Connect with us
Hirdetés

Tippek

Újabb változást figyelhetünk meg a Google Chrome-ban

chrome

Az egyszerűsítés volt a Google célja, amikor úgy döntött, a Chrome böngésző nem mutatja majd a weboldalak teljes címét a felhasználóknak. Azóta bebizonyosodott: a csalók örülhettek legjobban. A Google belátta, ezért változtatott.

Évek óta zajló folyamat a Chrome böngészőben a címsáv egyszerűsítése. A Google indoklása szerint az átlagfelhasználók számára felesleges, sőt zavaró is lehet, ha egy hosszú, számukra nehezen értelmezhető URL-struktúrával találják szembe magukat.

Néhány szakember már korábban is felvetette, hogy az egyszerűsítés veszélyes: bármit is rejt el a Google a weboldalak teljes címéből, azzal csak újabb eszközt ad a csalók kezébe ahhoz, hogy két weboldal címét hasonlónak tüntessék fel.

chrome

Úgy tűnik, mára így látja a Google is, erre utal legalábbis az Android Police által észrevett dokumentum, amelyben a vállalat egyik vezető szoftvermérnöke azt írja, a webcímek megjelenítésén egyszerűsítő változás nem járt semmilyen előnnyel, így inkább visszacsinálják azt.

A Chrome 91-es verziójában már csak a webcím legelején lévő – a weboldallal történő titkosított kommunikációra a zöld szín mellett szöveges formában is utaló – „https://” rész van elrejtve a felső sávban.

Forrás: HVG

Tippek

Teljes körű klímatelepítést indít a MediaMarkt

Országos, minősített szolgáltatási csomaggal egyszerűsíti a lakossági klímavásárlást a MediaMarkt. Sokan szembesülnek azzal a problémával, hogy a megfelelő készülék kiválasztása után rendkívül nehéz szabad és megbízható szerelőt találni, a várakozási idő pedig akár hetekre is nyúlhat. Erre a piaci résre reagálva a vállalat egy olyan komplex megoldást vezetett be, amely a vásárlástól a beüzemelésig a teljes folyamatot lefedi.

A MediaMarkt új szolgáltatása pont ezt a logisztikai láncot rövidíti le: a vásárlóknak nem kell külön szerelőt keresniük és akár egy hónapot várniuk a klíma beszerelésére. Az áruházakban kiválasztott oldalfali split hűtő-fűtő klímák mellé egy fix áras csomagot lehet kérni, amellyel a vállalat a teljes folyamatot átvállalja. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a MediaMarkt a vásárló igénye szerint házhoz szállítja a készüléket, és minősített szakemberekkel üzemeli be azt.

„A klímavásárlás kritikus pontja mindig a szerelés: ha nem megfelelő ember végzi, elveszhet a gyári garancia, és a hatósági szabályok megsértését sem kockáztathatja meg senki. Olyan megoldást akartunk adni, ahol a vásárlónak nem kell a szakemberhiánnyal sakkoznia, vagy napokig telefonálgatnia. Nálunk a hivatalos papírmunka, a szállítás és a fizikai beüzemelés egyetlen lépésben megrendelhető, az alapbeüzemelés fix ára pedig garancia arra, hogy senkit nem érnek váratlan pluszköltségek a helyszínen”

– nyilatkozta Sipos-Mohai Réka, a MediaMarkt Magyarország szolgáltatásmenedzsment vezetője.

Kiszámítható költségek és országos lefedettség

Az alapszolgáltatás ára fix, így az egyik legnagyobb előnye a szolgáltatásnak a kiszámíthatóság, hiszen a vásárlókat sem a megrendeléskor, sem a munka napján nem érik váratlan pluszköltségek.

A helyszíni munkálatok során a tanúsított szakemberek mindent elintéznek:

  • Felszerelik a beltéri és kültéri egységet, amelybe egy standard téglafal átfúrása és a csővezetékek kiépítése is beletartozik 3 méteres hosszig.
  • Kialakítják a kondenzvíz-elvezetést, elvégzik a hálózat nyomáspróbáját, és rákötik a készüléket az elektromos hálózatra.
  • Lefuttatják a próbaüzemet, majd teljesen, így az ügyfelek egy azonnal használható, működő rendszert kapnak.

Az új szolgáltatás közvetlenül a készülék megvásárlásakor igényelhető a MediaMarkt áruházaiban.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Új tehetségeket keres az LG: startol a Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia

Az LG Electronics Magyarország (LG) technológia iránt érdeklődő tartalomgyártóknak kínál szakmai fejlődési lehetőséget az LG Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia meghirdetésével. A felvételt nyert résztvevők neves tech-influencerektől és az LG szakértőitől tanulhatnak, a legjobbak pedig lehetőséget kapnak, hogy a koreai technológiai márka támogatásával fellendítsék saját influencer karrierjüket, növeljék követőbázisukat, és hogy hosszabb távon is együttműködjenek az LG-vel.

 Az LG Electronics Magyarország meghirdette az LG Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémiát. A kezdeményezés célja, hogy fejlődési lehetőséget és szakmai inspirációt kínáljon azoknak a feltörekvő – 18 év feletti, legalább egy közösségimédia-platformon aktív – tartalomgyártóknak, akik otthonosan mozognak a social media világában, és komolyan érdeklődnek a technológia, valamint a tech-tartalomgyártás iránt.

„Tudjuk, hogy manapság sokan szeretnének influencerek lenni, és sok a tehetséges tartalomgyártó technológiai területen is. Tudjuk azonban azt is, hogy sokan nem, vagy csak nehezen tudnak kitörni: nincs lehetőségük követőbázist építeni, és emiatt nem tudnak magasabb szintre lépni sem. A világ egyik vezető technológiai márkájaként számunkra kiemelten fontos, hogy ne csak innovatív termékeket hozzunk el a felhasználóknak, hanem ezekről hiteles és inspiráló tartalmak is szülessenek. Ezért szeretnénk támogatni a következő tech tartalomgyártó generációt, és megadni a láthatóságot azoknak a fiataloknak, akik saját hangon, magas színvonalon tudnak beszélni a technológiáról”

– osztja meg az LG Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémia születésének hátterét Szili Krisztián, az LG Electronics Magyarország marketing csoportvezetője.

A program középpontjában egy egész napos workshop áll, amelynek során a felvételt nyert résztvevők szakmai tudást, gyakorlati tapasztalatot és platformismeretet szerezhetnek, betekintést nyerhetnek a tech-tartalomgyártás alapjaiba, miközben testközelből ismerkedhetnek meg az LG TV-portfóliójával. Az LG szakértői, valamint Horváth András (Handrás) és Tamás Zsolt (Tamzso)  tech-influencerek tapasztalataikon keresztül mutatják be, hogyan készül egy jó termékteszt, milyen szempontokra érdemes figyelni egy tech-es tartalom elkészítésekor, és hogyan találhatják meg a résztvevők a saját hangjukat a social media különböző felületein. A tanultakat pedig a résztvevők a gyakorlatban is kipróbálhatják, ugyanis egy-egy termékteszt videót kell elkészíteniük, amelyhez az LG biztosít számukra tesztelhető terméket. A legjobb videó készítőjét egy LG OLED evo AI tévével jutalmazzák.

Az Akadémia legtehetségesebb résztvevői számára azonban nem ér itt véget a koreai technológiai márkával való kapcsolat: az LG további lehetőségeket és médiatámogatást kínál számukra, hogy nagyobb láthatóságot szerezzenek már meglévő csatornáiknak, növeljék követőbázisukat, és ezzel fellendítsék karrierjüket tech-influencerként. A legjobb termékteszt videót készítők ugyanis bekerülnek az LG tesztelői csapatába, és egyes teszt tartalmaikat az LG a releváns online csatornáin is megosztja és hirdetéssel támogatja, a jövőben pedig akár hosszabb távon is együttműködhetnek a márkával.

 Az LG Tech-re Kész! Tartalomgyártó Akadémiára 2026. június 1-ig lehet jelentkezni.

További részletek az LG hivatalos oldalán érhetők el: https://www.lg.com/hu/techrekeszakademia/

 


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading

Tippek

Hatékony vezetés: hogyan csökkenthetők az üzemanyagköltségek?

Sokaknál napi használatban van az autó, így nem meglepő, ha jelentős összeget költenek havonta üzemanyagra. Az emberek gyakran többet költenek üzemanyagra, mint lakhatásra vagy ételre, és a soha nem látott magasságokba szökő üzemanyagárakkal a helyzet kezd elszabadulni.

Matas Buzelis autóipari szakértő a járműelőtörténet-ellenőrzési platformot kínáló carVertical munkatársa, és most néhány egyszerű szokást és megoldást ajánl a figyelmünkbe, amelyekkel drasztikusan csökkenthetők a benzinkúti számlák.

Vezessen higgadtan

Az erőteljes gyorsításokkal és fékezésekkel tarkított, agresszív vezetés gyorsabban égeti az üzemanyagot. A tudományos kutatások szerint az agresszív vezetési stílus 40%-kal rosszabb üzemanyag-hatékonyságot okozhat.

Egyszerű megoldás, ha kerüli az erőteljes gyorsításokat, és a motorféket használja a lassításhoz. Az agresszív vezetéssel általában legfeljebb néhány perc takarítható meg az utazásból, ami nem kompenzálja a nagyobb fogyasztást. A lassabb vezetés emellett kíméletesebb a motornak, az abroncsoknak és a felfüggesztésnek is.

Használja kevesebbet a légkondicionálót

A modern autók klímarendszereiben gyakran akkor is üzemel a légkondicionáló, ha nincs rá szükség. A klímakompresszor jelentős teljesítménnyel működik, és akár 30%-kal is növelheti az üzemanyag-fogyasztást.

A légkondicionáló nagyon kényelmes tud lenni egy forró nyári napon, vagy épp esős őszi utazásokon, mert egyszerre hűsíti és szárítja a levegőt. Az üzemanyag-hatékonyság szempontjából viszont fontos tipp, hogy takarékosan használjuk.

Rendszeresen ellenőrizze a keréknyomást

Minden autógyártó minden modellhez kiszámolja az optimális abroncsnyomást a legjobb teljesítmény, kényelem, biztonság és üzemanyag-hatékonyság érdekében. Ha alacsony a keréknyomás, nő a gördülési ellenállás, így a motor több üzemanyagot használ a sebesség fenntartásához.

Emiatt érdemes rendszeresen, legalább havonta ellenőrizni a keréknyomást. A tanulmányok szerint az abroncsnyomás 1%-os csökkenése 0,3%-kal növeli a fogyasztást. A carVertical szakemberei azonban felhívják a figyelmet a túlfújt abroncs veszélyeire is: a túl nagy nyomás egyenetlen és idő előtti gumikopást okozhat.

Próbálja csökkenteni a felesleges tömeget

A nehezebb autó mozgatásához nagyobb erő kell, így az üzemanyag-fogyasztás a jármű össztömegével együtt nő. Az autóipari mérnökök igyekeznek minél inkább leszorítani az autó tömegét, ezért gyakran megszabadulnak a pótkerekektől, és alumíniumot vagy akár műanyagot használnak acél helyett.

Az autó nem raktár. Ha megszabadul a felesleges és nehéz tárgyaktól, az autó kevesebbet fog fogyasztani, jobban fog gyorsulni, és tágasabbá is válik.

Kerülje a forgalmi dugókat

Érdemes megszokássá tenni, hogy amikor csak lehet, kerüljük a forgalmi dugókat. Az állandó megállás-elindulás megterhelő a motornak, a felfüggesztésnek és a váltónak. Ahogy sokan tudják, a forgalmi dugók jelentik az egyik okot, amiért a városi vezetést tekintik a legkevésbé gazdaságosnak. Sokszor kényelmesebb hosszabb útvonalat választani, ahol kisebb a forgalom.

A csúcsidőszak elkerülésével sok üzemanyag és idő takarítható meg. A legtöbb városban ez a reggel 7 és 9, valamint a délután 4 és este 7 óra közötti időszakot jelenti.

Tervezze meg előre az utakat

Ha a motor még hideg, jóval többet fogyaszt – ez is az egyik ok, amiért a rövid távokon autózók tapasztalják a legrosszabb fogyasztást. A motornak pont úgy be kell melegednie, mint az emberi testnek edzés előtt. A bemelegítés nélküli nagy terhelés előbb-utóbb kárt tesz valamiben.

Érdemes több dolgot is elintézni egy körben – ez jóval egészségesebb, mint több különböző autóutat tenni a nap során. Ha pedig városon kívül vezet, a sebességtartó automatika használatával megelőzheti a túl sok gyorsítást és fékezést, javítva a fogyasztást.

Válasszon jó fogyasztású autót

Sokszor nagyon jó kiindulópont, ha egyszerűen csak kisebb üzemanyag-fogyasztású autót választ. A nehéz városi terepjárók és az erős motorral felszerelt nagy szedánok soha nem lesznek olyan gazdaságosak, mint a szerényebb, kompakt családi modellek. Ha főleg a városban közlekedik, bármilyen autó megteszi, amibe beférnek az utasok és a csomagok.

A globális járműtörténet-ellenőrzési platformot kínáló carVertical arra ösztönzi a leendő vevőket, hogy a vásárlás előtt mindig ellenőrizzék az autó általános állapotát. Ha egy járművel minden rendben van, az előtörténete általában önmagáért beszél, így gondoskodhat a kisebb fogyasztásról, és elkerülheti az egyéb költségeket is.

Tartsa az autót jó állapotban

Az emberek gyakran elfelejtik, hogy a járművek állapota alapvető szerepet játszik az üzemanyag-hatékonyságukban. A fogyasztásra hatással vannak az olyan részelemek, mint a motor, a felfüggesztés és az autó villamos rendszere. Ha például hibás a lambdaszonda, duplájára is nőhet a fogyasztás. Soha nem szabad tehát kihagyni az autó időszakos szervizelését.

Bárhogyan is alakulnak az olajárak, a kisebb üzemanyag-használat kényelmesebb életet jelent. Gyakran nem kell több, mint változtatni néhány vezetési és karbantartási szokáson, és máris kevesebbet kell költenie, és jobb élmény lesz autótulajdonosnak lenni.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Continue Reading
Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés
Advertisement
Advertisement
Advertisement
Advertisement Hirdetés

Facebook

Advertisement Hirdetés
Advertisement Hirdetés

Ajánljuk

Advertisement

Friss