Tippek

Hogyan befolyásolta a koronavírus az idei tech-táborokat?

A nyári szünidő feléhez közeledve látható, hogy a koronavírus új tendenciákat hívott életre a gyerektáborok piacán is.

Mindez nyilván a programozást és robotikát oktató táborokat is érintette. Többek között megjelentek új online megoldások, miközben a jelentkezési időszak is nagyban megváltozott.

Megjelennek az online táborok

A szervezők többféle megközelítéssel éltek idén nyáron. Voltak, akik a teljes idényt lemondták, mások csak részben indították el a táboraikat, míg megint mások inkább a bővítés mellett döntöttek: például online megoldásokat is kifejlesztettek.

„A cél nem az volt, hogy az online táborok átvegyék az uralmat”

– meséli Breuer Anita, a Logiscool programozást oktató iskolahálózat egyik alapítója.

„A gyerekek több mint 80 százaléka még mindig a hagyományos, egész napos táborokba jelentkezik. Viszont digitális formában végre azok a diákok is részt vehetnek a táborokon, akiknek erre eddig nem volt lehetőségük a távolság miatt. A teljes online oktatási rendszer kidolgozására a koronavírus miatti kijárási korlátozás vitt rá minket. Utólag visszagondolva mégis örülök neki: így legalább egy újabb fejlesztéssel gazdagodtunk.”

Kitolódnak a jelentkezési időszakok

A nyár eleji táborok jelentős része az elmúlt években már májusban betelt. Idén azonban teljesen máshogy alakult a helyzet. A Logiscool táboraiba például május végén még a tavalyi évhez viszonyítva jóval alacsonyabb volt a jelentkezések száma.

„Készítettünk egy belső felmérést, amiből kiderült, hogy a szülők nagy része ekkor még kivárt”

– meséli Anita.

„Figyelték, hogy a kijárási korlátozások csökkentése tartós lesz-e, valamint csökkennek-e a koronavírusos esetszámok. Ez egy nagyon bizonytalan időszak volt a számunkra is. Majd ahogy kezdett a világ visszarendeződni, a jelentkezések is elkezdtek befutni.”

Végül megugrott az érdeklődés: az elmúlt hetekben közel 5000 diák jelentkezett az iskolahálózat táboraiba országszerte, és ez a szám folyamatosan nő.

Mik az idei tech-táborok sláger témái?

A táborok szervezői igyekeznek minden évben figyelemmel kísérni, hogy mi az az újdonság, amivel szívesen töltik a gyerekek az idejüket, így alkalmas arra, hogy játékosan fejlessze a táborozókat. Jó példa minderre az idei év egyik slágertábora, a Minecraft Mars Misszió, amiben saját űrbázist építenek a diákok. A „küldetés” alatt tanulnak többek között fizikáról, fejlődik a problémamegoldó, de megvalósul az első és legfontosabb faktor is: játszanak és kikapcsolnak. Ezen kívül a Programozó hacker, a Video production és a Kalandjáték fejlesztő táborok viszik még idén a prímet. Illetve augusztustól a diákok kérésére indulnak Roblox táborok is. A Roblox egy online platform, amely lehetővé teszi a gyerekeknek, hogy saját játékokat készítsenek, és más felhasználók játékaival játszanak. A platformon megtalálható mindenféle játék, a klasszikus versenyzőstől egészen a role-play játékokig.

Friss