Tippek

Így zajlik a költöztetés Budapesten

A költöztetés Budapesten speciális feladat, hiszen számtalan jellegzetessége van más városokhoz képest. A költözés alapból is stresszel tölti el az embert, hiszen hosszadalmas előkészítő munkálatokra van szükség, emellett pedig azon is aggódhatunk, hogy minden berendezés épségben megérkezzen. Cikkünkben megvizsgáljuk, hogy mik a fővárosi költözés nehézségei, és hogyan lehet ezeket megoldani.

A költöztető vállalkozás kiválasztása

Szinte az első lépések között kell lennie a költöztető vállalkozás kiválasztásának, mondta el a Promove, a költöztetés szakértője. Nagyon fontos ugyanis, hogy megfelelő helyismerettel rendelkezzen a megbízott, mivel Budapesten több nehézség is adódhat. A városnak sokszínű arca van, találhatunk kertvárosi környezetet, ipari zónát, belvárosi patinás negyedet, de új építésű lakóparkokat is. Minden egyes városrésznek meg van a specialitása, amit ismerni kell ahhoz, hogy gyorsan és hatékonyan lehessen átpakolni a megrendelő dolgait az egyik címről a másikra.

A folyamatosan változó közlekedési helyzet

A város lüktető forgatagában nagyon gyakran alakulnak ki dugók, történnek balesetek, de az is igaz, hogy valahol biztosan felújítják az utat, lezárnak utcákat, elterelik a forgalmat. Sok rendezvényt is szerveznek, felvonulások vannak, külföldi delegációk érkeznek, szinte percről percre változik a forgalmi helyzet.

Ha a sofőrnek folyamatosan ezeket a híreket kellene nézegetnie, akkor nem lenne ideje a többi munkára, ezért célszerű olyan költöztető céget választani, ahol külön diszpécserszolgálat gondoskodik arról, hogy a sofőrök aktuális és friss információkkal rendelkezzenek a közlekedési problémákról.

A helyismeret elengedhetetlen

Egy ilyen nagyvárosban könnyen el lehet tévedni, felesleges köröket lehet futni, egy rossz sávváltással kilométerekkel kell többet menni. Ennek kiküszöbölésére a fővárost jól ismerő sofőrökre van szükség, akiket nem rémiszt meg a belváros speciális forgalmi rendje, akik pontosan tisztában vannak azzal, hogy az egyes hidakra, a rakpartra honnan lehet felhajtani, illetve ismerik a menekülőutakat is.

A házak, lakások specialitásai

A régi, körfolyosós házakban sok esetben nem működik a lift, a folyosók szűkek, az ajtók keskenyek, ez tovább nehezíti a nagyobb bútordarabok mozgatását. Ebben az esetben szükség van a puszta erőre, vagyis olyan rakodókra, akik kiváló erőnléttel rendelkeznek, akiket nem ijeszt meg egy-egy nehezebb szekrény, ágy vagy zongora. Az is lényeges, hogy a sofőr rutinos legyen a parkolásban, főleg azokon a területeken, ahol kevés a parkolóhely, szűkek az utcák, nagy a forgalom, mivel ezekben az esetekben a lehető legközelebb kell a házhoz megállni és nem biztos, hogy a tulajdonos tudott számára parkolóhelyet foglalni.

Látható, hogy a budapesti költöztetés sok egyedi feladatot okozhat, melyet érdemes már az árajánlat kérésekor jelezni a költöztető cég részére. Ebben az esetben ugyanis már eleve ezzel fognak kalkulálni, így sem őket, sem pedig bennünket nem fog meglepetés érni.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss