Tippek

Így motiváld magad az otthoni sportolásra

A hideg, szeles és csapadékos idő miatt gyakran úgy érezhetjük, hogy nehezebb rávenni magunkat arra, hogy kimozduljunk, sétával vagy futással vezessük le a feszültséget, javítsunk a közérzetünkön.

Szerencsére, rendelkezésre állnak olyan készülék, amelyekkel minden adott lehet ahhoz, hogy lakásunkat privát edzőteremmé varázsoljuk. Az esetleges motivációs problémákra is léteznek bevált praktikák, amelyek használatával szívesebben állunk majd neki az otthoni sportolásnak.

Mindenkinek más sport az, amit szívesen űz akár – ha lehetősége van rá – otthon is. A lakásban is végezhető edzésformák szinte mindegyikét kipróbálhatjuk virtuális szakértői segítséggel, akár ingyenesen is: remek videók érhetőek el az interneten, legyen szó akár jógáról, kellék nélküli, saját testsúlyra alapozó edzésről vagy különböző sporteszközökre (például súlyzókra vagy TRX hevederre) épülő gyakorlatokról. Egy tévén elindított videóval pedig profi edzők különböző tréningjeit hozhatjuk el a nappalinkba. Előnyt jelent, ha a készülékünk – mint például az LG OLED televíziói – széles betekintési szöget tesz lehetővé, így több lehetőségünk van a megfelelő helyet megtalálni az edzéshez, mivel a képet akkor is tisztán láthatjuk, ha nem pont a tévével szemben helyezkedünk el.

A futás kedvelői, akik viszont érzékenyebbek az időjárási körülményekre, szintén formában tudják tartani magukat a tavaszi szezon kezdetéig. Kardió edzés akár otthon, kevés szabad terület mellett is végezhető: például egy ugrókötél segítségével, de számos módja van az eszköz nélküli mozgásformáknak, erről is rengeteg szuper tartalom elérhető a videómegosztókon.

Edzésterv és rendszerezés

A testedzéshez kapcsolódó motivációnkat jelentősen emelheti, ha előre összeállítunk egy edzéstervet magunknak, ehhez pedig rengeteg tartalom és számos applikáció elérhető az interneten, az adott mozgásformára rákeresve. Ezzel amellett, hogy előre láthatjuk, hogy melyik nap milyen gyakorlatot fogunk végezni, az egyéb programjainkkal is könnyebb összehangolni a napi testedzést. Ezzel beállhat egy rendszer, amihez alkalmazkodva egyre szívesebben vesszük majd fel a tornadresszt vagy a melegítőt és emeljük fel a súlyzókat.

Jelöljünk ki reális, megvalósítható célokat a testmozgáshoz kapcsolódóan. Fontos, hogy mindenképp legyenek rövidtávra kitűzött pontok a folyamatban – például határozzuk meg, hogy hetente hány alkalommal akarunk aktívan mozogni -, ezeknek a sikeres teljesítése ugyanis pozitív megerősítést fog jelenteni számunkra, ami különösen fontos a motivációnk fenntartásában.

Komfortos környezet megteremtése

Nem minden környezet hat motiválóan a testmozgásra és különösen nehéz ezt a két dolgot összekapcsolni abban az esetben, ha a saját otthonunkról van szó, ahol más mindennapi tevékenységeinket is végezzük. Megfelelő méretű terület felszabadítása mellett nagyszerű atmoszférát teremthetünk például zenével. A megfelelő ütemek elősegíthetik, hogy intenzívebben végezzük az adott mozgást, a zene pedig – mivel képes elterelni a figyelmünket – növelheti a fájdalomtűrő képességet, állóképességet is az edzés közben. Ehhez célszerű egy kényelmesen, a lakás bármely pontján elhelyezhető hordozható Bluetooth-hangszórót használni – ilyen például az LG XBoom 360 készüléke – amellyel lényegesen jobb hangzás érhető el otthon, mint általában egy konditeremben. A hangszóró vezérelhető fényei pedig különleges hangulatot kölcsönöznek a szobának.

Ha a lakás adottságai nem teszik lehetővé, hogy hangosan hallgassunk zenét – mert például az zavarná a szomszédokat – használhatunk vezeték nélküli fülhallgatót: az LG Tone Free FP8 fülhallgatója a kiváló hangminőség biztosítása mellett kényelmesen illeszkedik a fülünkbe edzés közben is, a tok pedig a töltés során UV fénnyel fertőtleníti a készüléket a hallójáratba illeszkedő szilikongyűrűnél.

Megfelelő ruházat

Edzés előtt érdemes átöltözni sportolásra alkalmas ruhákba, mert ezek amellett, hogy kényelmesek, bizonyos esetekben megelőzhetőek velük a sérülések, és egy olyan rituálé, ami segíthet kiszakadni a napunk addigi történéseiből és elmerülni a gyakorlatban, amit majd végezni fogunk.

Az egészséges, tápanyagokban gazdag étrend az általános közérzetünkre is jó hatással van, ezzel javítja az energiaszintünket, ami miatt erősebb motivációt érezhetünk a sportolásra. Ehhez egyrészről szakemberek segítségét is igénybe vehetjük, de az interneten szintén elérhetőek ennek kialakításához tippek, tanácsok szakemberektől.

Ha a fentiekre mind odafigyelünk, akkor már csak annyi van hátra, hogy ne feledkezzünk meg az alapos bemelegítésről és az edzés utáni nyújtógyakorlatokról sem.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss