Tippek

Nyaralási stressz: a válaszadók több mint fele még a nyaralást is kihagyná kinézete miatt egy amerikai kutatás szerint

A Forbes Health idei felmérése szerint az amerikai felnőttek jelentős mértékben törekszenek arra, hogy formába lendüljenek és jól nézzenek ki nyaralásuk előtt.

A Z generáció tagjai érzik leginkább a nyomást, hogy megfelelően nézzenek ki a nyaralás kezdetére (51%), és ezt főként a közösségi média hatásának tulajdonítják. A felmérés eredményei szerint az egészségtudatos életmódra odafigyelők csupán 38%-a tartja be szokásos étrendjét vagy edzésprogramját a nyaralás alatt. A szakértők szerint egy rövid szünet jó hatással lehet, és érdemesebb inkább a hosszú távú egészségre koncentrálni: például hidratáljuk magunkat rendszeresen, kiegyensúlyozott étrendet kövessünk és naponta mozogjunk még a pihenés idején is. Aktivitásunk-, alvásunk-, és egészségügyi értékeink- figyeléséhez pedig nyaralás idején hasznos társak lehetnek az okosórák, hozzájárulva a zökkenőmentes visszatéréshez a hétköznapi rutinokhoz.

A Forbes Health idei felmérése szerint az amerikai felnőttek jelentős mértékben törekszenek arra, hogy formába lendüljenek és egy bizonyos módon nézzenek ki nyaralásuk előtt. A kutatás, amely 2000 amerikai felnőttet kérdezett meg, kimutatta, hogy a válaszadók több mint fele (56%) lehetőség szerint még a nyaralást is elkerülné, mert nincs megelégedve a kinézetével.

A Z generáció tagjai érzik a leginkább úgy, hogy megfelelően kell kinézniük a nyaralás kezdetére (51%), és ezen korosztály több mint fele a közösségi média hatásának tulajdonítja ezt a nyomást. A késztetés azonban nem csak a fiatalokra korlátozódik: a millenniumi generáció 42%-a, az X generáció több mint egyharmada és a baby boomerek közel negyede is érzi ezt. A kutatás szerint a nők (42%) nagyobb valószínűséggel érzik szükségét, hogy alakjuk számukra megfelelő legyen az alkalomra, mint a férfiak (31%). Összességében a válaszadók több mint egy harmada érzi úgy, hogy formába kell lendülnie, mielőtt útnak indulna.

A felmérés eredményei szerint sokan foglalkoznak valamilyen formában az egészségtudatos életmóddal, a legtöbben otthoni edzésekkel, a napi lépésszám növelésével vagy az egészséges táplálkozásra való odafigyeléssel. A legtöbb ember ugyanakkor szeret szünetet tartani rutinjában a nyaralás ideje alatt: a válaszadóknak mindössze 38%-a tartja be étrendjét vagy edzésprogramját a nyaralás alatt, ami lehetőséget biztosít az aggodalmak nélküli feltöltődésre.

Gondoskodó társ a nyaralás alatt is

A szakértők javaslatai szerint érdemes inkább a hosszú távú egészségre koncentrálni és előtérbe helyezni az öngondoskodást. Fontos, hogy ne csak az eredményre összpontosítsunk, például az ideális testsúly elérésére vagy a külső megjelenésre, hanem figyeljünk oda arra is, hogy valóban gondoskodjunk testünkről, például hidratáljuk magunkat rendszeresen, kiegyensúlyozott étrendet kövessünk, naponta mozogjunk.

A Huawei legújabb okosórája, az Android és iOS rendszerekkel egyaránt kompatibilis WATCH FIT 3 gondoskodó társ lehet a nyaralás alatt is az egészségtudatos életmód fenntartásában. Az eszközzel nyomon követhetjük a napi aktivitásunkat, beleértve a lépésszámot, az elégetett kalóriákat és a megtett távolságot. A FIT 3-at akár úszás közbe is nyugodtan viselhetjük, hiszen 50 méterig vízálló. A még intenzív használat mellett is 7 napos üzemidőnek köszönhetően pedig az okosóra mindig készen áll a használatra, akár a strandon, akár egy városnézés során. Így akár könnyebben térhetünk vissza a hétköznapi rutinokhoz, anélkül hogy feladnák a megérdemelt pihenést és kikapcsolódást.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tippek

Szeptember 15-ig meghosszabbított jelentkezési határidővel várja a pályázatokat Abroncsadományozási Programjára a Hankook

A nagy érdeklődésre való tekintettel a Hankook meghosszabbítja idei Abroncsadományozási Programja jelentkezési határidejét.

A tervezettnél egy héttel tovább, szeptember 15-ig pályázhatnak azok a nonprofit szervezetek, alapítványok, egyesületek, vagy országos intézmények, amelyek működésükkel hozzájárulnak a társadalom fejlődéséhez és a közösségek életének megkönnyítéséhez.

Az Abroncsadományozási Program egyike azoknak a kezdeményezéseknek, amelyekkel a Hankook hozzájárul a helyi közösségek támogatásához és a közlekedésbiztonság javításához. A program részeként 2023-ban 143 szervezet, összesen 1474 darab gumiabroncsot kapott, amelyeket a Hankook rácalmási telephelyén vehettek át a nyertesek, akik között olyan országos szervezetek is helyet kaptak, mint az Országos Mentőszolgálat vagy a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

A program részleteiről és a pályázati feltételekről az alábbi linken érhető el további információ. Pályázni pedig szeptember 15-ig, a www.hankookadomany.hu/palyazom weboldalon lehet.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Keresik az ország legprofibb amatőr grillezőit

Szeptember 14-én, Dunaharasztiban kerül sor a VIII. Füstös Nyúl Kupa és BBQ Fesztiválra, melynek keretében rendezik többek közt a hivatalos, a nemzetközi szövetség által is elismert steaksütő magyar bajnokságot.

A gondosan lefektetett szabályok szerint zajló, számos külföldi indulót is felvonultató verseny győztese indulási jogot szerez a műfaj texasi világbajnokságára. Emellett a szervezők szerint a nívós programokkal kísért, nyílt esemény fő célja, hogy az utóbbi években ugrásszerűen gyarapodó otthoni grillezőkből jó közösség alakuljon ki, és egyre többen ismerjék fel, hogy hobbiszinten is lehet magas színvonalon űzni ezt a „sportágat”.

Ugyan a grill & BBQ nem mostanában kerül be az olimpia programjába, de ha mégis így lenne, hazánk nem indulna rossz esélyekkel. 2020 óta minden évben volt legalább egy magyar az európai ranglista első 10 helyezettje közt, jelenleg pedig ketten is ott vannak a kontinens top5-jében. A kategória fellegvára persze az Egyesült Államok, ahol csak idén több mint 200 akkreditált versenyt rendeztek, de az európai versenynaptár is egyre sűrűbb, amelynek a jövő szombaton, a főváros közvetlen szomszédságában rendezendő viadal is szerves része.

A versenyszámok közt a BBQ marhaoldalas és a hamburger is szerepel, míg a gyerekek külön összemérhetik a tudásukat hot dog-készítésben. A fő kategória a steak, ahol az egyenlő esélyek érdekében minden csapat egy ugyanolyan minőségű, csont nélküli Ribeye-t kap a szervezőktől. Az elkészítést illetően az indulók nagy szabadságot élveznek, a képzett tagokból álló, nemzetközi delegált által vezetett zsűri pedig végül az íz, az átsütöttség, az állag, a megjelenés és az összhatás szempontjai alapján értékel és hirdet győztest, a verseny még nyitva a jelentkező csapatok előtt.

„Fontos tudni, hogy bár vannak pénzdíjaink, itt nincsenek hivatásos vagy megélhetési versenyzők, mindenki otthoni grillező. Éppen ezért az esemény lényege is az, hogy legyen egy alkalom, amikor mindazok, akiknek hozzánk hasonlóan ez a szenvedélyük, találkozni tudnak, ötleteket, praktikákat, titkokat cserélhetnek – utóbbit persze csak módjával”

– jegyezte meg a szervező PiciGurman BBQ & Grill tulajdonosa, Szűcs Róbert Lúciusz, aki korábban maga is megnyerte a versenyt és képviselte hazánkat a vébén.

A műfaj egyik legismertebb hazai szakértője hozzátette, a Covid éveiben óriási keresletnövekedést tapasztaltak a grilleszközök iránt, ez a lendület pedig azóta is kitart. A PiciGurman célja ennek a mostanra igen széles rétegnek az edukálása, többek közt a különböző technológiákat és technikákat bemutató oktatófilmek gyártásával, valamint az új telephelyükön létrejövő grilliskola képzéseivel.

„Szeretnénk még tovább népszerűsíteni az otthoni grillezést, és megmutatni, hogyan emelhető ez egészen új szintre. Ebből kaphat szó szerint ízelítőt az, aki velünk tart a közelgő fesztiválon!”

– zárta szavait Szűcs Róbert Lúciusz.


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább

Tippek

Becsengettek! Vezessünk óvatosan!

Magyarországon ugyan jelentősen javultak a gyerekekkel kapcsolatos közlekedésbiztonsági statisztikák az elmúlt években, azért az őszi időszakban továbbra is fokozott figyelemre és éberségre van szükség az utakon.

A statisztikák szerint a gyermekek leggyakrabban utasként szenvednek balesetet, és 14 éves korukra a veszélyeztetettségük kockázata jelentősen nő, ami az önálló közlekedéssel függ össze. A szeptemberi iskolakezdés miatt megnövekvő gyalogos és autós forgalom kihívást jelenthet a gépjárművezetők számára. Különösen nagy a balesetveszély lehet iskolák környékén, ahol a fiatalok hirtelen, akár takarásból léphetnek le az úttestre.

„Saját magunk és mások biztonsága alapvetően azon múlik, hogy figyelmesen és felelősségteljesen közlekedünk, kiemelt figyelmet fordítva az olyan területekre, ahol gyermekek is jelen vannak. A megfelelően karbantartott autó, különös tekintettel a kerekek és fékek állapotára, valamint néhány egyszerű, de fontos tanács betartása – mint a gyermekek biztonsági övének rendszeres ellenőrzése és a sebesség mérséklése az iskolák közelében – jelentősen hozzájárulhat a balesetek megelőzéséhez és a közlekedésbiztonság növeléséhez”

mondta el Roy Katalin, a Hankook kommunikációs vezetője.

Tippek a biztonságos közlekedéshez:

  1. Oktatás és példamutatás: Tanítsuk meg a gyerekeket a közlekedési szabályokra, például a zebra használatára, a jelzőlámpák figyelembevételére, és soha ne szaladjunk, vagy hajtsunk át piros jelzésnél.
  2. Láthatóság növelése: Biztosítsuk, hogy a gyermekek jól látható ruházatot viseljenek, különösen rossz látási viszonyok között. Fényvisszaverő elemek használata is ajánlott.
  3. Biztonsági előírások betartása: Mindig ellenőrizzük, hogy minden utas bekapcsolta a biztonsági övét, valamint azt, hogy a gyereküléseket megfelelően rögzítettük. A csomag és utastérben elhelyezett tárgyak biztonságos rögzítése is elengedhetetlen, hogy esetleges ütközés során ne okozzanak sérüléseket.
  4. Fokozott figyelem a váratlan helyzetekre: A gyerekek sokszor kiszámíthatatlanul mozognak, ezért mindig készüljünk fel az esetleges váratlan helyzetekre, különösen iskolák, gyalogátkelőhelyek és parkolók környékén.
  5. Sebesség csökkentése: Lassítsunk az iskolák és lakóövezetek közelében, mivel a csökkentett sebesség hosszabb reakcióidőt biztosít és jelentősen csökkenti a féktávolságot. A sebesség kritikus szerepet játszik az autó lassításában vagy megállításában; például 50 km/h sebességnél száraz úton a fékút akár 14 méter is lehet, míg 30 km/h-nál ez az érték 6 méterre csökkenhet.
  6. Gépjármű karbantartása: Rendszeresen ellenőrizzük autónk műszaki állapotát. Az abroncsok általános állapota, megfelelő tapadása és nyomása, a jól működő fékek, a lámpák működése, a jó minőségű ablaktörlő lapátok: mind-mind kulcsfontosságúak a biztonságos közlekedéshez.

A Hankook elkötelezetten támogatja a közlekedésbiztonságot, és minden autóst emlékeztet a járművek rendszeres karbantartásának fontosságára, különösen a gumiabroncsok állapotának rendszeres ellenőrzésére. A balesetek megelőzése érdekében autónk megfelelő műszaki állapota mellett azonban felkészültségre és tudatosságra is szükség van. Szeptembertől fokozottan ügyeljünk a megnövekedett gyalogosforgalomra az iskolák környékén!


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Tovább
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Facebook

Hirdetés Hirdetés
Hirdetés Hirdetés

Ajánljuk

Friss