Zöld

Az ABB technológiája védi New Orleanst a jövőbeni áradásoktól

A Katrina hurrikán 14 évvel ezelőtti pusztítása után New Orleans folytatja a megkezdett infrastruktúra-fejlesztési programját.

A program részeként a város ABB gyártmányú villanymotorokat vásárolt, amelyeket nagyteljesítményű szivattyútelepeken üzemeltetnek.

2005. augusztus 29-én az ötös erősségű Katrina hurrikán lecsapott az USA Mexikói-öböl menti partvidékére. A hurrikán ellenállhatatlan erővel ostromolta a közel 2 méterrel a tengerszint alatt fekvő New Orleans védőgátjait is. A viharban a védőgátak átszakadtak, a nagyváros területének közel 80%-át három és fél hétig méteres víz és temérdek hordalékanyag borította el.

„Olyan katasztrófa volt ez, amelyet az itt élők sohasem fognak elfelejteni”

– mondta Michael Yenni, New Orleans egyik legnagyobb elővárosának számító Jefferson Parish vezetője.

A katasztrófa többszörös kihívás elé állította a kormányzati tisztviselőket: egyrészt újjá kellett építeni a várost, helyre kellett állítani a lakosok biztonságérzetét, és garantálni kellett, hogy ilyen katasztrófa nem ismétlődhet meg újra.  A katasztrófát követően hamar hozzáláttak a „New Orleans Permanent Canal Closures and Pumps” (PCCP) projekt végrehajtásához, amellyel azt kívánják biztosítani, hogy a jövőbeni viharok ne tudják túlduzzasztani a város három fő belvízelvezető csatornájának vízszintjét.  A projekt sikeréhez nagyban hozzájárult a motorok és hajtások terén piacvezető ABB által szállított technológia is.

A 17. utca, az Orleans Avenue és a London Avenue csatornák torkolatánál felépített három hatalmas szivattyúállomás az ABB függőleges hajtóműmotorjaival (VGM) van felszerelve. Az ABB motorjai a Patterson Pump Co. nagyteljesítményű szivattyúit üzemeltetik. A szivattyúk vízszállítási kapacitása eléri a 11 millió gallon/percet, azaz ezekkel a szivattyúkkal egy olimpiai méretű úszómedence kevesebb mint 4 másodperc alatt leüríthető lenne.  Vihardagály kialakulásakor a szivattyúállomás a New Orleanst átszelő csatornahálózatot leüríti, a vizet gyorsan átemeli egy tóba.

Az ABB a három szivattyúállomáson összesen 17 VGM-et (7×2500, 10×5000 LE) telepített. A VGM-ek ideálisan alkalmazhatók szivattyútelepeken, mivel kicsi a helyigényük, rendelkeznek az alacsonyabb pólusszámú motorok hatékonyságával és teljesítménytényezőjével, és nagyon üzembiztosak.

Az ABB hét db ACS1000i és 10 db ACS5000i típusú, középfeszültségű, változtatható frekvenciájú hajtást is szállított a motorokhoz. A hajtások segítségével biztosítható a motorok hidegindítása, amely akkor szükséges, ha a szivattyúkat gyorsan kell üzembe helyezni.

„Nagy örömünkre szolgál, hogy sikerült olyan kedvező megoldást kidolgoznunk, amely megfelel a helyigényre és a tömegre vonatkozó követelményeknek is”

– nyilatkozat Patrick Stanley, az ABB Motors and Generators  üzletág üzletfejlesztési menedzsere.

„Büszkék vagyunk rá, hogy megbízható megoldásunkkal lehetővé tesszük, hogy a város megelőzhesse a jövőbeni árvizeket. Ebben az esetben az ABB nem egyszerűen csak egy megoldást kínált a város számára, de hatékony szerepet vállalt egy teljes közösség védelmében.”      

„Egy lapályos területen lakunk, ahol az élet csak úgy biztonságos, ha a vizet rendszeresen elvezetjük”

– mondja Yenni, Jefferson Parish elöljárója. A terület vízügyi szakemberei az ABB felügyeleti vezérlő és adatgyűjtő rendszerével (SCADA) prognosztizálják az egyes területeken várható csapadék mennyiségét, és számítják a szivattyúk vízemelési kapacitását. A rendszer alkalmazásával a hatóságok jobban megismerhetik a viharok lehetséges hatásait, és előre figyelmeztetni tudják a lakosságot a kidőlő fák és a leszakadó vezetékek veszélyeire.

A Katrina hurrikán kiterjedt pusztítást végzett New Orleansban, azonban nem tudta megtörni a lakói életkedvét, akik eltökélték, hogy újjáépítik a katasztrófa sújtotta várost.  Az ABB technológiája abban nyújt nagy segítséget, hogy garantálni lehet az újjáépített város vízügyi biztonságát.

„New Orleans ma a legmodernebb árvízvédelmi rendszerrel büszkélkedhet.  Mindnyájunk számára megnyugtató érzés, hogy ma jóval többet tehetünk a saját biztonságunkért, mint 2005-ben”

– nyilatkozta Yenni.

Friss