Tippek

Digitális nagyköveti programot indít a ProSuli

Regionális képviseletekkel lép szintet a Yettel digitális oktatási programja.

Elindítja digitális nagyköveti programját a ProSuli. A cél, hogy a jelenleg 130 iskolában működő digitális oktatási program az ország még több településére, és még több, az innovációra, a digitális világra nyitott pedagógushoz, valamint rajtuk keresztül további több ezer gyerekhez juthasson el, segítse a diákokat és könnyítse a terhet a pedagógusok vállán.

A Debreceni Egyetemmel és a berettyóújfalui Diószegi Kis István Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolával karöltve immár második alkalommal tartott szakmai napot a ProSuli. A berettyóújfalui intézményben szervezett tanári nap keretében innovatív tanórákon vehettek részt az érdeklődő pedagógusok, akik olyan újfajta digitális oktatási módszertanokkal ismerkedhettek meg, mint a digitális szófajok és a digitális kultúra, vagy épp a LEGO-hittan. A szakmai nap keretében informatikai versenyt is szerveztek általános iskolásoknak; az 5–6. osztályos diákok LEGO építésben, animáció készítésben, a 7–8. osztályosok pedig táblázatkezelőben oldottak meg feladatokat.

A szakmai napon jelentették be: ProSuli digitális nagyköveti program indul

A szakmai napon közel nyolcvan pedagógus vett részt az ország minden régiójából, ők értesülhettek elsőként a ProSuli digitális nagyköveti program indulásáról, amelynek célja a digitális oktatási módszertanok hatékony terjesztése az egyes régiók sajátosságait is jól ismerő helyi szakemberekkel kiegészülve az ország minden szegletében, a kisebb településeken is. A nagyköveti program arra is lehetőséget ad, hogy a későbbiekben az eddigi központi koordináció mellett egy regionális hálózat segítse a digitális készségekkel felvértezett tanárokat. A programban öt nagyköveti pedagógus vesz részt országosan. Az észak-keleti régióban Csernoch Mária, Dél-Keleten Varga Krisztina segíti a tanárok munkáját. Az indulást követően további három digitális nagykövet csatlakozik a programhoz. Ők a dél-nyugati, az észak-nyugati és a közép-magyarországi régiót igyekeznek koordinálni.

A ProSuli programot létrehozó Yettel és a Debreceni Egyetem digitális kompetenciafejlesztéssel kapcsolatos együttműködése 2022-ben indult, amelynek keretében a ProSuli-tanárok egy akkreditált képzést követően az egyetem kétszemeszteres felsőfokú szakképzését végezhették el.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy újabb szintre lép a ProSuli. Az ország minden tájáról kapunk megkeresést tanároktól azzal kapcsolatban, hogyan érdemes úgy beépíteni a digitális képességeket az oktatásba, hogy azzal a diákok számára valódi, a mindennapi tanulásban is segítséget jelentő tudásra tehessenek szert. Folyamatosan segítjük a pedagógusokat abban is, hogy mik azok a módszertanok, amelyek leveszik a vállukról a terhet és segítik őket a 21. századi módszerek alkalmazásában. A digitális nagyköveti program egy újabb támogatást jelent a tanároknak abban, hogy ne érezzék magukat elveszve a digitális világ útvesztőjében, valamint hogy közvetlenül kaphassanak segítséget a régiójukban tevékenykedő aktív, szakértő pedagógus kollégától”

– mondta el Koren Balázs, a ProSuli szakmai vezetője.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss