Tippek

Lassan véget ér a hőhullám, és újra elkezdhetünk élni!

Talán nem mondunk nagy újdonságot azzal, hogy a forró nyári napokon az emberek döntő többsége a túlélésre játszik: semmi felesleges mozdulat, hisz csak dőlni fog rólunk a víz; semmi testközelség, hiszen saját magunkat is jóval nehezebb ilyenkor elviselni.

A fentiekből talán látszik, hogy bár a fülledt nyári esték nagyon izgalmasan hangoznak, mégsem a forró nyári napok kedveznek leginkább a szexuális életnek. Jóllehet a legtöbb háztartásban már ott van a technika válasza, a légkondi, de azért az mégsem a legcsábítóbb megoldás. Marad akkor hát a várakozás és a felkészülés a hűvösebb napokra, amikor akár minden este azt mondhatjuk: “Vágyaim ma is meghallgatásra leltek!” Nincs is ennél jobb lelki állapot, ugye?

Fő a változatosság!

Nyilvánvalóan akad minden pár életében olyan pozitúra, amit rendkívüli módon szeret és élvez. Ez azonban akár kiégéshez, unalomba fulladáshoz is vezethet, kiváltképp akkor, amikor éveken keresztül a rogyásig ismételt pozíció valósul csak meg. Nincs abban semmi meglepő, ha valakit nem hoz lázba az, amit már évek óta csinál.

Persze a megválasztott pozitúra sok minden függvénye: akad, aki csak állva szereti, mások pedig ragaszkodnak ahhoz, hogy lássák egymás arcát.

Ez azonban még közel sem az egyetlen szempont, ugyanis azt is számba kell venni, hogy a páros tagjai milyen általános kondiban vannak, mennyire mozgékonyak, mennyire fittek, vagy épp mennyire nem azok.

Milyen pózokat ne hagyjunk ki?

Számtalan olyan testhelyzet létezik, ahol a párok tagjai örömet tudnak szerezni maguknak és egymásnak is, sőt, talán nem botorság kijelenteni, hogy ezeknek a helyzeteknek csak a fantázia és a fittség szab határt.

A nagy klasszikusokat hátrahagyva érdemes új trükkök után nézni, számtalan olyan helyzet van, amelyet minden bizonnyal még nem próbáltunk.

Ilyen lehet többek a 69-es vagy kutyapóz, a lovaglópóz vagy akár az is, hogy a fogadó fél egy bútor szélére hajlik rá, és zárt combokkal várja a partnerét.

Sőt, a legszebb az egészben, hogy mindegyiket fel lehet dobni egy-egy szexuális játékszerrel, amelyet a Vágyaim.hu kínálatából választhatunk ki. Érdemes szétnézni a gésagolyók, péniszgyűrűk vagy akár a különféle vibrátorok kínálatában!

Jót fog tenni a kapcsolatnak!

Elsőre azt hinné az ember, hogy nincs is akkora jelentősége az egésznek, hiszen “csak” arról van szó, hogy milyen testhelyzetet veszünk fel közösülés során.

Ugyanakkor ha jobban belegondolunk, akkor belátjuk, hogy ennél jóval többről van szó: a pozíciók változtatása az újdonság varázsát, illetve a kommunikáció fejlődését fogja elhozni. Talán látható már, hogy némi erőfeszítéssel az előttünk álló hideg, kuckózós téli hónapok is lehetnek annyira forróak és szenvedélyesek, mint a mögöttünk lévő nyár!


További friss híreket talál az IoTmagazin főoldalán! Csatlakozzon hozzánk a Facebookon is!

Friss