Nem kifinomult trükkök, legfőképpen az emberi hanyagságra és figyelmetlenségre építenek. Józan paraszti ésszel kivédhetők.

Bár a felhőszolgáltatásoknak számtalan előnye van (ezekkel bőségesen foglalkoztunk ebben és ebben az összeállításunkban), gyakran könnyelműségre csábítanak. Annyira örülünk, hogy megspóroltuk a beruházást, hogy egyszer csak azt vesszük észre: dollár ezrek-tízezrek repültek ki az ablakon – a nagy semmire. Erre egyes szolgáltatók sokszor rá is játszanak, és ún. dark patterneket, sötét mintákat alkalmaznak a tervezéskor.

A dark pattern lényege, hogy olyan döntésekre sarkallja a fogyasztót, amivel akár saját kárára is azt a vállalatot gazdagítja, amelytől terméket vagy szolgáltatást vásárol. Az USA-ban már létezik is olyan oldal, a Dark Patterns Tip Line, amelyen az ilyen elemekkel operáló oldalakat lehet bejelenteni (a beküldött esetekből sokat lehet tanulni).

Egy kis amerikai startup, a Quolum vezetője, Indus Khaitan összeszedte azokat a fontosabb módszereket, ahogy egy szolgáltató ráveheti a felhasználót, hogy sokkal többet költsön, mint amennyire valójában szüksége van. (A startup a szoftverszolgáltatások pénzügyi menedzseléséhez nyújt támogató eszközöket.) Nem szenzációs trükkök ezek – bár vannak köztük egyértelműen csalásnak minősíthetők –, így kis odafigyeléssel és az univerzális fegyverrel, azaz a józan paraszti ésszel szinte mindegyikre van ellenszer.

Nézzük tehát, milyen trükköket vetnek be a szolgáltatók!

A  csábító próbaverzió és a fizetés

A SaaS-modell zseniális, hiszen szinte minden esetben kapunk valamilyen próbalehetőséget, általában idő- vagy funkciónalitáskorláttal. Egyes szolgáltatók (még az olyan nagyok is, mint az AWS vagy a Microsoft) azonban már ehhez is kérnek pl. hitelkártya-adatokat. Nem feltétlenül gonoszságból, hanem az érdeklődés szűrése miatt: aki nem érdeklődik komolyan, így kisebb valószínűséggel regisztrál a próbaidőszakra. Emellett persze az is fontos szempont, hogy a hitelkártyás regisztrációval szerezhető leadek értékesebbek a későbbi marketingtevékenységhez.

Ha egy szolgáltató fizetési adatokat kér, azt bizony komolyan kell venni, mert azt jelenti, hogy a próbaidőszak lejárta utáni pillanattól számláz. Nincs is ezzel baj (illetve egyesek szerint van, de semmiképpen sem illegális).

A baj inkább az, ha egy szolgáltató kifejezetten utazik a felhasználó feledékenységére (a Dark Patterns Tip Line-on olvashatók szerint van ilyen szép számmal). A próbaverziót használók jelentős része ugyanis megfeledkezik arról, hogy bár csak trial jelleggel használt valamit, azt is elfogadta feltételként, hogy lemondja a szolgáltatást, ha nem találja megfelelőnek. Így aztán sokszor hónapokig csordogál az ingyen aprópénz a szolgáltatóhoz. És ha valaki reklamál, nem sok jóra számíthat, hiszen elfogadta a szerződési feltételt, mely szerint a próbaidőszak lejárta után automatikusan elindul a számlázás.

A szolgáltatónak ehhez a kisujját sem kell mozdítania, sőt épp az a lényeg, hogy ne mozdítsa, és ne értesíti a próbaidőszak lejártáról a T. ügyfelet.

Hasonló a helyzet, amikor valaki elő is fizet egy SaaS-eszközre, de csak időlegesen, pár hónapig van rá szüksége. Csakhogy a projekt végén elfelejti lemondani. Feledékenységük következményeivel sokan csak akkor szembesülnek, amikor a pénzügy az orruk alá dörgöli a több ezer dollárra rúgó összeget: mi az a tíz hónapja havonta érkező három-négyszáz dolláros számla?!

A szolgáltató minden hónap ugyanazon napján automatikusan kiszámlázza a díjat, de erről „természetesen” nem küld értesítést az előfizetőnek. Mivel a számla viszont sokszor egyenesen a pénzügyre érkezik, a feledékeny munkatárs – a tényleges megrendelő – nem is szembesül azzal, hogy szép csendben csordogál a pénz egy senki által nem használt szolgáltatásért.

Az sokakat felébreszt, és cselekvésre sarkall(na), ha a számla kiállítása előtt kap(ná)nak egy figyelmeztető mailt. Csakhogy ezt a jó kereskedők is tudják…

Szintén nagy ígérete a felhőnek a skálázhatóság. Ám ez sok esetben egyirányú. Például: szüksége van CRM-re, ezért a cég aláír egy éves szerződést 50 felhasználóra. De jön a Covid, összemegy a biznisz, és már csak harmincan használják a CRM-et. Le lehet mondani? Természetesen nem. Majd ha az éves szerződés lejárt. De mi a helyzet fordított esetben? 25 emberre kellene előfizetés holnaptól! Semmi akadálya, szívélyeskedik a szolgáltató.

Más jellegű, de hasonló probléma: a cég megköti az egyéves szerződést a CRM-re, és értelemszerűen azonnal el is kezd fizetni. De ettől még CRM-je nincs, hiszen még hátravan a bűvészkedés az API-kkal, az integráció, a szoftver finomhangolása, a betanítás… És hipp-hopp, el is ment három hónap, miközben fizetett egy olyan szolgáltatásért, amit effektíve nem használt, nem tudott használni. Plusz fizetett a beállításért is…

Vannak jó példák is szép számmal

A fenti esetek inkább figyelmeztető jelek. Ha valaki ilyen feltételekkel találkozik, legyen az átlagosnál is éberebb, mert nem számíthat a szolgáltató segítőkészségére. De szerencsére vannak ellenpéldák is. Khaitan mindenekelőtt a Slacket emeli ki, amely még akkor is csak időarányos díjat számol fel ügyfeleinek, ha a számlázási ciklus vége előtt lemondja valaki az előfizetését, és visszatéríti a fel nem használt kreditek árát.

Sok szolgáltató nem kér hitelkártyát sem a próbaidőszakra (pl. Shopify, Squarespace stb.). Az elemzések egyébként azt mutatják, hogy a dark patterneket alkalmazó szolgáltatók szinte minden esetben hitelkártyás regisztrációhoz kötik a próbaidőszakot.

És a végeredmény? Az, hogy a vállalatok elég sok pénzt dobnak ki fölöslegesen a felhős szolgáltatásokra. A Quolum közel sem reprezentatív kutatása szerint átlagosan az előfizetett szolgáltatások 30 százaléka kihasználatlan marad. A szoftverszolgáltatókat semmi sem ösztönzi, hogy segítsenek ezen változtatni. A fenti példákból azonban látható: az ügyfelek is bőséggel tehetnek ellene, hogy minden száz forintból harmincat csak úgy elégessenek.

Forrás: Bitport