Tippek

Hogyan tovább, emberiség?

A koronavírus utáni helyzetre keresik a válaszokat a Brain Bar előadói

A 2020-as Brain Bar jövőfesztivált szeptember 15-17. között, ezúttal online, mindenki számára ingyenes formában rendezik meg. A digitális térbe költözés oka a világjárvány, amely nemcsak a Brain Bar szervezőit késztette új megoldásokra, hanem a Föld minden pontján új helyzetet teremtett. A fesztivál előadói közt olyan vállalatvezetők, valamint elismert gondolkodók is megszólalnak, akik kifejezetten a pandémia által generált változásokat vizsgálják.

Már semmi sem lesz ugyanaz, mint a járvány előtt – vallják a szakértők. Az új idők új megoldásokat kívánnak, így a Brain Bar jövőfesztivál is a vélemények és prognózisok sokszínűségének jegyében szólaltat meg szakértőket és gondolkodókat.

A gazdaságpolitikai oldalt a rendezvényen György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár képviseli, aki nemcsak elemzőként, hanem egyben a hazai gazdaság egyik alakítójaként vesz részt a Brain Baron. Az Egyensúlyteremtés: A gazdaságpolitika missziója című kötet szerzője bemutatja, hogy milyen módon lábalhat ki egy ország egy ilyen méretű válságból, és milyen gazdaságélénkítő intézkedésekkel tudja újra lendületbe hozni a saját gazdaságát.

Lesznek-e még üzletek a jövőben, vagy a kényelmes internetes vásárlás kiszorítja a személyes vásárlást? Várkonyi Balázsnak, az Extreme Digital ügyvezetőjének és társalapítójának az elektrotechnikai piac régiós kulcsszereplőjeként átfogó rálátása van a vásárlási trendekre. A szakember arról számol be az érdeklődőknek, hogy milyen jövőt vázol fel az online rendelések növekedése.

A tömeges leépítések és elbocsátások miatt fókuszba került az is, hogyan találhatnak vissza az emberek a munkaerőpiacra. Aliya Hamid Rao, a London School of Economics tanára a téma mellett foglalkozik a napjainkban megkerülhetetlen nemi egyenlőtlenség problémájával is. Előadásában Rao emberközpontú módon járja körül a gazdaság és az egyén viszonyát, és világít rá a legsúlyosabb hiányosságokra és ellentmondásokra.

Nemzetközi összefogás a kulcs a válságból való kilábaláshoz? És vajon ki nyeri a szuperhatalmak (USA vs. Kína) versenyét? Dr. Robert C. Castel izraeli biztonságpolitikai szakértő a COVID-19 után átrendeződő hatalmi viszonyok témájáról fog elgondolkoztató következtetésekkel szolgálni az idei Brain Bar online nézőinek.

További információk és részletek a fesztivál Facebook eseményében, a www.brainbar.com weboldalon és a TribeWIRE hírlevélben találhatók.

Friss