A legtöbben nosztalgiázva tekintünk gyerekkorunk kedvenc hobbijára, az építgetésre, hiszen nincs is annál felszabadítóbb, mint amikor a kicsi alkotóelemekből végül egy vagány járgány készül el.
A legózáshoz hasonlóan nemcsak a klasszikus makettezés útján alkothatunk meg különleges járműveket, hanem CADA építőjátékok által is. Az alábbiakban ezek előnyeiről írunk, illetve kitérünk arra is, hogy miért ideális választás a kreatív személyeknek.
A Modellfutár építőjátékai közül távirányítós modellek is beszerezhetők. Így nemcsak az alkotás örömében merülhetünk el, hanem később az egész család számára is nagyszerű programot kínálhatunk.
Építgetés “kockák”, “pöttyök” segítségével
Akár egy ütős járgányt vagy épp egy nem mindennapi motort építenénk meg, napjainkban bőséges kínálatból válogathatunk, sőt még harci járműveket is választhatunk. A legjobb pedig, hogy különféle nehézségi szintű modellek közül szemezgethetünk, a kevesebb alkotóelemből állók és az 1500 darabos, komplexebb változatok is rendelkezésünkre állnak.
Amiért pedig sokan függővé válnak a hobbi iránt, annak az az oka, hogy nem igényel szerszámokat, ragasztást, csiszolást az egész folyamat. Csupán az alkatrészekkel kell dolgozni, ezek könnyen egymásba illeszthetők, ugyanakkor részletes összeállítási útmutató is a segítségünkre lesz.
Másik előnye, hogy akár távirányítós modelleket is vásárolhatunk, amelyek megalkotása is hosszú órákra leköt, később pedig a navigálás is igazán felszabadító élmény. Közös versenyeket is rendezhetünk, amely során teszteljük járgányunkat a legnehezebb terepeken is, de magunkkal vihetjük a nyaralások, kirándulások alkalmával is.
Érvek az építőjátékok mellett
Akik mindig is szerették az efféle kreatív hobbikat, talán korábban már megpróbálkoztak a klasszikus makettezéssel, mégis valami “egyszerűbb” technikára vágynak, számukra az építőjátékok jelenthetik a legjobb opciót. Ez esetben is bőséges a felhozatal, autók, motorok, harci járművek terén szintúgy. Nem igényel plusz kellékeket, kiegészítőket, szerszámokat, a “szett” megvásárlásával minden fontos alkotóelem birtokunkba kerül.
Kicsiknek és nagyoknak egyaránt javasolt, kivéve 6 éves kor alatt, mivel apró alkatrészekkel kell dolgozni. Az egész család bevonható az építgetés folyamatába, ha viszont egyedül állítanánk össze amolyan stresszoldó tevékenységként, erre is módot kínálnak a CADA építőjátékok.
Hogyan válasszunk?
Természetesen ez annak függvénye, hogy kinek lesz a meglepetés, barátunknak, gyermekünknek, önmagunknak, ugyanis elérhetők kevesebb darabból összerakható példányok, illetve 1515 alkotóelemből állók is, mint például a Cada RUF Yellow Bird.
Szintén lényeges kérdés a választás során, hogy távirányítós modellre vágyunk, vagy klasszikus járműre, amelyet elkészítést követően kiteszünk a polcra, a tv-állványra, netán vitrinbe.
Kövessük gyerekkori álmainkat: markolót, motort, sportautót vagy egy Jeepet állítanánk össze?
További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!