Tippek

6 ok, amiért jobb egy mikroinfluencer

Hazai tekintetben a legtöbb márka elsősorban a többszázezres követőszámmal rendelkező influencerek felé nyit.

Természetesen az ilyen együttműködéseknek is megvan a maga előnye, de bizonyos termékek, szolgáltatások, kampányok esetén a márkák nagyobb elérést érhetnek el a kisebb, ám jóval lojálisabb és aktívabb követőbázissal rendelkező makro-, illetve mikroinfluencerekkel.

„A marketing szakma hatalmas változáson megy keresztül: a hagyományos hirdetések iránti fogyasztói bizalom csökken, míg az influencer marketing befolyása egyre nő. Bár sokan úgy vélik, egy sikeres kampány záloga a megainfluencerek kezében van, ez ilyen formán nem biztos, hogy igaz. Nem szabad alábecsülni ugyanis a pár tízezer követővel rendelkező influencereket, hiszen többek között náluk a legerősebb a követői lojalitás”

– mondta Sápi Márton, a Star Network Influencer Ügynökség értékesítési vezetője.

Elsőként tisztázzuk, hogy mit is jelentenek a véleményvezérek meghatározásai a hazai piacon.

Az influencereket, követőszáma alapján jelenleg négy csoportba oszthatjuk:

  • Megainfluenszerek: 100 000 feletti követőszám
  • Makroinfluenszerek: 10 000 és 100 000 közti követőszám
  • Mikroinfluenszerek: 1000 és 10 000 közti követőszám
  • Nanoinfluenszerek: 1000 alatti követőszám

A kevesebb, néha több!

Egy pár tízezres követőbázissal rendelkező online véleményvezér lehet utazásmániás blogger, animerajongó instagrammer, ökoháztartást vezető youtuber vagy épp sminktippeket adó tiktokker. Egy közös bennük, a cégek gyakran nem szentelnek nekik kellő figyelmet, ellentétben a követőikkel.

A mikro-, makroinfluencerek ereje a feléjük irányuló elköteleződésben rejlik. Bár relatív kevesebb embert érnek el, mint a 400-700 ezres megainfluencerek, a követőikkel gyakrabban tudnak interakcióba lépni, képesek közvetlenül hozzájuk szólni, sőt, akár elérhetetlennek vélt speciális társadalmi célcsoportokat is meg lehet szólítani a segítségükkel; ugyanis gyakran valamilyen szubkultúra képviselői.

A külföldi kutatások is azt mutatják, hogy a kisebb követőszámmal rendelkező influencerek a saját területükön szakértelmükkel vagy épp szenvedélyeségükkel az emberek szemében hitelesebb forrást jelentenek, mint például egy híresség.

  1. Az Instagramon a 100 ezer követő alatti influencerek teszik ki az összes felhasználó közel egyharmadát.
  2. Egy felmérésében a válaszadók 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyobb valószínűséggel ad hitelt a kisebb influencerek ajánlásainak.
  3. A fogyasztók 61 százaléka úgy érzi, a makroinfluencerek tartalmaival jobban tudnak azonosulni, közelebb érzik őket magukhoz.
  4. A makro- és mikroinfluencerek magasabb szintű bizalmat élveznek. A megkérdezettek mindössze 3 százalékát befolyásolja valamilyen ismert vagy híres ember social média oldala, míg 30 százalékuk fontolóra venné, hogy kevésbé ismert bloggerek ajánlására vásároljanak.
  5. Egy tanulmánya szerint a makroinfluencerek 84 százaléka hetente legalább egyszer ajánl terméket vagy szolgáltatást.
  6. A 100 ezer követőszám alatti influencerek 99 százaléka valóban hisz is abban, amit hirdet, ezáltal pedig személyre szabottabban, és így hitelesebben képesek közvetíteni a cégek és a leendő vásárlók, ügyfelek között.

Friss