön létre majd.

„Egyre tisztábban látszik, hogy az emberi és gépi kapcsolat a következő évtized során gyors fejlődésen megy keresztül. A vállalatoknak arra kell törekedniük, hogy egyensúlyt alakítsanak ki az emberi élmények nyújtása és a fogyasztók által elvárt azonnali eredmények biztosítása között. A technológia lesz a híd: az adatok, az elemzések, a gépi tanulás és a mesterséges intelligencia teremthetik meg ezt az egyensúlyt, javítva az ügyfél-elégedettséget és a vállalati hatékonyságot.”

– nyilatkozta Daniel Newman, a Futurum Research vezető elemzője és társalapítója.

Csevegőrobottól rendelünk, drón szállítja ki

A tanulmány megállapítása szerint 2030-ra az emberek négyötöde elfogadja, hogy az általa rendelt terméket egy autonóm közlekedési eszköz (például egy drón) szállítja majd ki. 81 százalékuk a csevegőrobotokkal (chatbot) is tud majd együttműködni. 78 százalékuk alkalmazza a jövőben a kiterjesztett, virtuális és kevert valóság (mixed reality) lehetőségeit a megfelelő termékek kereséséhez (pl. napszemüveg, rúzs, ruha kiválasztása).

A kutatásban részt vevők véleménye alapján látszik, hogy a felhasználók 56%-ának esetében már 2025-re általánossá válhat a kevert valóságot alkalmazó eszközök használata a távoli helyszínek – például nyaralás, üzleti út, városlátogatás – átéléséhez, felkereséséhez.

A vásárlások lebonyolításához és az okosotthonok vezérléséhez pedig tíz emberből nyolc valamilyen digitális asszisztenst (Google Home, Amazon Alexa stb.) fog alkalmazni. Sőt, 78 százalékuk azt várja, hogy viselhető elektronikával más digitális eszközök irányítása is hétköznapi, megszokott lesz.
A kutatásban részt vevők véleménye alapján látszik, hogy a felhasználók 56%-ának esetében már 2025-re általánossá válhat a kevert valóságot alkalmazó eszközök használata a távoli helyszínek – például nyaralás, üzleti út, városlátogatás – átéléséhez, felkereséséhez.

Új lehetőségek nyílnak a márkatulajdonosok számára az vásárlói lojalitás kialakítására és javítására is. Ehhez azonban a cégeknek folyamatosan dolgozniuk kell a fogyasztói és a marketingtechnológia közötti rés bezárására. A trend már most zajlik: hangalapú mesterséges intelligencia asszisztensek alkalmazásával például már a vállalatok közel kétharmada foglalkozik, a bolti reklámozás erejét növelő holografikus megjelenítésben pedig már 83 százalékuk gondolkozik.

A vásárlói elkötelezettségnél alkalmazott technikák összetettebbé válnak, ezáltal a vállalatoknak újra kell majd gondolniuk adatkezelési gyakorlataikat, elemzésoptimalizáló eljárásaikat és automatikus döntéshozó képességeiket. Elengedhetetlen számukra az új technológiák megfelelő alkalmazása, ha biztosítani akarják az üzleti eredményeiket.

Márkahűség és -bizalom

Napjaink márkáinak 58 százaléka a magas minőséget tartja a márkahűség-kialakítás fő eszközének, miközben a vásárlók zöme az alacsony árakra vagy árengedményekre szavaz.

2030-ra viszont a mobil alkalmazások, a nagysebességű hozzáférés és az okosotthonokon keresztüli vásárlás lesz a három vezető technológia a márkahűség formálásának területén. Emellett a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és a prediktív analitika is nagy szerepet játszik majd.

A fentieken túl a vállalatoknak a fogyasztói bizalom kialakításán és növelésén is dolgozniuk kell. A Futurum Research felmérése szerint jelenleg a vásárlók alig 54 százaléka hiszi, hogy személyes adatai biztonságban vannak az általa kedvelt márkák tulajdonosainak kezelésében.

A fogyasztók 73 százaléka pedig úgy véli, hogy személyes információi felett elvesztette az ellenőrzést. Az, aki ennek ellenkezőjéről meg tudja győzni vevőit, nagy versenyelőnyre tehet szert.

A 2019. májusában, 36 ország, több mint 4 ezer résztvevőjének közreműködésével zajlott kutatás további részletei a sas.com/experience2030 oldalon tekinthetők meg.

További információ: www.sas.com

Friss