Tippek

CEOI 2020 – Közép-Európai Informatikai Diákolimpia Nagykanizsán

Augusztus 23. és 29. között a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Karának rendezésében, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával Nagykanizsán zajlik a Közép-Európai Informatikai Diákolimpia (CEOI), amelyen a régió legjobb diákjai mérik össze programozási ismereteiket.

A CEOI régiónk legfontosabb informatikai tanulmányi versenye, amelyet 1994 óta rendeznek meg azzal a céllal, hogy fokozza a diákok érdeklődését az informatika és infokommunikációs technológiák iránt. Az idei diákolimpiára tizenhárom országból (Ausztria, Németország, Lengyelország, Cseh Köztársaság, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Románia, Svájc, Olaszország, Litvánia, Hollandia, Magyarország) érkeznek négyfős, 20 évesnél fiatalabb, kimagasló programozási ismeretekkel rendelkező középiskolás diákokból álló csapatok.

Mivel 2020-ban a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium ad otthont a diákolimpiának, két csapat indítására is jogosult Magyarország.

Magyarországot a CEOI-n nyolc fiú képviseli az idén:

  • Horcsin Bálint, a budapesti Németh László Gimnázium 11-edikes diákja
  • Varga Péter, az Óbudai Árpád Gimnázium 11-edikes diákja
  • Németh Márton Tamás, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 9-edikes diákja
  • Bukva Dávid Bertalan, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium 11-edikes diákja
  • Székely Milán, a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium 9-edikes diákja
  • Tóth Gellért, az Óbudai Árpád Gimnázium 11-edikes diákja
  • Szente Péter, a nagykanizsai Batthyány Lajos Gimnázium 12-edikes diákja
  • Szabó Kornél György, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium 11-edikes diákja

Egy hetes ittlétük alatt az informatikai diákolimpikonok versenyprogramjuk mellett felfedezik majd Nagykanizsát és a környék nevezetességeit. A tervek szerint a sofőr nélküli járművek számára épített zalaegerszegi tesztpályán tartanak számukra bemutatót és meglátogatják a keszthelyi Festetics-kastélyt is.

A Közép-Európai Informatikai Diákolimpia az IOI, vagyis az UNESCO által is támogatott Nemzetközi Informatikai Diákolimpia előversenyének tekinthető, a CEOI-n való részvétel fontos mérföldkövet jelent a világméretű versenyre való felkészülésben.

Magyarország a CEOI egyik alapító tagja és többször adott már otthont a versenynek: 1995-ben Szegeden, 2001-ben Zalaegerszegen, 2005-ben Sárospatakon, 2012-ben pedig Tatán mérték össze tudásukat a régió országainak kimagasló versenyprogramozási ismeretekkel bíró középiskolásai. A magyar diákok hagyományosan jól szerepelnek a CEOI-n: az elmúlt huszonöt évben összesen ötvenhat érmet gyűjtöttek. A tavalyi versenyről diákjaink egy arany és három bronzéremmel térhettek haza. A verseny történetében 2019-ben szerzett először magyar diák abszolút első helyet: ő volt a legjobb az aranyérmesek között is.

A Neumann Társaságról

A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság a legnagyobb múltra visszatekintő hazai informatikai szervezet, 1968-as megalapítása óta kiemelkedő szerepet vállal a digitális esélyegyenlőség megteremtésében. Tevékenységei között kiemelt az informatikai tehetséggondozás, amelynek jegyében évtizedek óta főszervezője a Nemes Tihamér Országos Középiskolai Számítástechnikai Tanulmányi Versenynek és a Logo Országos Számítástechnikai Tanulmányi Versenynek, illetve felkészítője a diákolimpiákra utazó csapatoknak. A társaság célja, hogy a digitális világ GPS-eként segítse a tájékozódást az információs társadalom világában.

További információk:

A verseny honlapja: http://ceoi2020.inf.elte.hu

A Neumann Társaság honlapja: https://njszt.hu/

Friss